Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-02 / 31. szám

16 1992. AUGUSZTUS 16. , SZEKSZÁRDI fAIARNAP A idegenvezető munkája nem az autóbusz indulással kezdődik. Minden útra fel kell készülni. Van ehhez megfelelő irodalom? - Vannak jó útikönyvek, de az még kevés lenne. A sajtóból is sokat megtudhat az ember, na és bölcsebb emberektől, akár az útitársaktól is. Jegyzetein készítek minden egyes községről. ^Wagyarországot folyamatosan feldolgozom, de a külföldi helyeket is. Most például somogydöröcskét írom. A Szabad Földben találtam egy érdekes cikket, azt jegyzetelem ki. Ha egyszer arra járok, tudok majd arról a faluról is valamit. Vagy például a Gellért hegyi sziklakápolnáról, a kolostorról nincs semmi leírás. Néhány napja ott jártam, tudós papok kalauzolásával. Rengeteget tanultam tőlük. - Hogy készül fel egy-egy útra? - Először megcsinálom a pontos útvonaltervet. Amikor az kész, összeszedem ajegyzetlapjaimat, az érintett települések sorrendjében összerakom, igyekszem betanulni, de út közben sem szégyenlem elővenni, mert ha valamit kifelejtenék, az utazás lenne annyival szegényebb. - Békeffy Pista bácsit a szekszárdiak műszaki szakemberként, a gyámügy aktív társadalmi munkásaként ismerték. Tizenkét éve pedig idegenvezetőként is. •

műszaki pályától nem távoli terület ez munka? - Miért kellene a műszakiaknak szakbarbárnak lennie. Az idegenvezetést egyébként feleségem rábeszélésére kezdtem el. Előtte társasutazáson voltunk Sopronban. Ott egy nagytudású idegenvezető kalauzolásával ismerkedtünk a várossal. Nem sokkal később pedig ott üdültünk és a többieknek már én mutattam meg a várost. Azt kérdezték, hogy ha ez így megy, miért nem próbálkozom idegenvezetéssel. Amikor hazajöttünk, a feleségem beíratott egy tanfolyamra, és később is segített. Megfelelő családi háttér nélkül az idegenvezetés elképzelhetetlen. Nélküle nem lehettem volna 500 napig távol a családtól. - Idegenvezetőként merre járt az elmúlt több, mint egy évtized során? - Kapásból nem biztos, hogy fel tudnám sorolni, de a statisztikám szerint két földrész huszonnégy országában. - Tudom, hogy vitt már magyar csoportot Izraelbe is. Abban az időben nem sokat publikáltunk itthon arról az országról, hogy lehet egy ilyen útra felkészülni? - A vallástörténeti könyvekben, a Bibliában nagyon sok minden olvasható arról a földről. Az egész úgy kezdőAga, hoztál szép lányokat? Békeffy István 1928-ban született Budapesten. Óbudán, a Kórház utcai polgáriban végzett, majd műszerészinasnak állt. A magyar műszeriparban dolgozik 1942. óta. Felnőtt fejjel, munka mellett végezte a Kandó Kálmán Gépipari Technikumot. Nem sokkal az MMG Szekszárdi Gyárának indulása után, 1966-ban jött ide dolgozni - mint mondja néhány évre. Azóta itt él, feleségét itt temette el. A városban sokan ismerik. A műszergyárból, a gyámügyi munkája kapcsán, az utóbbi évtizedben pedig úgy, mint - Pista bácsi, az idegenvezető. dött, hogy nyolcvanegyben a bátai apát úr, Sudár Imre társaságában voltam' Lourdes-ben, hazafelé jövet megbeszéltük, hogy jó lenne elmenni a Szentföldre. Majdnem hét évig tartott, amíg sikerült megszerveznünk az utat. Leleveleztünk előre mindent, prospektusokat, útleírásokat szereztünk és pontos útitervet készítettünk. Az útleveleket Egyiptomba kértük és utólag vízumoztattuk Izraelre. - Ott merre jártak? - Bejártuk Júdeát, Szamariát, Galileát. - Sokat utazik fiatalokkal. Nehezebb velük az idegenvezető dolga? - Állapodjunk meg abban, hogy a gyerekek nem rosszak! Nekem egyetlen iskolás csoporttal sem volt bajom. Fiatalok. Persze, hogy mások, mint mi öregek. Szabjam meg, hogy nem állhatnak föl a buszban? Vagy, hogy nem magnózhatnak? Az idegenvezetőnek alkalmazkodnia kell. Aki elől ül, az a két-három ember az szolgál, mert az a dolga. - Tehát az idegenvezetőben kell hogy legyen jó adag alkalmazkodóképesség? - Természetesen. Nincs két egyforma csoport, nincs két egyforma út - társaság. Amit legjobban nem szeretek az a részeg férfiak és nők, főleg ha ettől agresszívek. - Van ilyen? Melyik út