Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-06-13 / 23. szám

1993. JÚNIUS 27. 1993 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 Bod Péter Ákos Cél: a polgáriasodás TUDJA ÖN??? Hétfőn reggel Bod Péter Akos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke aláírta a forint újabb leértékeléséről szóló utasí­tását, s délután Szekszárdon, a Vállal­kozók Házában, mint a TIT ügyvezető elnöke, előadást tartott a polgáriaso­dásról. A kettőnek csupán annyi köze van egymáshoz, hogy egyaránt szüksége­sek lábadozó gazdaságunk rendbetéte­léhez. A pedagógus szülők gyermeke egy történelemtanár precizitásával magya­rázta a magyar polgári társadalom ki­alakulásának folyamatát, kifejtve, ez az az út, amit ismét végig kell járnunk, csupán nagyobb tempóban. Mert a pol­gárok, vagyis a tulajdonnal, és a piacon értékesíthető tudással rendelkező em­berek tudják csak megteremteni az iga­^fciacgazdaságot. Előadásának címe így szólt: A gaz­daság és társadalom állapota három év­vel a rendszerváltás után. S ennek kifej­téséhez kellett a történelmi eszmefut­tatás. Elmondta, az elmúlt három eszten­dő során több esetben kellett nehéz döntést hozni, s itt Szekszárdon is ezek helytállóságát indokolta. Beszélt a munkanélküliség elkerülhetetlenségé­ről, a privatizáció fontosságáról, a fize­tőképesség megőrzésének lényegéről. A gazdaság mélyrepülését, a bezárt bá­nyákat, kohókat, üzemeket a verseny­képtelenség okozta, s a csődbe jutott cégek egyrészéért nem kár - mondta. Ma már 600 ezer vállalkozó van Ma­gyarországon, s több is lenne, ha tud­nák, hogyan kell elindulni. Itt kell se­gítséget adni, fejtette ki a MNB elnöke. - sz 1 ­KOMPRESSZOROK 230-1400 liter/perc teljesítménnyel, 10-900 literes légtartályon, 10 bár végnyo­mással, a kívánt teljesítménnyel, nyomáson és a légtartályon összeépítve. LÉGSZERSZÁMOK a különböző szakipari munkákhoz, a festékszórótól a csavarbehajtóig, a homok­fúvótól a csiszolóig. HIDRAULIKA TÖMLŐK GATES világmárkájú tömlőkből és armatúrából készítve 300 bar nyomásra az M14xl,5-től az M42x2 méretig, a tehergépjárművekhez és munkagépekhez. ÉS MINDEZEK SZEKSZÁRDON MEGTALÁLHATÓK ÉS MEGVÁSÁROLHATÓK! Tölgyfa ülőgarnitúrák, bőr-, illetve kárpitbevonattal Szekszárd, Ebespuszta Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 9-12 óráig. MOST MAR TUDJA ES NE FELEDJE EL!!! VÁRJUK VÁSÁRLÁSÁT!!! Japán - esély A japán Nissan cég négy évvel ezelőtt, kétmilliárdos alaptőkével, leányvállala­tot alapított Nagy-Britanniában, azzal a céllal, hogy az ott gyártott autókból Ja­pánba is exportáljanak. A terv értelmében 1,5 milliárdos tétel kerül vissza az anyavállalathoz. Ez a pénz tehát a brit kasszába folyik be és pozitíven befolyásolja az ország fizetési mérlegét. S mindez a Pénzügyi barangolás című tévéműsor kapcsán jutott eszembe. Vajon az eszergomi Suzuki is hasonló reményekkel ke­csegtet, csökkentve egyben az „átkos huszonkét-milliárd"-ra becsült államadós­ságot? - bayer ­Menthol­Eurobusz Isztambul MINDEN HÉTEN szerdán! Június 3., június 10. Szabadka. Június 10. Trieszt. Spanyol tengerparti nyaralás: Santa Susana 3 csillagos Don Engel Hotel utazással együtt 10 nap, 7 éjszaka, teljes ellátás, fakultatív programlehetőségek. Telefon: 74/340-142, 74/340-730 felnőtt gyerek 2—12-ig 06. 