Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-28 / 8. szám

14 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1993. FEBRUÁR 28. Részletek dr. Nagy Andor tanulmányából Vád Mihály - a decsi néptanító (Adalékok és dokumentumok „Váci Mihály decs-alföldszállási községi népiskolába beosztott állami helyettesítéssel ideiglenesen megbízott, oklevél nélkül alkalmazott népiskolai tanító"-ról.) Váci Mihály megyénkbeli tartózkodásának időszakáról már több helyütt írtam, de a most közölt adalékoknak csak egy kis részét, a dokumentumokat pedig eddig még egyáltalán nem publikáltam. Úgy érzem, hogy az 50. évforduló méltó alkalom ezeknek is a közreadására. A tanító úr megyénkbe kerülésének dokumentumaihoz a költő Három történet c. elbeszéléséből, kutatásaim során a Tolna Megyei Levéltárban, szállásadóival, ismerőseivel, volt tanítványaival való beszélgetésekből (magnószalagon őrzöm őket), feleségével. Juhász Máriával történő levelezésekből, majd a vele való személyes találkozás során jutottam hozzá. Mint az a dokumentumokból kitűnik, Váci Mihály a hivatali esküt 1943. február 8-án tette le több társával együtt Szekszárdon, a megyeházán Sulyok Kálmán királyi tanfelügyelő előtt. Arany Dénes decsi lelkész, iskolaszéki elnök jelentéséből tudjuk, hogy állását még aznap elfoglalta. A tanító úr lovas kocsival érkezett Decs-Alfóldszállásra. Babján István tanítóék az iskola kis helyiségét rendezték be számára, melyben korábban a hittanórákat szokták tartani, mise előtt itt öltözködött a pap. A szoba szerény bútorzata: egy ágy, mellette egy szalmafonatú szék (melynek támlája három nyakkendőjének tárolóhelye is volt), egy asztal, egy szekrény. Mint a későbbiekből kitűnik, e szegényes környezetben is jól érezte magát. Váci Mihály a megyei könyvtár megnyitóján 1961 decemberében Habjánékkal hamar megbarátkozott. Habján tanító úr - fiúgyermeke nem lévén - fiaként tisztelte. Hosszú sétákat tettek együtt, otthon legtöbbször a történelemről beszélgettek. Irma nénit (Habjánné) többször elkísér-' te kerékpárral Bajára a fogorvoshoz is. Otthon meg azzal ejtette ámulatba, hogy sütés közben a levegőben tudja megfordítani a palacsintát. A család nagylányának figyelmét szellemességével keltette fel, zenei tudományát bizonygatta neki a harmóniumon, és édesanyja finom ételeiről mesélt. A nagymamát pedig azzal „riasztgatta", hogy lerajzolja. A tanyavilág lakói is hamar megszerették a fiatal tanítót, mert a messziről gyalogló kisgyerekeket tanítás előtt bevitte a szobájába melegedni, az idősebb embereknek esti iskolát szervezett, ahol a „Himnusz sorait szövegezte". Sokat rajzolt. 111 Annust a tehenekkel, Hajdú Pistát a nagy sapkájával, Nyirati Sándort a szakadt nadrágjában örökítette meg. Ignácz Jánost (Prímás Jancsi) is lerajzolta. Őt még a hegedűjéért is hazaküldte, és együtt muzsikálták, hogy „Megfogtam egy szúnyogot"... A felsős lányoknak meg fakanalat vett a decsi vásárban, meg az április elsejét járatta velük. A lakodalmakba is meghívták. Egy ilyen alkalommal a mellette ülő vendégnek arról beszélt, hogy ezeket a gyönyörű dalokat őfeléjük már évszázadok óta éneklik. A rövid néhány hónap alatt sok baráti kapcsolata nem alakult ki. Egy allöldszállási családhoz szokott még néha elmenni, meg a pörbölyi tanítókat látogatta meg időnként. Szeretett egyedül is sétálni a jegenyesorban. Utána elragadtatással beszélt szállásadóinak a szép, kövér fákról. (Talán már itt érlelődött benne a későbbi műveiben oly gyakran visszatérő jegenye-motívum?) Kedvenc pihenőhelye volt a harangláb óraközi szünetekben, meg tanítás után. Egyszer édesanyja is meglátogatta, és néhány napig ott is maradt nála. Az utazókosár tele volt finomabbnál finomabb ételekkel. A tanító kocsit fogadott, és eléje ment a pörbölyi állomásra. Vissza is kocsin kísérte. A négy hónap (február 8-tól június 4-ig) gyorsan elszállt, és „Váci Mihály kirendelt tanítójelölt úr megbízatása az iskolaév