Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-12 / 15. szám

1992. ÁPRILIS 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 R é a t a néhány szóval be kellene, hogy mutassalak az ol­vasóknak, írhatnám azt: irodalom­történész vagy - a szekszárdiak számára különösen emlékezetesek Babits-versfelfedezö előadásaid. Vagy írhatnám azt, hogy a Biblia­iskolák Közösségének vezetője vagy - az előadássorozat, amelyet már második éve tartasz Szekszár­don, ehhez köthető szorosabban. - Mint az egyesület neve is utal rá, mi azt tartjuk a legfonto­sabbnak, hogy az emberek meg­ismerjék a Bibliát. Előadássorozatokat tartunk, van levelező bibliaiskolánk, nyári táborokat szervezünk. Könyvet adunk ki, s van egy folyóiratunk, a Jó Hír. Bárhová hívnak, a hatá­rokon túl is szívesen tartunk előadást Erdélyben vagy Svájc­án, Szabadkán vagy Szlovákiá­in. A sorozatokon is a Bibliával cárom megismertetni az embe­reket, mivel úgy gondolom, hogy a hit alapvetően ismeretelméleti kérdés. - A nyolcvanas évek közepén a rádió Társalgó műsorában hallot­tam egy előadásodat Salamon Énekek énekéről. Tekinthető ez a kezdetnek? - Ez még a hőskor volt, de nem a kezdet. Ekkor már három éve folyt a sorozat Budapesten, a jogi karon. A rádió ajúniusi zá­róelőadást vette fel. így került be a Társalgóba, amelynek szerkesz­tőjével, Liptay Katalinnal együtt voltunk Eötvös-kollégisták. A kezdet a TI.T-hez és a Pozs­gay-féle tantervi reformhoz köt­hető, amelynek keretében 1981­en a gimnáziumi tananyag része ?tt a Biblia. A tanárok azonban lőképzettség híján nem tudták tanítani. A TIT számukra és az érdeklődők számára szervezett egy sorozatot a Bibliáról, amely aztán minden évben folytatódott. Budapest után Győrött, Szom­bathelyen, Kecskeméten, Szege­den, Szolnokon, 1989-ben már közel 30 városban tartottam elő­adásokat. - Gondolom, azért ez nem volt ilyen egyszerű, mint ahogy most elmondod... - Anekdotákat akarsz hallani? Kecskeméten például úgy hirdet­ték meg a sorozatot, hogy az előadáson az összes pártfunkcio­nárius felesége ott volt. Az előre­látó szervező hívta meg a hölgye­ket, hogy az előadás jó hírét vi­gyék férjeiknek. Győrben betil­tották a sorozatot, s még a szom­szédos megyét is rá akarták venni erre. - Mit tapasztaltál, az eltelt több mint tíz év alatt mennyiben válto­zott az emberek viszonya a Bibliá­hoz? - Az embereknek először nem is volt viszonyuk a Bibliához ­mert nem volt a kezükben. Úgy­hogy mindig vittem pár Bibliát, ami az előadások után elfogyott. Aztán tízet, húszat vittem, s Szombathelyre már nagy turista­táskával érkeztem. Fel is jelentet­tek propagandaanyag terjesztésé­ért. Egyébként az egészben az a legszebb, hogy az emberek elkez­dik olvasni a Bibliát. Az elhang­tak, de kérdezni a párttitkáron és egy-két emberen kívül nem ma­radt ott senki. Ő viszont komoly Biblia-kutató ember lett. Egyéb­ként ott is feljelentettek, hogy a klerikális reakciót támogató elő­adásokat tartok. Előre figyelmez­tettek, hogy még a járási párttit­kár is eljött. Éppen Eszter köny­ve volt a téma, a besúgó Hámán jellemzése. Egy-két lapáttal még rá is tettem: nem azoktól kell fél­Hiszem, hogy minden ember megszólítható („Ha tőlem kérdeznék