Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-12-26 / 51. szám
16 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. DECEMBER 24. Jog az élethez, a szép, a jó halálhoz Meddig kell az embernek élni? Mikor jön el az a pont, ahol már megváltó a halál? Joga van-e mindenkinek a méltóságteljes, szép halálhoz? A kérdéseket lehetne folytatni, de a lényeg a jó halálhoz való jog kérdése. Sokan olvastuk Sánta Ferenc gyönyörű novelláját, a „Sokan voltunk"-at. Abban az idős nagyapa, miután a család minden jóval tartotta, megetette, elindul a falu fölötti büdös barlanghoz - meghalni. Meghalni, mert így eggyel kevesebb éhes száj lesz, mert önként vállalt halálával segít az Az idős, beteg ember esetében könnyebben elfogadjuk a halál tényét, mintha egy kisgyerekről lenne szó. Pedig a gyerekkorúnak is joga van a szép halálhoz. Dr. Csordás Jenő tizenöt évig dolgozott a pécsi gyermekklinikán, ezt követően pedig huszonkét évig vezette a szekszárdi kórház gyermekosztályát. A nyugalmazott főorvossal is az eutanázia kérdéséről beszélgettünk. - A halálhoz mindenkinek joga van, a csecsemőkortól az aggkorig - mondta. - Hozzátenném, hogy a méltó halálhoz van joga. A nagy kérdés ebben, hogy az orvos meddig mehet el a segítségnyújtásban, illetve, hogy kell-e egyáltalán segítséget nyújtania ehhez. - Miben kell segíteni, az életben maradásban vagy a halál elviselhetővé tételében? - A halálhoz vezető úton, az út könnyebbé tételében. Nyilvánvaló feladata az orvosnak, hogy a fájdalmakat, lehetőségei szerint csökkentse. Ennek egy dolog vet gátat, az, hogy a fájdalomcsillapítók általában nemcsak a fájdalmat csillapítják, hanem az idegrendszeri működéseket is befolyásolják, mégpedig negatív irányban. A komoly fájdalomcsillapítás ára, hogy az már az öntudatot befolyásolja. - Hol a határ? - Ez a nehéz kérdés hogy meddig mehet el az orvos? Amíg a fájdalomcsillapítók hatására a beteg elveszti öntudatát vagy pedig megáll azon a - nagyon keskeny - határon, ahol viszont megmarad a fájdalom. - Ezekkel a szerekkel meg is lehet ölni a beteget? - Igen. Sajnos ezt kell mondanom. A különböző fájdalomcsillapítók odáig mehetnek, hogy hatásukra megáll a beteg légzése. Itt a határ, ebből keletkeznek mindig a problémák, a műhiba kérdései. - Térjünk át szakterületére, a gyermekgyógyászatra. Születnek gyerekek nyitott gerinccel, olyan betegséggel, ami az életképtelenséget egyértelműen bizonyítja. Mit tesznek ilyenkor, mit diktál a humanitás? - A súlyos fejlődési rendellenességek elbírálása tulajdonképpen megoldott kérdés. Főleg a gerinchasadékos esetekre vonatkozik ez. Orvosi bizottság elé kerül, lehetőleg már a születés napján a beteg, mert ha valamit teszünk, azt gyorsan kell tenni, megelőzve a további károsodásokat. Ez a bizottság sebészből, gyermekgyógyászból, genetikusból áll, megvizsgálja a beteget és annak alapján dönt, hogy van-e olyan súlyos fokú rendellenesség, ami műtéttel nem korrigálható. Ez elsősorban a húgyúti rendszer működésére, illetve a végbélrendszerre vonatkozik. Ha az ezt szabályozó idegpályák sérültek, nincs értelme a műtétnek. - Ilyenkor elősegítik a halált? - Nem, hanem hagyják a maga útján bekövetkezni a különböző szövődmények által. Ez vonatkozik minden súlyos fejlődési rendellenességgel született gyerekre, a különböző szívhibáktól az agyhiányos csecsemőkig. Aktívan nem avatkoznak bele az ilyen csecsemő életébe, de ezt attól teszik függővé, hogy van-e. kilátás, van-e remény. - Erről nem szokás beszélni, ez tabu téma volt évtizedekig. életben maradottakon. Tudjuk, a fejletlen, életképtelennek tűnő gyereket a Taigetoszról dobták le, Japánban pedig a munkaképtelen öregek a Fuji-jamára mentek föl - meghalni. Társadalmilag elfogadott, az akkori erkölccsel összegyeztethető dolgok voltak ezek. Az eutanázia azonban ma is, kérdés. Az orvosi szakszótár szerint 1. szenvedésmentes halál, 2. a gyógyíthatatlan beteg halálának szándékos siettetése. A görögök euthanasiának írták, aminek jó halál a jelentése. - így igaz, de azért az egészségügyben is a post benetit, tehát a költség és a beavatkozástól várható javulás aránya a döntő. Nem szabad olyan műtétet elvégezni, ami után egész életében magatehetetlen beteg marad valaki. De el kell végezni minden olyan műtétet - bármibe is kerül -, aminek elvégzésével egy normális életvitel elérhető. - Részt vett már ilyen bizottság munkájában? - Nem. Amikor a gyerekklinikán dolgoztam, még nem létezett ilyen bizottság. De dönteni akkor is kellett. - Nehéz lehetett... - Nehéz volt, de meg kellett hozni. * A katolikus egyház nem temette, nem temeti el az öngyilkosokat. hisz azok halálos bűnt követtek el. Azóta persze van egy kiskapu, a pillanatnyi elmezavar, amire hivatkozva elvégezhető az egyházi szertartás. Ám a halál kérdése valamennyi egyháznál, hitfelekezetnél napi téma, éppúgy, mint az eutanázia kérdése. Erről Németh István nyugalmazott evangélikus lelkésszel beszélgettünk. - A jó halál a görögök szerint egyrészt a könnyű belenyugvást, a szép halált jelentette, másrészt a harcban való halált, azt, amit a latin mondás úgy fejezett ki: édes és dicső dolog a hazáért meghalni, „Dulce _et decorum est pro patria moki". Ösi és emberi vágy a sokáig élni, a nem szenvedni kívánság és a hirtelen halál - mondja. ^ - Önök lelkészek milyen halált vannak az embereknek? - A megbékélt halált. A keresztény ember úgy gondolkodik, hogy a véget az Isten kezébe teszi le, tehát az Urat arra kérem, hogy az életemet addig tartsa meg, amíg a tervét velem elvégezte. így az ember kérheti, hogy tovább éljen - ez természetes életösztön, azt is, hogy elég már, szeretne hazamenni a halálba, Urához. - Tisztelendő úr, ön hogy vélekedik az eutanáziáról? - Szerintem nem ott érdekes, hogy ki az, aki végrehajtja, aki megítéli, hanem annál, aki elszenvedi. Ezért fontos, hogy akik ott vannak a haldokló mellett, segítsenek. Segítsenek legyőzni a haláltól való félelmet, segítsenek a léleknek, enyhületet adjanak a betegnek és meg kell hallgatni a halálba készülő kívánságait. M < Van-e kilátás, van-e remény?
