Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-04-17 / 15. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. ÁPRILIS 24. az újra megtanítás a lényeg, hanem a ráébredés arra, hogy elfelejtkez­tünk a természetes közegeinkről, pedig szükségünk van rájuk. Ilyen a természetes viselkedés vagy az ellazulás. Ezt tanítom. A technika arra épül, hogy a testet olyan álla­potában használjuk, olyan energia­szinten, ami éppen szükséges. Ez a technika csak a '70-es évek óta léte­zik, de rengeteg ősi kínai módszert használ fel. Végül is pont azt sze­retném sugallni, hogy vissza a ter­mészetbe, hogy - bármilyen fur­csán hangzik is - egy mozdulat ki­jöjjön belőlünk, kikívánkozzon, hi­szen az izmaink lehetőséget adnak erre. Egyébként jó itt Szekszárdon, jó ezzel a kis csoporttal foglalkoz­ni, részt veszek minden progra­mon és egymástól is tanulunk. - Mi következik Szekszárd után? - Vasárnap Párizsba utazom, egy 4 hetes munkában ves^* részt, utána júniusban lediplomá­zom. Jövőre, ha hívnak, már okle­véllel a zsebemben jöhetek. Bár, mint említettem, a tapasztalás mindennél többet ér. Remélem, addig is gazdagodom. Németh Judit fotó: - ka ­Az Art Kontakt - Holló Napok nagy forgatagában rövid időre sikerült „lekapcsolni" Gál Esztert, az European Development Dance-Center végzős hallgatóját, aki mozgásszínházi kurzust tart Szekszárdon, Improvizáció és testtudati rendszerek címmel. - N • « évjegykártyája? - Eredetileg testnevelési főisko­lát végeztem, testnevelő és gyógy­testnevelő tanár vagyok. 17 évesen kezdtem táncolni, hosszú tornász­pályafutásom után. Az egyetemet követően csatlakoztam Berger Gyula budapesti tánccsoportjá­hoz, de akkor már tanítottam jazz­és kondíciótáncot, foglalkoztam a modern technikákkal és az impro­vizációval. Két év múlva jelentkez­tem Arnhembe, a táncfejlesztő is­kolába, de valójában utazni, látni és tanulni szerettem volna egy­szerre. Gyűjtöttem is rá, és persze a család is segített. Úgy gondoltam, továbbtanulok, s amit ott kapok, azt továbbadom. Úgy is lett. Ami­kor szünet van az iskolában, kere­sem a lehetőséget itthon, bemutat­ni tudásomat. így kerültem le két éve Pécsre a tánchétre, ahol elő­ször technikát oktattam, tavaly pe­dig improvizációt. Megismerked­tem Sárvári Jánossal, a szekszárdi csoport vezetőjével, sokat beszél­gettünk, meghívott hozzájuk, megnéztem mit csinálnak, muta­tott videót is, és akkor kért meg, hogy jöjjek el a városba tanítani, részt venni a munkájukban. - Mi a különbség a balettszínház és a mozgásszínház között? - A baletthez ennek a műfajnak nem sok köze van. Kifejező forma­világa közelebb áll a színházhoz. Számomra minden mozgás táncot jelent. Nem szükségesek hozzá mozdulatok, formák. A lényege az, hogy más alapokra épül, mint maga a balett. A szélesebb, termé­szetesebb mozgáshoz áll köze­lebb, ezért mozgásszínház. A '60-70-es években indult a mozga­lom, bár korábbi irányzatai is vol­tak Amerikában. Aztán 1980 után már olyannyira elterjedt a kontakt­tánc, hogy iskolák nyíltak oktatásá­ra. Főleg Hollandiában. Kétféle képzés van: az egyik kétéves és előképzettség kell a felvételhez, a másik 4 évig tart és a végén diplo­mát adnak, ami ugyan jó, ha van, de tulajdonképpen a „meghallga­táson" van a hangsúly, ahol eldől, hogy szükség van-e táncosra vagy sem. - Mi a fontosabb ebben a műfaj­ban, a koreográfia vagy a dramatur­gia? - Mind a kettő hangsúlyos. A ko­reográfia a szavak helyett játszik szerepet a mozgásszínháznál, ez maga a kifejezési forma és mivel a párbeszédet is mozdulatokkal kell eljátszani, mert a mozdulatoknak szó értékük is van, fontos a drama­turgia is. De a legfontosabb az, hogy amikor ilyen előadást né­zünk, a lehető legnyitottabban ül­jünk be a nézőtérre, szinte üres fej­jel, hogy lélekben minden megtör­ténhessen velünk, akár ismerjük a darab tartalmát, akár nem. Ha az előadásnak is megvan ez a fajta nyitottsága, akkor végül a magunk története kerekedhet ki belőle. - Nyilván más szemmel nézi a mozdulatokat, mint mi, akik azokra nemigen figyelünk, holott például a testbeszéddel mi is mozgásszínházát ját­szunk egész nap. -Ez az érdekes ben­ne, és ezért más, mint a balett. A balettnek kifejezőskálája van, amit odatesz a szín­padra és prezentál. Minden mozdulatnak megvan a maga hatá­rozott jelentése. Ahogy én a színpadon megpróbálok jelen lenni, az nagyon közel áll ahhoz, ahogy mi itt beszélgetünk. Ha ezt a beszélgetést felvin­ném a színpadra, ak­kor az előadás lenne. És én nagyon keresem azt a fajta előadásmó­dot, amikor nem ját­szom, nem kijátszom a mozdulatokat, ha­nem hagyom, hogy azok természetes for­májukban megtörtén­hessenek. - A teljesen természe­tes tevékenységekre új­ra kell tanítani az em­bereket, pedig a külön­böző technikák jó pár ezer évesek. - Igen, és nem csak Hogy lélekben miT7?0"i megtörténhessen velünk...

Next

/
Oldalképek
Tartalom