Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-04-17 / 15. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. ÁPRILIS 24. az újra megtanítás a lényeg, hanem a ráébredés arra, hogy elfelejtkeztünk a természetes közegeinkről, pedig szükségünk van rájuk. Ilyen a természetes viselkedés vagy az ellazulás. Ezt tanítom. A technika arra épül, hogy a testet olyan állapotában használjuk, olyan energiaszinten, ami éppen szükséges. Ez a technika csak a '70-es évek óta létezik, de rengeteg ősi kínai módszert használ fel. Végül is pont azt szeretném sugallni, hogy vissza a természetbe, hogy - bármilyen furcsán hangzik is - egy mozdulat kijöjjön belőlünk, kikívánkozzon, hiszen az izmaink lehetőséget adnak erre. Egyébként jó itt Szekszárdon, jó ezzel a kis csoporttal foglalkozni, részt veszek minden programon és egymástól is tanulunk. - Mi következik Szekszárd után? - Vasárnap Párizsba utazom, egy 4 hetes munkában ves^* részt, utána júniusban lediplomázom. Jövőre, ha hívnak, már oklevéllel a zsebemben jöhetek. Bár, mint említettem, a tapasztalás mindennél többet ér. Remélem, addig is gazdagodom. Németh Judit fotó: - ka Az Art Kontakt - Holló Napok nagy forgatagában rövid időre sikerült „lekapcsolni" Gál Esztert, az European Development Dance-Center végzős hallgatóját, aki mozgásszínházi kurzust tart Szekszárdon, Improvizáció és testtudati rendszerek címmel. - N • « évjegykártyája? - Eredetileg testnevelési főiskolát végeztem, testnevelő és gyógytestnevelő tanár vagyok. 17 évesen kezdtem táncolni, hosszú tornászpályafutásom után. Az egyetemet követően csatlakoztam Berger Gyula budapesti tánccsoportjához, de akkor már tanítottam jazzés kondíciótáncot, foglalkoztam a modern technikákkal és az improvizációval. Két év múlva jelentkeztem Arnhembe, a táncfejlesztő iskolába, de valójában utazni, látni és tanulni szerettem volna egyszerre. Gyűjtöttem is rá, és persze a család is segített. Úgy gondoltam, továbbtanulok, s amit ott kapok, azt továbbadom. Úgy is lett. Amikor szünet van az iskolában, keresem a lehetőséget itthon, bemutatni tudásomat. így kerültem le két éve Pécsre a tánchétre, ahol először technikát oktattam, tavaly pedig improvizációt. Megismerkedtem Sárvári Jánossal, a szekszárdi csoport vezetőjével, sokat beszélgettünk, meghívott hozzájuk, megnéztem mit csinálnak, mutatott videót is, és akkor kért meg, hogy jöjjek el a városba tanítani, részt venni a munkájukban. - Mi a különbség a balettszínház és a mozgásszínház között? - A baletthez ennek a műfajnak nem sok köze van. Kifejező formavilága közelebb áll a színházhoz. Számomra minden mozgás táncot jelent. Nem szükségesek hozzá mozdulatok, formák. A lényege az, hogy más alapokra épül, mint maga a balett. A szélesebb, természetesebb mozgáshoz áll közelebb, ezért mozgásszínház. A '60-70-es években indult a mozgalom, bár korábbi irányzatai is voltak Amerikában. Aztán 1980 után már olyannyira elterjedt a kontakttánc, hogy iskolák nyíltak oktatására. Főleg Hollandiában. Kétféle képzés van: az egyik kétéves és előképzettség kell a felvételhez, a másik 4 évig tart és a végén diplomát adnak, ami ugyan jó, ha van, de tulajdonképpen a „meghallgatáson" van a hangsúly, ahol eldől, hogy szükség van-e táncosra vagy sem. - Mi a fontosabb ebben a műfajban, a koreográfia vagy a dramaturgia? - Mind a kettő hangsúlyos. A koreográfia a szavak helyett játszik szerepet a mozgásszínháznál, ez maga a kifejezési forma és mivel a párbeszédet is mozdulatokkal kell eljátszani, mert a mozdulatoknak szó értékük is van, fontos a dramaturgia is. De a legfontosabb az, hogy amikor ilyen előadást nézünk, a lehető legnyitottabban üljünk be a nézőtérre, szinte üres fejjel, hogy lélekben minden megtörténhessen velünk, akár ismerjük a darab tartalmát, akár nem. Ha az előadásnak is megvan ez a fajta nyitottsága, akkor végül a magunk története kerekedhet ki belőle. - Nyilván más szemmel nézi a mozdulatokat, mint mi, akik azokra nemigen figyelünk, holott például a testbeszéddel mi is mozgásszínházát játszunk egész nap. -Ez az érdekes benne, és ezért más, mint a balett. A balettnek kifejezőskálája van, amit odatesz a színpadra és prezentál. Minden mozdulatnak megvan a maga határozott jelentése. Ahogy én a színpadon megpróbálok jelen lenni, az nagyon közel áll ahhoz, ahogy mi itt beszélgetünk. Ha ezt a beszélgetést felvinném a színpadra, akkor az előadás lenne. És én nagyon keresem azt a fajta előadásmódot, amikor nem játszom, nem kijátszom a mozdulatokat, hanem hagyom, hogy azok természetes formájukban megtörténhessenek. - A teljesen természetes tevékenységekre újra kell tanítani az embereket, pedig a különböző technikák jó pár ezer évesek. - Igen, és nem csak Hogy lélekben miT7?0"i megtörténhessen velünk...