Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-28 / 8. szám

10 , SZEKSZÁRDI V4SARN4P 122 1993. FEBRUÁR 21. A humorról komolyan Könyvtári bagatellek - Tessék mondani a Nyomorultak bent vannak? - Könyvtáros némi önsajnálattal: - Bent... * - Kérek szépen valami BOCAKÓ könyvet, meg attól az amerikaitól a ZabPEHEL Y című müvét. - Babits-versröl szeretnék elemzést. - Melyikről? - Valami cigány van a címben. - Talán a Cigánydal vagy a Cigány a siralomházban? - Nem tudom, de tessék megmutatni, ha látom, talán rájövök. A diák átnézi a verseket. - Egyik sem az. - Mégis, emlékszik valami gondolatra belőle? - Igen, valami léc van benne A könyvtáros végre megkönnl^m bül. - Aha!, szóval A gazda bekeríti házát című versről van szó. * Olvasó jön. Kér szépen egy könyvet. Nem tudja, ki írta, mi a címe, miről szó! csak azt, hogy valami VAS van benne. A könyvtáros azonban nem hiába járt egyetemre. Megfejtette a talányt. Fejes Endre Rozsdatemetőjét kérte az immár elégedett olvasó, aki gyors búcsúzás után a kijárat helyett leviharzik az alagsorba. * Magabiztos olvasó, diák: Victor Hugó 1993 című könyvét kérem. * - Beethoven IX. szimfóniáját szeretném meghallgatni. - Kivel? (A könyvtáros a karmesterre gondol.) - Hát magammal. * A Gyermekfoglalkozás végén: gyerekek, mi volt a mese címe? - Az aranyszőrű juhász! Nem tudom miért van az, hogy rendszeresen elfelejtek neveket, pillanat alatt kiesik fejemből egy-egy telefonszám. De arra sem találok magyarázatot, hogy miért vagyok képes emlékezni harminc évvel ezelőtt hallott viccre. Barátaim, ismerőseim egy-egy többórás viccparti után - csodálkozva kérdezték, hogyan tudom elraktározni a sok-sok viccet?! Talán azért, mert a humor, a nevetés életem, mindennapi munkám optimista szemléletem éltető eleme. Nincs jó napom, ha nem nevethetek egy jót, ha nem látok az utcán egy-egy komikus, groteszk jelenetet, ha nem hallok egy jó találó beszólást, poént. Nyitott szemmel járok és igyekszem észrevenni a mindennapi élet fura dolgait, eseményeit. Mert az igazi poént az élet szüli. Ezekből az összecsipegetett magokból alakítom ki az egyéniségemhez legjobban illő viccet, ami sokszor nem is olyan egyszerű. A humornak anatómiája van. A viccet fel kell építeni, a poénnak a helyén kell lenni, időben kell robbania. Nem szabad túl hosszúra nyújtani, mert a hallgató elfárad, nem lesz vevő a viccre. A közelmúltban kezembe került egy viccgyűjtemény. Gyengének tartom, nem a viccek miatt - hanem ahogyan tálalva van. A szerző sok esetben egy oldalon keresztül írja, vezeti elő az eseményeket, sok lényegtelen dologgal tarkítva. Holott nagyobb hatást ért volna el, ha ezt leszűkíti hat sorba. A vicc okosít, tanít, segít a lényeges és lényegtelen dolgok szétválasztásában. A jó vicc „fejbe ver", új ismereteket nyújt. A vicceket kategorizálni lehet. Vannak rendőr-, zsidó-, politikai, pikáns, morbid, anyós- stb. viccek amik újratermelődnek, felelevenednek emlékezetünkben rögtön ahogyan meghalljuk. Az új helyzetekben újra alkalmazhatjuk. A siker a viccmesélő egyéniségén múlik. De ez még nem elég! Vannak olyan hallgatók, akik pillanatok alatt „veszik a lapot" önfeledten tudnak kacagni. Vannak, akik meghallgatják, de rögtön el is felejtik. Vannak, akik szeretik a vicceket, de nem tudják előadni, ezen belül még tragikusabb a helyzet akkor, amikor a viccmesélő a „főnök"! A hallgatóság illedelmesen hallgatja a viccet, bár mindenki tudja, hogy nem lesz jó a vége, mert a főnök már az elején véletlenül elsütötte a poént. Ó