11-06. 20-ig 18300 Ft 12990 Ft 06. 18-06. 27-ig 19300 Ft 14180 Ft 06. 25-07.04-ig 20.700 Ft 15020 Ft 07. 02-07. 11-ig 20 700 Ft 15020 Ft 07. 09-07. 18-ig 22 700 Ft 16020 Ft 07. 16-07. 25-ig 23 000 Ft 16400 Ft 07. 23-08. 01-ig 26500 Ft 18500 Ft Heti jegyzet Az a helyzet... ... hogy öregszünk, hülyülünk, szelíd ereszkedés a sze­nilitás lankáin. Ezt nem én mondom, hanem Rizling doktor. Abból szálazná ki - elsősorban önmagára ­érvényes megállapítását, hogy mára nagy dolgok nem foglalkoztatják, irritálják, már csak az apróságok, hétköznapi hangyaügyek idegesítik. Ha begőzöl, ak­kor többnyire ilyen dolgok okán emelkedik az adre­nalin a vérében. Egyszerű példa a fogyasztás köréből. Fogyasztó a tartós fogyasztási cikket nem küldi át emésztőcsator­náján, általában nem nyeli le calgonnal is védett ótó­mata mosógépét; úgy fogyaszt, hogy használja. Esetünkben például egy rádiósmagnót, no nem a legújabb fajtát, csak a félkilós kisméretű, cekkerben szőlőbe, víz mellé kivihető darabot, amúgy hasznos jószág, szól a rádió, jönnek a hírek, forog a magnó, száll az ének a nyári fák alatt... Egészen addig míg fo­gyasztó serdületlen rokonainak egyike rá nem tenye­rel az összes gombra - a kezelőszervekre, hogy előre­hátra, play és egyéb - amitől szerencsétlen masina adekvát válasza annyi, hogy totál bekrepál. Nem mozdul semmi, nem száll az ének, csak a sóhaj. Fo­gyasztó rövid és intenzív búslakodás után hóna alá kapja a szerkentyűt és elüget a szervizbe. Ott kitölte­nek egy árkus papírt, hogy mi is lenne a műszaki bibi veleje, a gépet beveszik és majd érdeklődhet. Hét múl­tán fogyasztóval - négyszemközti kisséfojtott hang ­közli a koma, hogy a szervizben nincs megfelelő al­katrész a javításhoz, de az egyik szerelőnek lenne. Maszekban lenne és papír - érdsd számla - nélkül, valamint kilencszáz magyar forintokért... Fogyasztóban gyanú horgad, hogy itt most öt konkrétan a palánk fölött kívánnák átnyomni, amúgy magyarosan. Már nem is spekulál azon, hogy egy ilyen cégnél mi maszek és mi nem, hogy ebből mennyi mehet a zsebbe. (Ó azok a zsebek!) Fogyasz­tót már nem érdeklik a milliós adótartozások, mil­liárdos átmenetések, vagyon ki, vagyon be cégből a káeftébe, onnét tovább és így tovább. Már nem isfigyeli őket, de most ez a piti blöff... ezföl­hergeli. Kapja a magnósrádiót és elkeccsöl közben eszé­be jutott régi ismerőséhez, aki maszekba megszereli százötvenért. Mondja még, hogy vigyázni kell ezekre a gépekre mert gyönge a kezelőszerve, mint egy vókmen­nek, amivel a gyerekek sétálnak, fülhallgatóval övezve buksi fejüket. Szóval erről lenne szó, hogy teszem azt Rizling doktor kezelőszervei vajon milyen állapotban le­iedzenek, - hogy bírják a strapát... - st -

Next

/
Oldalképek
Tartalom