volt amire nem szívesen emlékezik vissza? - Sok csoportot vittem Törökországba. A határon már ismernek. Jön a kis török, szervusz Aga - köszön. Szervusz kisfiam, mondom, hisz gyerekem lehetne mindegyik. Hoztál szép lányokat? Hoztam, mondom, szállj föl, nézd meg. Felszáll, ellenőrzi az útleveleket és jön vissza. Itthagyot őket? kérdezi. Dehogyis, mondom, nekünk is drágák, otthon is kellenek. Szóval volt egy csoportom. Már az induláskor elszörnyedtem, annyi szeszt hoztak fel a buszba. Bort is, de valami elképzelhetetlenül büdös pálinkát. Szerintem kalapzsírból, vagy kapcából főzték. Mire a török határra értünk nem lehetett megállapítani ki a részegebb. Beletörölték a szájukat az ülések fejvédőjébe, jó páran rosszul lettek, de nem volt idejük kiszállni a buszból, szóval iszonyú volt. Akkor is jött a török határőr, megy a szokásos viccelődés, felszállt a buszra, de nagyon hamar végzett. Lejön, azt mondja nekem. „Aga, ugye hazaviszed őket?" Haza - mondtam, de nagyon szomorú volt a hangulatom és ilyen lett az egész kirándulás is. - A román forradalom után, március 15-én az ön vezetésével jártunk Aradon, Temesváron. Másnap, 16-án történtek a marosvásárhelyi szörpyű események. Mi akkor megúsztuk, de az évek során került már veszélyes helyzetbe? - Az ember igyekszik elkerülni az ilyesmit. Első külföldi utamon Romániában golyós vadászpuskával átlőtték a buszunkat. Azt hiszem Simontornyán a Soós Jóska azóta sem felejtette el az esetet. Alig tíz centivel az arca előtt ment el a lövedék. Az úton minden percben lehet veszélyhelyzet. De gond, probléma is adódik. A múltkor Rómában kirabolták az autóbuszsofőrt. Elvitték az iratokat, az útiokmány'okat, a tartalékpénzt. Fél napig nem engedtem vezetni, inkább késve indultunk. Volt persze olyan utas, aki reklamált, veszekedett, de a józan többség leintette. Szerencsére általában nagyon jó buszvezetőkkel utaztam. A régi volánosok, a Szentgáli, a Varga Jana, a Gerendai Sanyi, a Simon Pista, és a többiekkel a világ végére is elmennék. - Újabban sok az olyan út, amikor egy-két, vagy több éjszakát a buszban töltenek az utasok. Hatvanöt éves korban nem fárasztó az idegenvezetői székben üldögélve, bóbiskolva utazni éjszakákon át? - Nekem nem volt könnyű életem, megszoktam a kényelmetlenséget. Tudomásul kell venni, hogy szegény ember fáradtsággal fizet. Tehát az utasok is szívesen veszik, ha kevesebb a szállodaszámla. Előfordult az is, hogy a szálló előtt a buszban töltöttem az éjszakát, nehogy feltörjék. Reggel négyre, mire továbbindultunk, frissen borotválva vártam az utasokat. Legföljebb több kávét iszik ilyenkor az ember. - Idegenvezetőként ki a példaképe, kitől tanulta a szakmát? - Tanulni mindenkitől tanultam. Az utasoktól, a kollégáktól, nehéz most neveket kiemelni. Említsem a bátai apát urat, akitől a legtöbbet tanultam? Vagy a tolnai esperest, Lendvai Istvánt? De együtt voltam egy erdélyi úton Mayer püspök úrral is, aki akkor még szekszárdi plébános volt. A protestantizmus magyarországi elterjedéséről sok mindent tőle hallottam először. Vagy ellenkező példa. A marxista egyetemen valláskritikát tanultam Varga Pistától. Olyan szépen, alaposan adta elő a témát, hogy az felért egy vallástörténeti szemináriummal. Még az MMG-nél dolgoztam, amikor a főmérnökkel, Bene Lászlóval több hétig kint voltunk Moszkvában. Minden szabad időnket múzeumokban töltöttük. Apámtól tanultam a természetszeretetet, a kirándulások szépségeit, a feleségemmel úsztunk, síeltünk, sátraztunk, kajakoztunk. Amikor még Budapesten laktunk, dolgoztam az MMG kiemelt létesítmények osztályán. Akkoriban az egész országot bejártam és mindenhol megnéztem azt, amit érdemes. És itt vannak a könyvek. A gyerekeim tudják, nincs nagyobb örömem, mint a könyv. Az maga egy utazás. Nyugdíjbavonulásom alkalmából például Az Iszlám művészet történetét kaptam tőlük. Ez mind arra inspirál, hogy utazzak és amit megismertem, megtanultam, elmondjam másoknak. Ezért nem hagyom abba az idegenvezetést, amíg szívem engedi. - Köszönöm a beszélgetést. T. J. Fotó: K. A.