Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-08-29 / 34. szám

1993. AUGUSZTUS 22. 29 , SZEKSZÁRDI USARNAP 599 Szekszárdon a legtöbb halálos Európában minden száz közlekedé­si balesetből 4,7 halálos kimenetelű. Szekszárdon ez az arány rosszabb: 12­en vesztik életüket ebben az összeha­sonlításban. A tragédiával végződött balesetek száma relatíve magas, csök­kent viszont a súlyos és könnyű sérülé­sek száma. Vagyis kevesebb a közúti baleset, immár Tolna megye és benne Szekszárd viszonylatában. Illés László, a Tolna Megyei Rend­őrfőkapitányság közlekedési osztály­vezetője féléves számadatokkal szolgál a megye közlekedésbiztonsági helyze­téről. Eszerint összesen 209 személyi sérüléses közúti baleset történt az I. félévben, ebből 23 halálos kimenetelű volt, 85 végződött súlyos, 101 könnyű • léssel. Összességében a tavalyi év >nló időszakához képest 37%-kal kevesebb sérüléssel végződött balese­tet regisztráltak, ami ugrásszerű javu­lás. Az okok részben kormányszintű in­tézkedésekben, jogszabályi módosítá­sokban, illetve a rendőrség hatéko­nyabb fellépésében keresendők. A szakember kiemeli a KRESZ módosí­tásának jótékony hatását, elsősorban a főútvonalon és az autóúton kötelezővé tett tompított fényszóró használatát, amit véleménye szerint jó lenne a többi közútra is kiterjeszteni. Lakott terüle­ten belül látványos baleseti csökkenést hozott az 50 km/óra sebességre maxi­mált sebességhatár és a gyakori rendőri akciók, ellenőrzések. Illés László kiemelte ugyanakkor, hogy az emberi figyelmetlenséget, fő­ként a vasúti átjáróknál okozott tragé­diát, valamennyien emlékezünk a pör­bölyi katasztrófára. Szekszárd és környéke útjain bekö­vetkezett balesetek a megye összbale­seti számának 33%-át teszik ki. A legsú­lyosabb, halálos kimenetelűekről a be­vezetőben már szóltunk, kiemelésre méltó viszont, hogy a város közútjain nagy számban jelentek meg a segéd­motor-kerékpárnak minősülő japán gépek, amelyek rendkívül gyorsak, balesetveszélyesek, különösen, ha ve­zetőik bravúroskodnak rajtuk. Szintén szekszárdi specialitás a köz­lekedési lámpák helyzete. A Garay téren a sárgában és már pi­rosban áthaladó autósokkal van gond, halljuk a szakembertől, viszont a város déli bejárójától az északi felé haladva folyamatosan nem lehet átjutni: vala­hol mindig sárgán villog a lámpa az út­építés, csatornázás, felfestés hiánya miatt. Harmadik féklámpa Németországban az elmúlt évben 80 ezer, személyi sérüléssel járó ráfutásos balesetet regisztráltak. Ez az adat arra késztette a hatóságokat, hogy engedé­lyezzék a harmadik féklámpa használa­tát. Az intézkedéstől a balesetek számá­nak csökkenését várják. Magyarország is követhetné a példát! Újdonság ^fekz Audi 1,9 TDi motorja egyre na­l^üb teret hódít: immár a Golf és a Vento GTD, valamint GL változatába is beszerelik a közvetlen befecskende­zésű turbódízelmotort. Az új kocsik szabványos átlagfo­gyasztása mindössze 4,9 liter gázolaj 100 kilométerenként. BU-BO BT. AUTÓS­ISKOLA - TIR, szolgáltatói tanfolyam - Járművezetői tanfolyam Indul: 1993. szeptember 9-én, 17 órakor Jelentkezni: BUBÓ BT. Autósiskola, Szekszárd, Jókai u. 16. vagy Babits Mihály Művelődési Ház. Telefon: 74/315-337. Így közlekedünk - pírosban yiNZí ÉLETMENTŐ KAPCSOLAT VW-AUDI ALKATRÉSZ­SZAKÜZLET Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 67. Telefon: 313-762 AUTÓ JET KFT. Fotó: -ka­Bénító találmány Érdekes lopásgátló berendezést fejlesztett ki egy magyar feltaláló. Rozim Péter. A teljesen mechani­kus működésű berendezés röviddel az elindulás uláii megbénítja az au­tót, kiszerelése nem lehetséges a jármű megrongálása nélkül. A feltaláló szerint a lopásgálló utólag beszerelhető formában is hasznos lehet, de olcsóbban és ha­tékonyabban lehetne alkalmazni, ha gyárilag szerelnék a helyére. Közlekedési morzsák Kis város a miénk és ha valaki nap mint nap a város egyik felétől a másikig autóval intézi ügyes-bajos dolgait, egy idő után az utakon és az utcákon egyre több „ ismeretségre" tesz szert. Megismerjük egymást, ha nem is személyesen, de nagyjából tudjuk, ki milyen vezető. Udvarias, néha agresz­szív, figyelmetlen, netán túl sportos, vagy túlontúl óvatos, de sorolhatnám még ajelzőket, erre a magyarnyelv bőséges vá­lasztékot kínál. A fent említetteket példákkal is illusztrálhatjuk, íme egy csokorra való. * Városunk egyik ismertfiataljogásza bizonyára a KRESZ „teljes" ismeretében nap mint nap a Béla téren az egysze­rűbb megoldást választja, a templom melletti autóbusz­megállón keresztül igyekszikfolytatni útját, mondjuk a Ka­darka utca irányában. De ez a megoldás már sok taxisnak, motorosnak, biciklisnek is megtetszett. * Ujabb ismerős a láthatáron. Pár éve még nagyon tehetsé­ges motocrossversenyzőnek indult - nem az ő hibája, hogy nem az lett. A vasúti átjáró előtt a pályaudvarfelé balra ka­nyarodó sávban előz, majd a vasúti átkelőhelyen folytatja ezt a müveletet a szabályosan áthaladók mellett Keselyűs irányába. • * Ez nem konkrét példa, de általános jelenség napi közle­kedésünkben. A gépjárművezetők és a magam véleménye szerint is teljesen elhibázott lépés volt, hogy a szülészethez nem telepítettek rendőrlámpát. A Wesselényi utcából a Béri Baloghra kikanyarodni kész művészet, erről a Volán-bu­szosok is bizonyára tudnak mit regélni. Ha szabálytalankodni ugyan nem akarok, akkor is mu­száj, ezt a müveletet a Béri Balogh utcából a Kecskés Ferenc utcába balra kanyarodáskor csúcsforgalomban soha nem kerülhetem el. Pirosban kell kanyarodnom. Ezen az illeté­kesek ugyan telezölddel próbáltak segíteni... * Várjuk a járművezetők és a gyalogosok észrevételeit, írá­saikat, hogy ezzel is segítsünk az amúgy is zsúfolt városunk közlekedésén. -kafi­! A

Next

/
Oldalképek
Tartalom