Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-11-07 / 44. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. NOVEMBER 14. Mindenki szeretné, ha szeretnék" Fekete lyukak a társadalomban? „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi" - ezek a szavak még az ókorban, Terentius szájából hangzottak el. Felületes szemlélődő úgy gondolhatná, hogy ezek a szavak a XX. század Európájában teljesen természetesen hatnak, hisz a társadalom a nyitottság, a másságok elfogadása felé tendál. A hírszerző eszközök nyíltan beszélnek, írnak a szexualitásról, az alkoholizmusról, a neurózisokról, az AIDS-ről, a narkomániáról. Persze attól, hogy különböző fórumokon beszélünk róluk, még nem történik meg a csoda, az emberek nem lesznek egyik napról a másikra elfogadóbbak, a tabu tabu marad, a probléma nem oldódik meg, a másságot képviselőket pedig fokozatosan kirekeszti a társadalom. A magányosok még magány'osabbá, a kirekesztettek még félénkebbé, zárkózottabbá válnak. Mivel, hogyan próbál segíteni a társadalom a bajbajutottakon? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg választ találni, kibővítve néhány információval és szakemberek véleményével arról, ők hol, miben látják az általuk kezelt problémák gyökereit és hogyan lehetne ezeken segíteni. * A telefonos lelkisegély-szolgálat már régóta működik Szekszárdon. Az éjszakai ügyeleteket a legkülönbözőbb problémákkal keresik fel az emberek. Ez a szolgálat nem specializált, azaz minden gonddal küszködő ember hívását fogadja, meghallgatja és lehetőség szerint további segítséget is próbál szerezni, szervezni a rászorulóknak. A hívók, a szolgálat helye és a szolgálattevők is anonimek, így a szolgáltatás vezetője akivel a beszélgetést készítettem sem vállalta a nyilvánosságot. Ritkán találkozni manapság ennyire szolgálatkész, mások problémái iránt ennyi empátiával rendelkező emberrel, mint beszélgetőtársam. - Az emberek többsége végső elkeseredésében hív minket, de vannak olyan hívóink is, akik csak esti beszélgetésre vágynak, a rokkantak, ágyhoz kötöttek számára mi jelentjük a kapcsolatot a külvilággal. A szolgálat munkája elsősorban a meghallgatásra, esetleg tanács adására korlátozódik. Az esetek nagy részénél "fez elégnek is bizonyul, beszélgetés közben a hívó maga is rájöhet a megoldásra, hiszen magányában egyszerűen nem tudta kivel megbeszélni a gondját. A magány azonban nem biztos, hogy egyedüllétet jelent. Nagyok sok ember a társa mellett is magányos. Ha valaki elmondhatja nekem a problémáját és érzi, hogy számomra a legfontosabb ember, mert meghallgatom, hogy bármit mond nekem a beszélgetés folyamán, feltétel nélkül elfogadom, ha semmit nem teszek, csak ezt a lehetőséget megadom, már sokat segítettem. - Vannak olyanok, akik ennél is komolyabb lelki gondokkal fordulnak hozzánk. Szexuális aberrációkban szenvedők, homoszexuálisok, narkománok és még sorolhatnám. Ezek az emberek nem képesek személyesen vállalj ni a problémáikat, sokszor ma-jB guk előtt is titkolt dolgok kerülnek a felszínre egy-egy beszélgetés alkalmával. Ilyenkor azon kell dolgoznunk, hogy a hívó felvállalja önmagát, lelkileg felkészítjük arra, hogy szakemberhez forduljon, esetleg mi keresünk számára szakembert. - A másság felvállalása még nem oldja meg a problémát, a társadalomnak is olyannak kellene elfogadnia őt, amilyen. Ezen a téren mentálhigiénés kulturáltságunkkal van még baj. Az én feladatom az, hogy a h/vó érezze, én minden helyzetet feltétel nélkül fogadok el és őt is olyannak, amilyen. - Milyen gyakran és milyen problémákkal fordulnak Önökhöz a fiatalok? - Nehéz elhinni, de rengeteg fiatal hív bennünket, a statisztikánk szerint inkább a fiatal fiúk, . férfiak. Szerelmi csalódások, kapcsolatteremtési problémák, a társadalommal, a szülőkkel való ösz«