Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-10-24 / 42. szám

1993. OKTÓBER 24. , SZEKSZÁRDI H§ARNAP 3 volt, mellette korteskedtem, újságot mindig olvastam, újságíró lettem. 1924 vagy 26 óta hánytorgat az élet jobbrabalra - mondja jelentőségteljesen. Az asztalon a História legutóbbi száma, a régimódi fotel mellett Magyar Nemzet, az értelmiség elmaradhatatlan napilapja. Most nagyon váija a november végén megjelenő új katolikus napilapot a Nemzeti Újságot. Szűkszavú, amikor életének egy-egy állomásáról faggatjuk, jóllehet lenne miről beszélni. Újságíróskodott Kiskunhalason, Székesfehérváron, Zalaegerszegen pedig egy katolikus napilapot szerkesztett. Szinte véletlenül derült ki: Mindszenty Józseffel rendszeresen találkozott. - Érdekes, nagy koncepciójú ember volt - mondja róla. Amikor Pestre vagy Esztergomba utazott Zalaegerszegről, a harangozó vitte a holmiját egy bőröndben, soha nem jelent meg főpapi ornátusban Egerszegen, pedig prelátus volt. Mindig átnézte az újságot, felhívta a figyelmet egy-egy zalai témára... Beszélgetés közben kezében a régi újság, az a bizonyos vezércikk is újra szóba kerül. Immár Szekszárdra hazatérve a kisgazda újságot, a Tolna Megyei Hírlapot szerkesztette Szakály Ferenc, őmaga kisgazdapárti, nacionalista beállítottságú, de soha nem lépett be egyetlen pártba sem - mondja. Ma sem csatlakozott egyetlen csoportosuláshoz, vannak, akik saját érdemeiket hangoztatják. Akik ott voltak, úgyis tudják az igazat. '56 új életre kelt. Szekszárdon mondják, egy pofon sem csattant el. Összeálltak, toborozták egymást a nacionalista érzelmű emberek. A nemzeti bizottságba értelmiségieket, prasztokat, iparosokat, kereskedőket választottak be és az első ülésen egy küldöttséget állítottak össze, amelyik az oroszokhoz ment tárgyalni, Szakály Ferenc lett a vezetője. A mai laktanyába vonultak és az orosz parancsnokokat biztosították arról, hogy a gyermekeknek, asszonyoknak tejet, húst adnak, bántatlanságot garantálnak. A fegyver természetesen az oroszoknál volt... pár nap múltán csak azt látták, hogy pakolnak és észak felé távoznak... Ennyi és egy újságcikk, bőven elég volt ahhoz, hogy a novemberi fordulat után egy este Szakályékhoz is berontsanak, és társaival együtt bíróság elé állítsák. Öt évet kapott, a fellebbviteli eljárás során ezt három évre enyhítették, végül 14 hónap után amnesztiával szabadult. Biritón, az állami gazdaságban kapott állást, a kertészetet vezette, a föld művelésével fejezte be ezt a másként kezdett pályafutást. Mondja, nem csalódott. Saját gyümölcsöst telepített, ez hozta számára a megnyugvást. Inkább csak bosszantja, hogy a börtönbüntetésért járó kárpótlás, a havi tizenegyezer forint még mindig csupán papíron az övé. Valamiért borítékban maradt. Takács Zsuzsa Fotó: - kafi Egy vezércikkért öt év Egy maszatos fénymásolatot tartok a kezemben. A kései utódok talán mit sem tudtak róla, nem is kerülhetett avatatlan szemek elé: a Tolna Megyei Népújság 1956. október 31-i száma, Kossuth-címerrel a címlapon. A levéltár mélyére süllyesztették jó ideig, így talán elfeledhették volna a vezércikkíró nevét is. Szakály Ferenc jegyezte a Harc című írást, amiért alig egy hónappal kéi Kőbb öt év börtönbüntetésre ítélte a népbíróság első foKon. Idősebb Szakály Ferencet azonban nem csupán és nem elsősorban ennek nyomán ismerik a tősgyökeres szekszárdiak. Úgy kezdődött az életem, hogy kidobtak. Egyéves voltam, amikor édesapámat Szekszárdról Brassó megyébe, Hosszúfalvára helyezték át. Erdész volt és egy mintacsemetekertet kellett vezetnie. Onnan is vitték el a háborúba, amikor pedig visszajött, felszólították, hogy tegyen román honpolgári esküt. Nem volt hajlandó tenni. Ezért kiadták az utasítást, hogy a faluban egy évig nem kaphattunk kenyeret a boltban, puliszkán éltünk. Én hároméves koromtól nyolcadik évemig beteg voltam, csonttuberkolózist kaptam itt a Jjal lábamban, amelyiken most j^kmbnyaktörésem volt - halljuk a század első felének történelmét egy magyar család sorsán keresztül. A Hunyadi utcai lakásban beszélgetünk, kellemes félhomályban. A vitrinben könyvek, a középső két sor végig a tudóssá, akadémikussá lett legidősebb fiú munkája, a polcokon unokák fényképe, kedves arcú gyerekek mosolyognak az idegenre, a falon Feri fiam kedvenc képe. Szabó Dezső tájképe. Palánkon készülhetett, azt a látványt, hangulatot idézi, amit akkor lát az ember, ha vonattal Szekszárdra érkezik. De sokszor várt erre a viszontlátásra, reménykedett az idősebb Szakály Ferenc is! - Egyszer aztán azt mondták, most már mehettek haza. Ez 1920ban volt, éjfélkor 28 család szállt vonatra, közülük hárman jöttek Szekszárdra. Itthon erdészként elhelyezkedni nem tudott apám, gazdálkodott. Mint Szekszárdon divatos volt, szerteszéjjel voltak a földjeink, azokat művelte. Engem taníttatott, a lábam miatt fizikai munkára nem voltam alkalmas - az indíttatás egy életreszólóan meghatározó volt, a szellemiség pedig kitörölhetetlen: „román honpolgári esküt pedig nem teszünk". Ma már helytörténet a felsorolása is: az újvárosi katolikus iskola, majd a belvárosi iskola (mindkettőt lebontották) után a gimnáziumba „adták" a szülők, ahol elhatározta: politikusi pályára lép. „Fogarasi Józsi bátyám képviselőjelölt