kínosan csak annyit tud mondani: a végét már elfelejtettem, de higygyék el nagyon jó vicc volt! Vannak viccek amelyek megértéséhez egy intelligencia szint szükséges. Aki nem tudja például ki volt Lafontaine, annak hiába mesélem el kedvenc viccemet a tücsök és hangya beszélgetéséről. Vannak emberek, akiknek semmiféle vicc sem jó. Unalmas, rossz, „százszor hallottam" megjegyzésekkel vonulnak félre. Én nagyon sajnálom ezeket a fásult, pesszimista, humortalan embereket. Siralmas, egyhangú lehet életük. Nekik a Nap is másképpen süt. Őket nem tudja a nevetés átsegíteni az élet nehezebb percein. Savanyú, unalmas modorukkal nem tudják magukat belopni az emberek szívébe. Hála Istennek az emberek többsége tud nevetni. Ezt le tudtam mérni az eltelt egy év során, amióta a viccrovatot vezetem. Nagyon sok dicsérő szót kaptam, az utcán lépten-nyomon megállítanak, gratulálnak, elmondanak egy-egy viccet. Egy alkalommal technikai okok miatt elmaradt a viccrovat az újságban. Tizenhat telefont kaptam vasárnap délután, számon kérve az elmaradás okát. Ez az érem egyik oldala. A másik oldal miatt határoztam el magát a cikk megírására. Több névtelen levelet kaptam, amelyben a „kedves" olvasó felszólít például arra, hogy fejezzem be a zsidóviccek írását, foglalkozzak a rendőrökkel és a kommunistákkal. Egy vallásos, templomba járó ismerősöm háborodott fel vicceimen. „írj a KÁDÁR-rendszer csibészeiről vicceket, ne papokról." Ez a felszólítás is vélemény. Ez önmagában véve nem lenne baj, ha nem nézném kinek a szájából hangzott el. Az illető gyorsan elfelejtette, hogy nem is olyan régen ő is ott ült azon a vonaton, amely a kiváló KISZ-munkásokat szállította a testvéri Tambov megyébe jutalomból. Megsértődött egy sírásó, majd beszaladt egy tanító néni a szerkesztőségbe, aki szerint pikáns viccemmel lejáratni szándékoztam a pedagógus társadalmat! (Kedves olvasó ugye tudja, hogy egyetlen pikáns vicc sem jelent meg a lapban!) Mindig undorodtam a névtelen levélíróktól. Gerinctelen emberek nem merik vállalni a szemtől-szembeni megmérettetést. Most itt a sajtó hasábjain próbálok válaszolni a névtelen levélíróimnak, és adni egy jó tanácsot: Ne akarjanak politikát belecsempészni a viccekbe, ne keressenek azokban ellenséges szándékot, rosszindulatot. A viccnek egy funkciója van: Nevessünk rajta - persze, ha értjük is! Ezekkel az olvasókkal tudatom, hogy hitre, nemre, felekezete való tekintet nélkül szeretem az őszinte jó szándékú EMBERT! Legyen az zsidó, rendőr vagy politikus, skót stb. Bevallom, imádom a zsidóvicceket. Kicsendül belőlük egy fanyar bölcsesség, Grün és Kohn a csetlő-botló kiskereskedő csavaros gondolkodásmódja lenyűgöz. Szellemesek ezek a viccek - ezért terjesztem is ezeket! Kedves Olvasó! Kedvenc vicceimből nyújtottam át önöknek egy csokrot. Most - nem sértődöttségből - abbahagyom a közlést és átadom a helyet másoknak. Nem fogytam ki a viccekből, de vicceim többsége abszurd, pikáns, nem újságba valók. Vannak olyan viccek, amik csak élő szóban hangzanak jól, leírva olyan laposak lennének „mint a szakszervezeti bélyegek". Kérem önöket, hogy küldjék be kedvenc vicceiket. A legjobbakat a szerkesztőség meg fogja jelentetni. Tegyük közkinccsé a humort. Ezenkívül, én felajánlok egy külőnd(jat a legjobb vicc beküldőjének. A díjat az év végén fogom átadni. Legyen mottónk: Nevessünk együtt Ránk fér! Ui.: Névtelen, humortalan levélírók részére sajnos nem tudunk rovatot biztosítani. CSEH GÁBOR Szekszárd, Hunyadi u. 3.11/3. Párra várva