meg, hogy mi a legfontosabb do­log a világon, azt válaszolnám: példánkkal arra késztet­ni embereket, belülről érezzék szükségét annak, hogy megváltozzanak." R. J.) A téli, a kora tavaszi éjszakába nyúló esték nagyon hi­degek. A Babits művelődési ház társalgójának bejáratá­nál „A Biblia a társművészetekben" sorozat előadásai után mégis sokan toporognak. A ház bezár, de ők még Reisinger Jánosra várnak. Folytatni akarják a beszélge­tést... zottaknak utánanéznek, olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek­ből látom, hogy mélyen foglal­koztatja őket egy-egy összefüg­gés. S ez a legnagyobb dolog. Mert az ember ne arra töreked­jék, hogy mások elfogadjanak dolgokat, hanem hogy utánajárja­nak. Soltvadkertről például azért mentem el, mert bár sokan jár­ni, akik nem hajtanak térdet, ha­nem azoktól, akik a király kegyei­be férkőznek. Láttam, a párttitkár figyelt, s két hét múlva egész csa­ládjával ott volt. Mert valóban nem azoktól kell félni, akik be­csületesek, és lelkileg ragaszkod­nak a meggyőződésükhöz, ha­nem akik elvtelenek. Ez nagyon szép példa volt. Hi­szem azt, hogy minden ember megszólítható, minden embernek van lelkiismerete. Az igaz és tisz­ta dolgok azért valahogy csak el­jutnak hozzájuk, s elég gyorsan állásfoglalásra is késztetik őket. Ezért az egyén, az ember a fon­tos számomra. Régen, amikor bejött egy besúgó vagy párttag, azt ugyanúgy embernek tartot­tam, mint azt, ami ma így mutat­kozik be nekem, hogy „benne va­gyok a városi szenátusban". - A szekszárdi hallgatóságról mi a véleményed? - Szekszárdon is élénk érdek­lődés volt, míg a zsinagógában tartottuk az előadásokat. Nagyon jó kérdések hangzottak el, s a mostohább körülmények ellenére máig megmaradt 30-40 érdeklő­dő. Ez máshol is így van. Az em­bernek úgy kell beszélnie, hogy mindenki értse, de nem dédel­getheti azt az illúziót, hogy min­denkiben sikerül felkeltenie egy mélyebb igényt, komolyabb ér­deklődést. Sokszor elgondolom, hogy hány embert megismertem már és hány ember elmaradt, akik nagyon komolynak látszot­tak. Volt olyan, aki névtelenül ír­ta a" leveleket, legépelt nekem szakanyagot, mindent. Nagy ne­hezen felfedte kilétét, hetente jött, mindig más kérdésekkel, s két éve teljesen elmaradt. De akadtak olyanok is, akikkel pár hónap leforgása alatt a legköze­lebbi barátok lettünk. - A kezdetek óta nagyon sok minden megváltozott, így például más lett az emberek viszonya a hithez, a valláshoz is. Túl sokan és túl hirtelen váltak Saulusokból Paulusokká. Egy hívő ember ho­gyan éli meg ezt? - Hogy egy emberben mi zaj­lik le, mi azt kívülről nem tudjuk eldönteni. De nekem is van egy olyan félelmem, hogy az 1947-es helyzethez hasonlóan most is so­kan nagyon gyorsan, minden kü­lönösebb meggyőződés nélkül álltak át az éppen uralkodó esz­me oldalára. Egy valóban hívő ember a nehézségek között is vállalta meggyőződését, s ma sem irigyeli azokat, akik pozíció­ba jutnak. Félő viszont, hogy azok az emberek, akiknek most megadatik a szabadság, hogy utá­najárjanak valaminek, rövidre zárják a kört, és megint csak a gazdasági hasznosság szempont­jából mérlegelnek. Nagy Janka Teodóra Fotó: - kapfinger -

Next

/
Oldalképek
Tartalom