Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-07-18 / 28. szám

1993. JÚLIUS 18. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 7 Megérett az idő, mondta a telepvezető a raktárosnak és fölállt az irodából kikopott kincstári íróasztalától. Kiment a majorba, az ebesi állattartó telepre vésztőt keresni. Ez még a három téesz egyesülése előtt volt, az alsóvárosié volt az ebesi major. A vesztő pedig az a különös állatfajta volt, akinek vaj volt a fején, valami rossz fát tett a tűzre, amiért a két kisfőnök meg0olt rá. így amikor vége volt a reggeli etetésnek, fejésnek, takarmányozásnak és a dolgozók mentek volna haza vagy a dolgukra az esti műszakig, szóval ebben az elcsendesülő délelőttben lecsaptak a gyanútlan áldozatra és behívták ul• tizni. Csak egy kicsit. Aztán a két profi általában megkopasztotta a vésztőt. Nem voltak ezek nagy veszteségek, inkább csak figyelmeztető fegyelmezés volt, a miheztartás végett. Mi - két középiskolás, leendő mezőgazdasági technikus - azért voltunk egy hét gyakorlatra beosztva a telepre, hogy megtanuljuk mi is az élet, non scholae sed vi•

! discimus, hogy nem az iskolák, hanem az életnek tanulnánk vagy mifene. Ez a beleszagolás az elletőben történt, boijadzó tehenek, szétvetett, remegő lábakkal először feltápászkodó borjak között. Hajnalban - még sötét volt keltünk és először a kazánba kellett begyújtani; vizet melegíteni a tejporhoz. Azzal itattuk a borjúkat. Nemigen értettem, hogy miért nem a tejjel, amit a szomszéd istállóban fejnek a tehenektől. Ez lett volna a kézenfekvő, de a szocialista gazdaságban ez nem az volt. Ma sem értem, de már nem is akarom megérteni. Kora délelőtt volt mikor végeztünk. Akkor viszont foglalt lett a hálóhelyünk - két emeletes árkai vaságy - a belső ajtóra lópokróc került és megindult az ulticsata, nevelő szándékkal, persze. Míg az tartott, addig mi a pusztarendet fokoztuk; végeérhetetlen serteperte a vesszőseprüvel a finom porban. így ment a termelés. A puszta alsó részén disznóólak voltak, vállvetve küzdöttek a tervszámokkal disznók és emberek. Kezdetben a téesztagok még a régi paraszti munkamorállal, aztán egyre lazább állatgondozókkal. A végén már olyan is volt, hogy azt kellett visszavenni a jószágok mellé, akit előzőleg elbocsátottak, mert lopta az abrakot, egyszerűen nem találtak mást és passz. Először a bátaszéki út jobb oldalán lévő géptelepet adták el. Az eszközöket és embereket áttelepítve Nyámándra. Itt most kereskedés folyik, vasak, csövek, használt és roncsautók az udvaron, meg persze zászlók, anélkül egy kereskedőegység ma meg nem lehet. Az egyik traktoros ismerősöm mondta, hogy a tehenészeti telep istállóit a vezetés eladta egy ismert vállalkozónak, harmincezer forintért darabját. Csak a cserépből viszszajött az ára, mondta a traktoros és valami suskust is említett, amit persze nem lehet bizonyítani, mindenesetre szerinte valami sántított. Szó ami szó, az ilyen értékesítést korábban a tagok között végezték, a régi telepek lebontásra ítélt épületeit a jelentkező tagoknak adták, meghatározott összegért, lehetőleg egyformán minden igénylőnek. De ha ezt nem is, legalább árverezték volna el, akkor nem lenne suskus, a gyanú árnyéka sem vetődhetne a vezetésre, hisz az árverésen bárki részt vehet és a piaci ár - kereslet - érvényesül. Ma a telepen a pusztulás érvényesül, legalábbis az alsó traktusban; a hizlalda lelakatolva, üresen. A fiaztatók nádteteje rogyadozik, bent porszag, enyészet, csak néhány kitartó patkány neszez a nád és a furnérlemezek között. Derékig érő gaz mindenütt. A valamikori faültetési akcióból, nyilván a pusztarendet fenntartó vegyszerezések hatására, már csak egy jegenyefa maradt. A száz férőhelyes tehénistállót, melyben valamikor díjnyertes marhák kérődztek, szintén megvették, átalakították, valami építőipari cég fészkel benne. A magtárban ahol hajdan gabonahegyek álltak, most - legalábbis az első részében - használt nyugati bútorokat árusítanak, diszkrét