Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-05-30 / 21. szám

1993. MÁJUS 23. _ , SZEKSZÁRDI 5 VASARNAP H add ismeijük meg köze­lebbről! Honnan jött hozzánk, a kis­városba? - Az egyesült államokbeli Iowa­ból, a Mississippi folyó középtája mellől. - Milyen családból származik? - Aha! Hát jó. A Stephenson nevet viselem, ami régi híres név Nagy-Britanniában. A gőzmoz­dony feltalálója és az első vasút építője az egyik ősöm volt. Aztán a család átköltözött Amerikába. Na­gyon régen. Anyai ágon francia va­• k, bár nem egészen, mert egyik nyám indián volt. - Érdekes indíttatást kaphatott. - Anyám óvónő. Gondolom, ez sok mindent elárul. Amikor 14 éves voltam, már segítettem ezt­azt az óvodában. Szép munka volt ez nyaranta, szívesen emlékszem vissza. - Nem is értem, miért jött Európá­ba, Németországba, német egye­temre? - Amikor 7 éves lettem, anyám francia gyermektáborba küldött idegen szóra, meg aztán Európa lá­tatlanul is élénken foglalkoztatta a fantáziámat. Később külföldi gye­^^k is voltak nálunk nyáron. Cse­reüdülések voltak ezek. Végül is pályázaton nyertem ösztöndíjat Németországba, Nürnbergbe, ahol egy évet töltöttem. Ekkor már 17 éves voltam. Az érettségi után németet és zsurnalisztikát tanul­tam az egyetemen, de a nyelvtan nagyon keservesen ment, úgyhogy két év után visszamentem Német­országba, Stuttgartba. Ott ismer­tem meg Patrícia kedvesemet, aki most itt van velem, francia és né­met nyelvet tanít a gimnáziumban. Francia származású. A mai napig is német nyelven folyik a beszéd köztünk. - Végül is milyen diplomát szer­zett? - Visszajöttem az államokba, és befejeztem az egyetemet né­met-újságírói szakon. Gondoltam, idegen nyelvű levelező leszek. - Könnyen jutott álláshoz? - Nem éppen. Nagy gazdasági re­cesszióban szenvedtünk akkor. Vol­tak például közgazdász ismerőseim, akik pincérként dolgoztak. Ez sajnos már az egyéni sors. Nagy szeren­csémre a Peace Corpshoz, a Béke­hadtesthez kerülhettem, amely egy minisztériuma az USA-nak, Ken­nedy alapította 1960-ban. Célja szerint embereket küld oda, ahol segítségre szorulnak, szak­embereket kérnek. Kezdetben Afri­pezni a nyelvvel foglalkozókat. Az­tán ki-ki ment a dolgára, szétszéled­tünk az országban. Patrícia és én Szekszárdon maradtunk. - Magyarul is kellett tanulni. Ne­héz volt? Milyen a nyelvünk? - Szépnek találom. Árnyaltnak. Az első időben 4-6 órán át tanultuk. Magyar családnál laktunk, valahogy kommunikálni kellett. Szóval már meg tudjuk értetni magunkat. - Angolt tanít a gyakorlóiskolában. Csak angolul beszél a gyerekekkel? Scot Stephenson, az ame­rikai békehadtest Magyar­országra küldött tanár köz­katonája 1 éve tanítja angol nyelvre a magyar gyereke­ket, akik azért szeretik na­gyon, mert mindig jóked­vű, barátságos. Olyan, mint egy felnőtt barát. kába, Ázsiába, Dél-Amerikába. Or­vosok, ápolónők, mezőgazdasági ta­nácsadók mentek. Aztán tanárok is. Keletre először Magyarországra jöt­tünk, 1989-ben. - Mégis, miért errefelé? - Először is segíteni akartunk, az­tán az országot jobban megismertet­ni Amerikával, majd fordítva. - Választotta Magyarországot, Szekszárdot vagy küldték? - Nem én választottam. Annyit mondhattam, hogy szívesen taníta­nék angolt Kelet-Európában. Közöl­hették volna, hogy ez mind szép, de most éppen Mexikóbakellene men­ni. Valószínűleg azt vették figyelem­be, hogy már voltak tapasztalataim Európában. - Már egy éve itt vannak, még egy év és vége a szolgálatnak. - Jön majd valaki más. Múlt nyá­ron 50 amerikai tanár itt járt Szek­szárdon tapasztalatokat szerezni, magyarul tanulni, illetve továbbké­- Na, azért néha segítek egy kicsit magyarul is. A gátlásokat fel kell ol­dani. - Persze, mert nem jó, ha a gyere­- Nagyon barátságosak, vendég­szeretők. Jókat eszünk, együtt va­gyunk, barátságokat kötünk. Olvas­mányaimból tudom, hogy ez ebben az országban mindig is így volt. A munkanélküliség viszont nagyon nehéz kérdés. Hogy egyáltalán le­gyen mit az asztalra tenni. Együttér­zek velük. Mégis nagyon hiszek a pozitív változásokban, gondolko­dásban. - Homo ludensnek, játékos ember­nek, optimistának megmaradni... Hogy megy ez? - A pesszimizmus ellensége va­gyok. Nem jön a busz vagy esik? Hát Istenem. Szóval, valószínűleg a szü­leimtől tanultam meg így látni az életet. Persze nem ilyen egyszerű a dolog. Nekem is nehéz mindig jó­kedvűnek lenni, hiszen látom a nagy-nagy bajokat a világon. De a gyerekekért muszáj. Amiből erőt meríthetek még mindig, az a szép gyermekkorom. Arra gondolok, ho­gyan lehetne úrrá lenni a nehézsége­ken. Igazán. Ha az ember tesz is va­lamit, akkor történik is valami. - Ha célja van, álma is van. - Igen. Nem tudom, mit hoz a sors, de ha visszamegyünk Ameriká­ba, a külügyminisztériumban sze­retnék dolgozni. Taláií követsége­ken. Sokat utazni Jó kontaktusokért élni. Ehhez azonban szükségeltetik még egy-két diplomamutatvány. - Apropó, mutatvány. A főiskolai napokon Gergely főigazgató úr száj­kek félnek egy esetleges rossz válasz- harmonikázott, ön meg zsonglőrkö­tól, ha nem mernek megszólalni. Le- aött. Nagy siker volt. het, hogy jól fogják tudni a nyelvtant, de a kommunikációs készségük nem fejlődik megfelelően. - Megpróbálok jó kontaktust ki­alakítani. Vidámak vagyunk először is. Valamihez kötjük a tanulandókat. Vannak elképzeléseim, de nem azért mondom, mintha kritizálni akarnám az itteni oktatási rendszert. Másképp csinálom. Valószínűleg hiányzik a pedagógiai képesítésem. Szerintem az a lényeg, hogy szaba­dabb legyen a nyelvoktatás. Bár az is lehet, hogy én egy kicsit engedéke­nyebb vagyok. Nincsenek rossz ta­pasztalataim, munka után is beszél­getek magyarországi kollégáimmal. - Milyenek a mindennapi magya­rok? ^ Ez a szeretett hobbim. 16 éves koromban tanultam. Jó játék, nem? Sok gyerek megpróbálja. E gyébként milyenek a magyar gyerekek? - Na, változó. Mint említettem, nem vagyok túl szigorú. Néha ren­desen elfárasztanak. De ez nem szá­mít. Mindenütt a világon szeretem, szeretjük a gyerekeket. - Ők is önt, önöket Patrícia és Scot Stephenson. Mondhatni teljes gőzzel. Németh Judit fotó: -kafi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom