Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-12 / 15. szám

SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. ÁPRILIS 12. Öt és félmillió ajándékba Szekszárd Város Képviselő-testülete 45/1992. (III. 23.) számú határozatával ad hoc bizottságot hozott létre a kábeltévé működésével kapcsolatos viták tisztázására. A bizottság feladata a kábelhálózat tulajdonjogának megállapítása. A bizottság tagjai: Posta Péter, dr. Ferenczi József, Haász János képviselők, vezetője dr. Leidecker Jenő alpolgármester. A képviselő-testület megbízta az ad hoc bizottságot, hogy a bizonytalanságok tisztázására tegyen fel kérdéseket a Tarr Kft.-nek, a HÉLIOSZ Önkormányzati Közszolgálati Kft.-nek, az ALISCA Lakás-, Garázs-, Műhelyépítő és Fenntartó Szövetkezetnek, a polgármesteri hivatalnak. Az ad hoc bizottság első ülése megvolt. Tájékozódó jellegű, következtetések levonására még alkalmatlan. Ám konkrét tényeket máris megállapítottak. Erről dr. Leidecker Jenővel beszéltünk. - Az iratokból és az elmondottakból kiderül, hogy a város lakói a kábelépítésre befizetett összeget végül is a Tarr Kft.nek ajándékozták - mondja. - Erről jegyzőkönyvmásolatot kaptunk. Igaz, hogy az átvétel-átadást egy-egy személy írta alá, sokszor egész utcák képviseletében és kideríthetetlen, hogy milyen meghatalmazás, szakértelem alapján. A számadatokból az derül ki, hogy a kábelhálózatba bekötött lakások tulajdonosai mintegy öt és félmilliós összeggel ajándékozták meg a kft-t. A krónikásnak itt akadt el előszóra lélegzete, aztán nézve ajegyZőkönyvmásolatokat, furcsállva, hogy azokon semmiféle dátum sem szerepelt, akár arra is gondolhat, visszamenőlegesen készülhettek. Arról pedig szólni sem lehet, hogy a Béri Balogh Á., Cseri, Népfront utcai kábelhálózat elajándékozásáról milyen alapon döntött két ember. Titulusuk ajegyzőkönyvben csak: képviselő. Hogy kit, milyen felhatalmazás alapján, mikor képviseltek, arra jelen sorok írója nem tud válaszolni. - Téjé w 1 r • 1 • Egyetlen napirenddel soron kívüli ülést tartott csütörtökön délután a városi képviselő-testület. Jó oka volt asürgősségnek, hiszen a legutóbbi ülésen a művelődési bizottság korábbi elnöke lemondott elnökségéről es tagságáról egyaránt. Kovács Károly megbízott elnök előterjesztésében - az előzetes egyeztetések alapján - azt javasolta, hogy a testület - tudomásul véve Kocsis Imre Antal belépését a bizottságba - válassza meg a polgármesteri tisztet betöltő tagját a művelődési bizottság elnökének. Rövid vita kezdődött, melynek egyik pólusán az MSZP képviselői e megoldást összeférhetetlennek vélték, illetve jogilag aggályosnak. Az általuk felvetett kérdések tisztázására az ülés során egy ízben szünetre is szükség volt. A végső tényen viszont már ez sem változtatott, hiszen a testület 17 igen szavazat és tartózkodások mellett az eredeti előteijesztést fogadta el. A jövőben tehát Kocsis Imre Antal polgármester látja el a művelődési bizottság elnöki tisztjét is. * Az előzményekről szóló riportunkat a 8-9. oldalon olvashatják. Csengey Máskor átfutok a névnapokon. Most megállok. Április 8., Dénes napja. Lenne Csengey Dénesé is. A nevenapján halt meg. Már egy éve. Jeges érzés ma is: a temetésen a ravatalozó előtti talapzaton maradt a nagy alakú fényképe. Mintha tekintetével kisérte volna hamvait, röpke időt kapott életét Akkor is, most is, a nagy kerti beszélgetések jutottak eszembe, sokféle eszmei irányzatnak kitett középiskolás diákok átvitatkozott délutánjai, estéi. (Ma már a névsor is érdekes lenne.) Filozófia, hit, zene, vers, politika. Lázadás és dac: értékkeresés. A hatvanas évek vége felé jártunk. Kinek mit hozott a sors és tehetség, más kérdés. Hiszem, hogy akkor mindnyájan a legértékesebb szálakat vittük magunkkal. Az emlék felkavar, amikor most '92ben sírt koszorúzunk. Az író, politikus sírját Sokan eljöttek. Nagyok is, kicsik is. Fájó, csendes és tiszta szavakkal hiányolta öt Szabad György és Kónya Imre, koszorúival az MDF és a város, s a Himnusz eléneklésével mindenki. Megáll az idő, Csengey Dénestől már „csak" idézünk. Ahogy egy, a beszédben is elhangzott kérés: „Európába, de mindahányan". Németh Judit Nevek az emlékműre A II. Világháborús Emlékmű Bizottság köszöni a lakosság áldozatos segítségét, amellyel az emlékműre felkerülő nevek gyűjtésében a segítségünkre siettek. A nevek gyűjtése átmenetileg lezárul, az eddig összegyűlt névsor alapján történik a felvésés, de a későbbiekben tudomásunkra jutó nevek felvésésére a jövőben még lesz lehetőség. Ezúttal ismét közöljük bankszámlaszámunkat: OTP 840-00-709-6, amelyre köszönettel fogadjuk adományaik befizetését. VIP-napok A Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola április 9-10én rendezte meg a hagyományos és népszerű VJP-napokat, melynek szervezői dicséretre méltó színes és gazdag programot állítottak össze az iskola tanulói számára. A diákigazgató - Koska Norbert - és a diáktantestület beiktatása után, ünnepélyes keretek között átadták az ifúság által megszavazott ideális tanárnak - Török Bélánénak - illetve ideális diáknak - Sándor Mónikának és Tóth Andrásnak - járó hófehér szalagot. E rövid ceremónia után elkezdődött aztán a nagybetűs ÉLET. Míg az iskolában zajlottak a kosármeccsek és a játékos vetélkedők, addig a Gemenc Szálló éttermében ügyes kezek szorgoskodtak az asztalok körül. A terítési és felszolgálóversennyel egy időben volt a cukrászbemutató, ahol szebbnél szebb torták, sütemények éi kelyhek kerültek a zsűri elé. Kora dél! után kezdődött - egyéni receptek alap* ján - pikáns ízekkel és zamatokkal fű szerezett halfőzés. Erre az egyszerűnek nem nevezhető feladatra 22 csapat nevezett be. A legnépszerűbb program mégis az esti gemenci buli volt, melyre a VIPesek minden táncolni vágyó fiatalt meghívtak szórakozni. A diákigazgató „humort, tréfát, nevetést és kikapcsolódást" kívánt erre a két napra. Azt hiszem nem csalódott az ifjúságban, megkapta. Varga Deborah 1 Tisztelt Választópolgárok! Dr. Gémes Balázs Szekszárd város 2. sz. választókörzetének képviselője április 13-án (hétfő) du. 18 órakor lakossági fórumot tart a 2. Sz. Általános Is-1 kólában (Zrínyi utca). Minden érdeklő-J dőt tisztelettel várunk. Polgármesteri Hivatal Szekszárd Néhány perce csendült'ki az utolsó akkord, de én már gépem mellett ülök, s nem tudok nem írni. Hatása alatt vagyok az elmúlt másfél órának. így nem is tudok objektív beszámolót adni, de talán a mai este hangulatához nem is illene egy hideg, túl józan híradás. Igazi zenei csemegére vártak a beharangozás óta a szekszárdi zeneszerető emberek. A Művészetek Háza vendége volt szerdán este a Bradfield College mintegy 35 tagja Roland Robertson vezetésével. A fiatalokkal együtt muzsikált Philippa Parry hegedűn és Peter Jaekel orgonán. Hazánkban a zenére is jelentős hatással volt évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül a német tradíció. Érvényes ez a zeneirodalom ismeretére éppúgy, mint a kompozíciók előadására. Századunk sokféle új zenei irányzatot hozott. Nem untatom olvasóimat azzal, hogy milyen utakon próbálkoztak az előadók. Azt az alapvető törekvést azonban szinte minden irányzatban megfigyelhetjük, amely keresi a régiben az eredetit - s ezt érthetjük hangzásvilágra éppúgy, mint előadásmódra. Sőt, jó néhányan az eredeti hangszereket, vagy azok utánzatait veszik kézbe. Zeneért ők és -müvelökfigyelme ma egyre inkább A nglia felé irányul, s nem is alaptalanul. Nem divat ez, vagy valamiféle divatváltás a német tradícióról a szigetországira. Egyre többen érzik meg azt a zenét -s A nglia ma erre tanít amely nem produkció, nem fárasztó edzés érlelte csúcsteljesítmény, hanem életforma! Rácsodálkozunk erre, s közben talán eszünkbe sem jut, hogy valaki századunkban éppen ezzel az életformával próbálta meg felemelni nemzetünket a teljes Angol fiatalok Kodály országában... emberi élet felé. Egész este Kodály emlékezete motoszkált bennem. O azt szerette volna, ha a muzsika a vérünkké válna, ha a zene mindenkié lenne. Elképzelése szerint ez a létforma alakított volna minket nemzetté. No, de most nem azon kell szomorkodnom, hogy a nagy magyar álom mennyire álom maradt, s a félig üres Művészetek Háza a Kodály-módszer cserbenhagyásáról árulkodik. Inkább arról a nagyszerű titokról írok, amit az angol kollégiumi muzsikálás ma este elénk varázsolt. Apró, alig nyolcéves gyermek úgy énekelt - ha kellett, szólóban - mintha több évtizedes rutin birtokában tenne. Egy sereg kamaszJiü, akik közül többnek a „szeme sem áll jól", hiszen abban a korban vannak, a szent zene megszólaltatása pillanatában komoly énekessé válnak, s katedrálissá varázsolják a koncerttermet. Azután hirtelen kiválik közülük öt, s fúvósegyüttesként szólaltatja meg Byrd művét. Pár perccel később másik négy jön elő a kórusból, hogy vonósnégyesként kísérje a társakat. Mindezt oly természetességgel, amit betanulni nem lehet, ha nem él benne nap mint nap az ember. Ók benne élnek, s az arcukon látom, gazdagok. Nem pénzben, vagyonban mérhető ez, hanem emberségben. S egyre gazdagabbak, hisz másokat gazdagítanak... Purcell Istent dicsérő zsoltáráról éppúgy kellene most írnom, mint a megrázóan mély Faúré Requiemröl, Mendelssohn orgonán megszólaltatott szonátatételéről éppúgy, mint a Tudor-korifúvós darabokról. Nem teszem. Ez a koncert a maga egészében, lelkületében, mentalitásában csodálatos volt. Budapesten, Pécsett tel tház várta ezeket a gyermekeket. Nálunk nem... De akik ott voltak, gazdag kinccsel térhettek haza. harkálv