Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-26 / 4. szám

14 1992. FEBRUÁR 16. ,. SZEKSZÁRDI VASARNAP A c Amerikai Egyesült Államokban rangot jelent ápolónőnek lenni, s nem csupán azért, mert jól megfizetik azokat, akik e hivatást választják és vállalják. - Valóban, ennek több oka van. Ott, éppen azok a tényezők motiválják az elismerést, amelyek nálunk az ellenkezőjét váltják ki. Mielőtt belefognék az egyik ok magyarázatába, leszögezem, hogy szeretem a fiatalokat, nincsenek velük szemben fenntartásaim. De! Túl korainak tartom, hogy az egészségügyi szakiskolát végzettek 17, a szakközépiskolát végzettek pedig 18 évesen kezdik ezt a felelősségteljes munkát. Pszichikailag még nem elég érettek... tisztelet a néhány kivételnek. - Hogyan lehetne ezen változtatni? - Például úgy, hogy az ápolónők képzését ne 14 éves korban kezdjék. Ha átalakítanák az oktatási rendszerünket úgy, ahogyan azt hallani lehet, Í

yis tízosztályosok lennének az álnos iskolák, máris két évet nyerüt. Ugyanis a tizennégy évesek Jnem képesek céltudatosan, mindent bekalkulálva dönteni jövendő szakmájukat illetően. A tizenhét esztendős gyereklányok a betegséget, a szenvedést traumaként élik meg. Nem szólva a halálról, ami ott van az élet mellett. Nyilván, én is óvnám a gyerekemet, hogy a halott körüli teendőket végezze. Pedig egy halottal is el kell látni. - Önnek, hány gyereke van? - Két fiam van. Tizenegy és tizenkét évesek. - A család szervezésében nem okoz gondot a munkája? - Már nem, mert önállóak a fiúk. Korábban pedig nagyon sokat segített a fétjem. Munka mellett végeztem el rakápolónőit, s ötödik éve vagyok ovér. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy nyugodt alaptermészetű ember vagyok, családunk pedig igen kiegyensúlyozott. S mégis... Elő-előí^fel. hogy a benti megrázkódtatásMK, a nagy szomorúságokat hazaviszem. Olyankor bánt, hogy ingerlékenyebb vagyok, vagy szomorúbb, amil megérez a család. Ám itt bent a betegek nem láthatják rajtam, rajtunk, hogy reményünket vesztettük... Gondoljon bele, milyen hatással van az emberre, amikor egy fiatal hal meg. Előtte néhány órával még arról beszélt, hogy mennyi dolga lesz, amikor hazamegy a kórházból, vagy a gyermekeiről mesél. Rettenetes... - Persze önök vannak közvetlen kapcsolatban a betegekkel. De mikor jut idejük beszélgetésre? - A mosdatás, az etetés közben... és mindig ha szükséges, „lopunk" egy kis időt. A beteg számára nagyon fontos, hogy gondjait megbeszélhesse valakivel. S erre az ápolónők nagyon alkalmasak. Mi közel állunk hozzájuk, ám mégsem annyira, mint a családtagok. Előttünk őszintén kinyílnak. Látszólag ez nem munka. De súlyos lelki teher. Hivatásunknak egyik fontos része. - Beszélgetésünk elején az ápolónői hivatás megbecsülése kapcsán a betegeket is említette. - Nekik is változniuk kellene. A többség a kórház dolgozóiban egyszerűen a kiszolgáló személyzetet látja. Úgy gondolják, hogy itt nekik mindent megszabad csinálniuk. Olyasmire gondolok, amit otthon meg nem tennének. Ledobják a földre a vattát és más szemetet. Követelőznek, s olyan dolgokban is elváiják a kiszolgálást, amit maguk is meg tudnának csinálni, Ráadásul az azzal járó kis mozgás jót is tenne nekik. kapunk egy-egy doboz bonbont, egyegy csomag kávét... De megmutatok valamit. Egyik beteg adta a minap. Ez a kalocsai terítő. Ő maga hímezte. Nagyon szép és örülök neki. Frissen mosott, keményített...de a szélén ezek a parányi foltocskák arról vallanak, hogy a terítőt már használták. Ugye, milyen megható? A néni mindenképpen ki akarta fejezni a háláját. - Amikor bevezették, hogy a hálapénz után is adózni kell, úgy tudom, csak az orvosokra vonatkozott... Akik „cselédmunkának" tartották; most jönnének... A Tolna megyei kórház 2. számú belgyógyászati osztályának Genczler Ádámné az osztályvezető főnővére. Kezdőként ezen az osztályon helyezkedett el és soha nem jutott eszébe, hogy másutt keresse boldogulását. Pályamódosítás szintén nem merült fel benne soha. Pedig jól tudjuk, az ápolónői munka nem könnyű, hazánkban még várat magára a szakma társadalmi elismerése. Egyebek között erről is szó esett a hétvégén megtartott Magyar Ápolásügyi Egyesület Dél-dunántúli közgyűlésén, amit Szekszárdon tartottak. - Maradva a beteg-növér kapcsolatnál, szívesen beszélgetnék a hálapénzről, az ajándékról. - Az elsőről egyszerűen nincs mit beszélni. Amióta fönővér vagyok, egyáltalán nem kell visszautasítanom a hálapénzt. Mert nem kapok. Néha - Engem is megkeresett az adóhivatal, s negyedévenként alá kellett írni egy papírt, hogy nem kapok paraszolvenciát. Ezt készséggel aláírtam, s mára sem változott semmi. - Viszont hagynak itt befőttet, fél üveg üdítőt, süteményt. - Lesújtó. Megalázó, amikor azt mondják, „nővérke, ezt maguknak hagyom, egyék meg". Mosolyogva elfogadjuk és kidobjuk. Mit tudnánk csinálni? Ki eszi meg a másnak a maradékát? Ezért mondtam, hogy változniuk kell a betegeknek. - Viszont úgy hallom, az osztályon változás várható. Takarítógépet szeretne vásároltatni. - Inkább takarítószernek nevezhető ez az ügyes kocsi, amin egy helyen rajta van minden. A fertőtlenítőszerek külön és más színű vödrökben, a lemosó ruhák. Minden, ami a takarításhoz kell. Nagyon leegyszerűsítené a takarítónők munkáját, nem kellene cipelniük a nehéz vödröket. A hajdani NSZK egyik kórházában láttam először ilyent. Azóta erről álmodozom. Talán idén sikerül beszerezni. - Hány beosztottja van, s vannak-e üres státusok? - Tizenhárom ápolónő, négy aszszisztens, egy laboráns, egy gazdasági nővér, egy adminisztrátor és a takarítónők. A munkanélküliség nagyon érezteti a hatását. Nincs üres állásunk, s ha lenne, többen is jelentkeznének. Olyanok, akik évekkel ezelőtt hallani sem akartak a három műszakról, vagy a „cselédmunkáról", mert van, aki az ápolást annak tartja, vagy tartotta. - Mennyit tudnak fizetni egy ápolónőnek? - Ez megint egy neuralgikus pont. Azonkívül, hogy nagyon alacsonyak a nővérfizetések, elmondom, hogy a létminimum január l-jétől 8000 forint. Ezt a kezdőknek meg kell adni. Ám ezzel párhuzamosan nem emelkedik a gyakorlattal rendelkezők fizetése. Öt-hat éve itt dolgozó szakápolónő 11 ezer körül kap. Szóval megint a középkorosztály húzza a legrövidebbet. Ennek ellenére a mi osztályunkon jó a légkör...nem is tudnám magamat máshol elképzelni. - Néhány szót mondana a legfontosabb munkájukról? - Lehet, hogy nem a legfontosabbat említem, de nagyon kellene figyelni rá. A vastagbélpolipról van szó. Míg 1990-ben száz alatt voltak azok, akiknek műszerrel eltávolítottuk a polipot az osztályon. Tavaly megduplázódott ez a szám. Ha időben kiderül, könnyen eltávolítható, de egy idő múltán rosszindulatúvá válhat. Mivel a korai szakaszban nincs panasz, sem tünet, ezért igen fontos a szűrés. Az onkológiai intézettől kaptunk kis tartályokat, amiben székletmintát lehet beküldeni az osztályra. A tartályokat a különböző szűréseken kapják meg az emberek, de tőlünk is igényelhetők. De úgy látom, az emberek nem törődnek az egészszel. Nem küldik be a tartályokat. - Hogyan előzhető meg a vastagbélpolip? - Figyelni kell a rendszeres székletürítésre. És feltétlenül figyelni kell a táplálkozásra. Fogyasszanak rostos élelmiszereket. Egyszerű dolgok ezek, ahogyan például a takarítószet is az. De úgy látom, gyakran a legkézenfekvőbb dolgokat hagyjuk figyelmen kívül. v. HORVÁTH MÁRIA Fotó: B. JUHÁSZ MÁRIA