Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-06-14 / 24. szám

1992. JÚNIUS 14. , szekszárdi MSARN4P 3 - „Kezdetben vala a hidrogénfelhő, talán az ősrobbanás, talán valami egészen más, de kezdetben mindenképpen volt valami, amiben virtuálisan már ott volt ez a szekszárdi lakás is, lakójával és emberi szándékaival együtt." Sokak jókívánságaihoz csatlakozva a Szekszárdi napló e gondolatával kíváncsiskodva kérdem: hogyan éli meg hetvenévességét? - Szerencsére csak a lábam hűtlenkedik, az elmém ép. Ami a múltat illeti, a szépek mellett vannak visszatérő, keserű emlékeim is. 1940-ben érettségiztem, háború volt, egymást váltották az alkalmi vezérek, Horthy, Szálasi, utána Rákosi. Mindegyik a hűségemet követelte, a véleményemrAm voltak kíváncsiak. Nem ^BTdtem fel egyikre sem. Tény, K;y az első világháború után ^gikusan kiszolgáltatottá vált az állampolgár. Büntetlen előéletű adófizetőket szolgáltattak ki egy idegen hatalomnak, az oroszok jóvátételként elhurcolták a civileket és sorolhatnám a rossz emlékű tényeket. Az állam feladata az, hogy védelmezzen, jogot, biztonságot adjon adófizető állampolgárának. Jó lenne az iszonyatot, a rettegést kiiktatni az életünkből. Hogy hogyan éltem túl mindent, az az életem csodája. Talán az őrzőangyalom... - Pályadíjat nyert esszéjében Széchenyi félelmeiről ír. Alapvetően másképp láttatja ve^^nk a legnagyobb magyart. - Széchenyi Döblingben - ezt a naplójából nyomon tudjuk követni -, rájön arra, hogy ellenséges világ veszi körül. Attól fél, hogy egy éjszaka nyomtalanul eltüntetik. Ez a félelem, szakszóval Angst, benne van a korban. Ezt elemzi ki minden személyes tapasztalat nélkül Kirkegaard 10 évvel korábban. Széchenyi életével illusztrálta ezt anélkül, hogy Kirkegaardot ismerte volna. Ami a pályázatot illeti, ez az első életemben. Az írószövetség Értesítőjében jelent meg a Széchenyi Emlékbizottság felhívása. A meghirdetők olyan személyek voltak, akiknek neve garancia. A fővédnök Göncz Árpád. - Annyi félelem közepette, játékképpen hadd kérdezzem meg, hol, melyik korban élne szívesen? - Nem tudom. A biedermeier polgár például tudta, kitől fél. A konstáblert személy szerint ismerte. Ma nem tudom, kitől kell tartani. Az ember akkor is fél, ha nem kéne. Hol élnék? Én itt élek. A dunántúli, a pannon emberhez közel áll Itália. Firenze, Toscana... Weimart is szeretem. - És Szekszárdot? - 1952. január 6-án, Háromkirályok napján jöttem. Sötét volt, hóesés. Egy-két évet gondoltam itt tölteni, amíg Rákosi eltakarodik. Aztán megszerettem a várost. Maradtam. Külföldre nem költöztem. Átéltem az illyési jelképet - Haza a magasban -, azaz a hűséget a nyelvhez és a kultúrához. - Ez utóbbi gondolat mikor kezdett körvonalazódni? Azt szokták kérdezni, mikor volt az eszmélés ideje? < - Tizennégy-tizenöt éves koromban megfogalmaztam magamnak, hogy mivégre vagyunk a világban. Avégre, hogy megismerjük, mire vagyunk képesek. Alapfogalmakat kellett először tisztázni. Mi a véges, á végtelen, az egy, a semmi, a szabadság, kapcsolat Istennel, a világgal. Kezdettől úgy éreztem, hogy az irodalomhoz van legtöbb közöm. Ez aztán sokfelé elvitt. Filozófiához, művészettörténethez, teológiához, történelemhez. A kérdés az, hogy a teremtéshez mit tudunk hozzátenni? Ha a festmény olyan, mint a modell, akkor az csak ábrázolás. Ha több, az már művészet. A szomorút és az örömtelit is élményszerűen kell tudni átadni. - Mint újságíró, rengeteg cikket írt Életmű-bibliográfiájában több ezer címadat szerepel. - Eredetileg nem akartam újságíró lenni, az élet vitt bele. Igyekeztem a szellemi tisztességet is megőrizni, ahogy a kor engedte. Heti penzumom ma is megvan, persze nagyobb lélegzetű feladatok is foglalkoztatnak. - Ez a művész titka? - Ha az életnek van titka, akkor az a munkába vetett hit. Legyen bár váltókezelő az ember vagy író. A magam helyén tegyek meg mindent. Ez óvott meg attól, hogy dogmatikussá váljak, akár a politika, akár a teológia területén. Nietzsche is arra figyelmeztetett, „Engem akarsz követni? Kövesd magadat". - Shakespeare is ezt fogalmazza meg. Légy hű önmagadhoz! Üzenet és talán tanulság? - Nem tudom, van-e tanulsága az életemnek. Végül is mindenki teszi a dolgát. Bár néha éjjel, a leírt gondolatok után, egy szép vers olvastakor úgy érzem, a csillagok is örömtelibben járják pályájukat. Minden összefügg, hat egymásra, s e körforgásban egyáltalán nem mindegy, hogy jó verset ír vagy olvas valaki, a váltót rendben kezeli-e. A világ így lesz egységes, nem a jó viszi előre, nem a kapzsiság, félműveltség. Büszke pedig csak arra legyen az ember, amit maga csinált. - Végezetül hadd idézzek még egyszer a naplóból egy gondolatot mindnyájunknak, megszívlelendő. „A szó vallomás és parancs, ígéret és számonkérés, ábránd és megismerés, lágyan lebegő és kőként koppanó, fenyegetően zengő és kétségbeesetten kiáltó, könynyelmüen fecsegő és megfontoltan hangzó. Emberi szó: szépség és igazság szava, légy és maradj menedékünk." - Kívánom, sokáig integessenek, Üzenjenek vissza a csillagok „lélektől lélekig". Most is, 2002-ben, és azután is. NÉMETH JUDIT Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Szépség és igazság szava Batsányi városában született. Szüleinek köszönhetően versek között nőtt fel. Győrbe jár gimnáziumba, a bencésekhez. Irodalmi pályájának kezdete Pécshez kapcsolódik, első írásai a Sorsunkban jelennek meg. Újságíróként Pécsett, Kaposváron, Szegeden, végül Szekszárdon dolgozik Olvasószerkesztőként vonul nyugalomba. Az ötvenes évektől egyre több irodalmi lapnak dolgozik (Kortárs, Jelenkor, Somogy, Élet és Irodalom, Napjaink, Vigília, Uj írás); antológiákban szerepel. Önálló kötetei: Az ifjú Vörösmarty; Vörösmarty szerelmei; Szekszárdi napló; Égtájak utassal; Somlyó György (pályakép); Bejártam Tolnát, Baranyát; Az emlékezés ösvényei (Szekszárd az ötvenes években); Babits átváltozásai; Takáts Gyula világa. A Dunatáj című folyóirat egyik alapitója, felelős szerkesztője.