végeztével lejárt." Azonban e rövid idő is elegendő volt arra, hogy a többeket (Vörösmarty, Babits, Illés) megihlető tolnai táj szépsége és varázsa őt is megragadja, későbbi írásainak alapélményévé váljon, megindítsa a „világot felfedező" úton. Saját gépelésű visszaemlékezéseiben (amit szintén feleségétől. Juhász Máriától kaptam) így ír erről az időszakról: „...még diákkoromban kihelyezlek valamennyiünket tanítónak, s én Decsre kerültem egy tanyára. Február hónapban - még nem voltam 18 éves - egyetfordult velem a világ. Olyan környezetbekerültem, ami más, új volt. Egyedül egy tanyán, s jött a tavasz. Ugy éltem ott mint egy álomban, rajzoltam, harmonikáztam és írtam. Abban az időben és még sok-sok éven át úgy benne éltem a természetben, mint egy nomád, úgy s olyan hallatlan fogékonysággal éreztem minden szépséget, hogy állandó fájó nosztalgia, elvágyódás élt bennem, mindig messzebb-messzebb jutni új tájakra. (...) Itt Decsen fogott meg legmélyebben a táj, és hosszú áradó sorú naplót írtam késő éjszakáig és hosszú-hosszú leveleket barátaimnak, amelyre sohsem kaptam választ. És a napló egy nagy vastag összekötött könyvre terjedt már - amit aztán sajnos Szlovákiában elhagytam -, s tele volt olyan prózával, mely egyenesen a vershez vitt engem. Mikor írni kezdtem, éreztem, hogy nem tudok józan, nyugodt, hűvös és fegyelmezett maradni, és nem bírtam többet magammal. (...) S ha írtam, akkor váratlanul napról napra egyre inkább olyan stílusra bukkantam, mely már szárnyalásában, dallamában vers volt. S éreztem, hogy nem tudok prózában írni, mert minden, amiről írni akartam, az végtelen sok arccal, színben és formában jelent meg előttem, s én hagytam, hagytam kiáradni magamból mindent. Kár feleleveníteni ezeket a napokat, mert még sivárabb lesz minden itt. Még ma is élénken emlékszem arra a csodálatosfriss és állandó érzékenységre, amivel akkor és az utána következő időkben a világot felfedeztem, mikor rájöttem arra, hogy hajnalban, mikor felébredek, elönt a szavak áradata, megfog a reggelekfrissessége, messze hívó vágyak, sok névtelen vágy, í ezekre mindegyikre gyönyörű, egészen új szavak születtek, melyeket eddig nem olvastam, s nem írtam te..." Váci Mihály a tanítás befejeztével visszament Nyíregyházára. Szeptemberi és októberi fizetését, melyről később kiderült, hogy „a tanítói gyakorlatra bocsátott tanítójelöltek sem szeptember, sem október hóra illetményük felvételére nem jogosultak" még Decs-Alföldszállásra küldték, pedig akkor már őt Nyíregyházán választották meg rendes tanítónak. A decs-alfóldszállási tanyákat (több halálra ítélt társukkal együtt) azóta lebontották, így nem kerülhette el sorsát Váci Mihály volt iskolája sem. Emlékét ma már csak egy-egy (nehezen megtalált) sárguló fénykép, és egy néhány évig ott árválkodó harangláb (melyet most a decsi temetőbe mentettek át) őrzi. A visszaemlékezők többször látták a keresztpántján elgondolkodva ülni Váci Mihály tanító urat. Talán a korábban idézett gondolok ilyenkor fogalmazódhattak ^k benne. Utóéletéről Decsen nem sok mindent tudnak. Annyit, hogy lakótelepet neveztek el róla (de hogy m iért, azt már nem). Kutatásaim végén ezeket az adalékokat megküldtem az akkori tanácselnöknek. Hogy mi lett a sorsuk, nem tudom. Én jobban szerettem volna, ha a haranglábot is az iskola udvarán helyezték volna el (korábban is ott volt). A visszaemlékezésekben (Szücsné) szereplő harmónium hollétét is kinyomoztam. Javasoltam az iskola vezetőségének, hogy az iskola valamelyik előterében (zsibongójában) helyezzék el egy emléktáblával, hogy „ezen játszott valaha Váci Mihály tanító úr" felirattal. Ez elmaradt! A múlt emlékeinek megbecsülésében nagy szerepet játszhatna a tanulók előtt mind a harangláb, mind a harmónium. De a hagyományápolásban tisztes feladatot tölthetne be az iskola és a művelődési házban közösen megrendezett, megemlékezéssel egybekötött jubileumi szavalóverseny is. DR. NAGY ANDOR t