üzletmenetben, bár mint a fiatal és készséges eladó mondja, van forgalom. Most bútorhegyek vannak, masszív, még használható darabok, bár a méreteik alapján gyanítható, hogy nem negyven négyzetméteres lakásokból hozták őket, oda be sem lehet vinni egy ilyen fotelt. Teli tölgyfa, bőrhuzat. Kérésre újrafestik vagy újrahúzzák a huzatot. Mikor meleg van és nincs vevő, a bő fotelok némelyike kikerül az ajtó elé az árnyékba és ott ülve várják a vevőt; a meleg, a verebek, meg a délután a régi. Manapság a kereskedésből lehet úgy-ahogy megélni. Itt már nem termelnek. De ki fog tejet, vajat, húst termelni? Ebes már nem. - steiner MI NEM EMELÜNK ARAT UTAZZON VELÜNK AZ EKHÓ GMK AJÁNLATA - Iskolai kirándulások - Színházlátogatások - Bevásárlóutak - Szakmai utak MI NEM EMELÜNK ÁRAT, továbbra is a régi áron várjuk kedves utasainkat. JELENTKEZÉS: Szekszárd, Arany J. u. 14. Tel./fax: 74/316-775 NYOMTATVANYSZAKUZLET ÉSMAMGERSHOP 7100 Szekszárd, Arany János u. 5-11. Tel./fax: 74/19-245 - nyomtatványok - exkluzív irodaszerek - papír, írószer - managerkellékek Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-17.30 óráig, szombaton 8.30-12.00 óráig. Heti jegyzet Az a helyzet... ...hogy mire ezek a sorok megjelennek már javában tart a banzáj, a buli, a dili a Csörgén. Jó dolog, jó ötlet és kell is, ezt a múlt évi tömegjelezte. Kiügettem a tavalyira, megnézni néhány nagy arcot, belekagylózni a zenébe, én, ki volnék öregedő rocker, de legalábbis szimpatizáns. Déjá vu érzés kerülgetett, tartott fogva, (egy egész dézsa fű!) hogy ezt már láttam, ebben már voltam, régi ízek prousti madeleine sütemények... Pedig egy frászt! Egyre csak egy kis amerikai falucska neve forgott a fejemben: Woodstock. A mérföldkő a beatkultúra történetében, amely manifesztálta a beatkultúra jelenvalóságát. Világszerte ismertté váltak a hippik, akik nagy ívben tettek a vicsorogva küzdő hörcsögtársadalomra és alapállásukat négy szóban ki tudták mondani: Make lőve, not war, szerelmet csinálj ne háborút. Az idősebbeknek szülőknek - ez bénító volt, másoknak felszabadító. Néztük a filmeket, hallgattuk a nagyszerű zenét,forgattuk a rojtosra olvasott képeslapok beszámolóit a többnapos heppeningről és mintha mi is ott lettünk volna, mintha velünk történt volna, hogy ez a mi ügyünk, és a szerelem gomblyukába egy mezei virág került, ott virított. Az ötvenes évek jéghideg huzata helyett melegebb szellők lengedeztek, a hatvanas évek, az enyhülés, fellendülés balzsamosfuvallata, minden lehet. Dennis Hopper, a Szelíd motorosok rendezője mesélte nemrég, hogy buliról, heppeningre, fesztiválról koncertre jártak a furi Harley Davidson motorjaikkal és kommunákban éltek, füvet szíva röhögtek a hörcsögökön és mikor egy nap felébredtek azt látták, hogy a showbusiness besózta, pácolta, szalonképessé tette és fölzabálta a szőröstül-böröstül az egész beatszubkultúrát, morzsát sem hagyva. Itt tartunk, miszter Dollár átvette a vezényletet. A legtöbb hippi kapcsolt és yuppi lett, vagyis lehányta magáról a virágmintás harsányszinű ruhát, kifürdött és bemasírozott az üzleti életbe; ma keményebbek mint apáik voltak. Jimi és Joplin a panaszos hangjával már rég halott, a virágok elhervadtak... Mégis jó egy ilyen dzsembori, márcsak a hangulat végett is, bár ez már a beatkorszak gyerekeinek a gyerekeinek szól, lassan a fiam is köztük lesz. A rendezésről tán csak annyit, hogy a színpadot épp fordítva, nem a legmagasabb pontra kéne ácsolni, mert aki szemben áll-a közönség -az a csöveket, ácsolatot, alvázat látja és a zenészeket alulnézetből. Nem a katlan peremére hanem a valamikori víz helyére, a nád elé, a legalacsonyabb pontra kéne állítani. így mintegy amfiteátrumban vagy jobb stadionban, nem állva, nyaknyújtogatva, hanem ülve rá lehetne látni a színpadra és a zenészekre. Majd pár év múlva talán ez is eszébe jut valakinek... De ne legyünk ünneprontók, inkább ünnepeljünk velük vagy nosztalgiázzunk. Jó időt, jó zenéket, jó bulit, gyerekek! El Condor Pisti