Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-03-28 / 12. szám
11 8 „ szekszárdi VASARNAP . MÁRCIUS 21. A Kispipa nem halt meg Szekszárdon apáink idején fogalom volt a Kispipa étterem, ami talán inkább vendéglő volt. Aztán lett belőle az út túlsó oldalán - egy a Népújságban akkoriban publikáló kollégám (O. I.) szóhasználatával - egy itatásos boíjúnevelőre emlékeztető nagyüzemi étkezőközpont. Az évek során fokozatosan züllesztett, egyre kevesebb népszerűségnek örvendő intézményről a legfrissebb pletyka az volt, hogy eladták autószalonnak. No, most nézzük a tényeket! Beszélgetőtársam Böröcz László, a Kispipa Kft. kereskedelmi igazgatója. - A Kispipa nem szűnt meg, hanem átalakult egy hangulatos kisvendéglővé - mondja. - De inkább egy kisebb étteremnek nevezném. Felújított étlappal, vállalkozásként működik. Az egységet Szulimán Zsuzsa vállalkozó bérli. Átalakítását, a belsőépítészeti munkákat Szabó Béla tervezte, az átalakítás mintegy hárommilliós költségvetéssel készült el. Szulimán Zsuzsa új üzletvezetőt a vállalkozás terveiről kérdeztük. - Háromszáz adagos a konyhánk, de az étteremben egy időben hetvenötnyolcvan embert tudunk leültetni. Ez azt jelenti, hogy ilyen rendezvényekre vevők vagyunk, és a kisebb társaságoknak is tudjuk biztosítani, hogy egy-egy intim sarkot, elkülönített részt kaphassanak. - Milyen különlegességgel váiják a vendégeket? - A hagyományos „szekszárdi szégyenlős szűzpecsenye" természetesen szerepel az étlapunkon, de emellett elsősorban vegetáriánusokra gondolva zöldségételek, kímélő étkek - pulykaés libamellből készülő ételeink vannak. A rántott sajtok, a gombaételek is szerepelnek étlapunkon és a raguételekből is bőséges a választék. - Italkínálatban mit tudnak nyújtani? - Bőséges a választék, a legdrágábbaktól a kommersz italokig mindenkinek ízlése, igénye szerint tudunk szolgálni. Hozzátenném, hogy a pultunk nem bárpult, nem elsősorban az italfogyasztókra, hanem a nálunk vacsorázó, kulturáltan szórakozó vendégekre számítunk. Búcsúzásul az első napi menüajánlatot néztük meg. „A" menü: gránátos kocka savanyúsággal, „B" menü: sertésmáj rizottóval - mindezek kilencvenöt forintért, a napi ajánlat pedig lencsefőzelék sertéspörkölt feltéttel hetvenhét, szójafasírt zöldköret, rizzsel nyolcvanöt forintért kapható. (x) papír-írószer szaküzlet 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 31. Telefon: 19-425. Fax: 16-665 - Iskolafelszerelés - Háztartási papíráru - író- és irodaszerek - Managerkellékek Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00-17.30 óráig szombaton 9-12.00 óráiS Könyvtári bagatell - Kant filozófiai gondolataival szeretnék megismerkedni. - Parancsoljon. - Es tessék mondani, a Nemi öröm című könyv megvan maguknak? - Hát persze. - Jó, köszönöm, akkor Kantot itthagynám. judika Alternatív környezetismeret Mielőtt késő lenne... Naponta megéljük és tapasztaljuk, saját bőrünkön, tüdőnkben érezzük környezetünk riasztó állapotát. Sürgető feladatunk megálljt parancsolni a romlásnak, a levegő, a vizek, a talaj szennyezésének, az épített környezet pusztulásának és elsivárosodásának, a már-már elviselhetetlen zajnak, a mindent elöntő szeméthegyeknek, az egészségromlásnak, társas kapcsolataink elszürkülésének. „Környezettudatos" magatartás A „környezettudatos" magatartást, környezetbarát szokások, ökológiai alapismeretek kialakítását és elsajátíttatását kisgyermekkorban kell megkezdeni. Sok tennivalója van e téren a családoknak, de talán még többet tehet célirányos nevelésével az óvoda, iskola. Az elemi környezeti nevelés, és ezen belül az alternatív környezetismeret helyzetéről, lehetőségeiről tájékozódhattak a tantárgy oktatásában érintett pedagógusok a gyakorlóiskolában. Dr. Havas Péter, az ELTE adjunktusa előadását az „Egészséges iskoláért" alapítvány támogatásával rendezték meg, s a szervező iskola tanárain kívül a város többi általános iskolája is képviseltette magát. Havas Péter vezetésével egy budapesti tanító-munkacsoport hét éve tartó fejlesztő folyamatban dolgozta ki az alsó tagozatos alternatív környezetismeret című tantárgy kerettantervét. A kb. 140 oldalas oktatási segédlet ajánlásait minden iskola saját környezetéhez igazíthatja, a tanítónak magának kell elkészítenie a tanterv helyi adaptációját. Ez nehéz feladat, sok munkát jelent, de sokkal gazdagabb lehetőségeket is nyújt a pedagógus számára. A tantárgy követelményrendszere ugyanis úgy illeszkedik a hivatalos állami tantervhez, illetve majdan a Nemzeti alaptantervhez, hogy közben tág teret biztosít a helyi sajátosságok, a szűkebb pátria környezeti megismerésének, s erre építve kitekint a Föld átfogó problémáira is. Az élet tiszteletére nevelni Nem ismeretközpontú, nem elvontjelenségek, adatok naprakész megtanítását célozza. A legnagyobb hangsúlyt a gyermekek szokásait formáló aktív tanulási helyzetek kapják. A kicsiknél, óvodás és alsó tagozatos korban különösen fontos az aktivitás, a cselekvő tanulás, az átélés, konkrét tapasztalatok szerzése. Előttük az óvónő, a tanítónő a legfontosabb minta. Magatartása példaértékű, hitelességével befolyásolja a gyerekek környezet iránti pozitív vagy negatív érzelmi viszonyulást. A tanító környezeti attitűdjei tehát rendkívül jelentősek. A természeti környezet, az élet tiszteletére nevelni az tud, aki maga is elfogadja minden élőlény egyetemes fontosságát - természetesen a maga sajátos érzelmi kötődéseivel. Az iskolában - mint egy mikrotársadalomban - a környezetgazdálkodással összefüggő elemek is megjelennek. Az energia (víz, villany) gazdaságos felhasználása, a szelektív hulladékgyűjtés mind egy-egy állomása lehet a környezetbarát szokások kialakításának és elmélyítésének. Az alternatív környezetismeret a természetet tanteremnek, a természetvédőket partnereknek tekinti, s ráébreszt az ember felelősségére a termé^^ iránt. ^^ Ökológiai morál Az előadó a hallgatóság figyelmébe ajánlotta azt a - munkacsoportja által összeállított - tanítói segédkönyvet, melyből útmutatást kapnak a pedagógusok a helyi tanterv elkészítéséhez, s módszertani ajánlásokat többek között az egészségnevelés, múzeumpedagógia, zoopedagógia témakörökhöz. A kalauz segítséget nyújt és ötleteket ad a kísérletek, terepgyakorlatok szervezéséhez is. A környezetismereti, környezetvédelmi nevelés olyan sokirányú és sokrétű, hogy tulajdonképpen nem is szorítható egyetlen tantárgy keretei közé. Havas Péter így összegezte céljaikat: „Nevelési törekvéseink alapja az ökológiai morál: alázat, tisztelet és szeretet a természet, az ember iránt, a birtokvágytól mentesség, az életminőség javítása a fenntartható fejlődés érdekében." Udud Teréz