Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-05-31 / 22. szám
1992. MÁJUS 31. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 5 Egy finom közgyűlés avagy a süketek párbeszéde MinaDában v 0' tam esy közgyűlésen ami kettő volt! Bár az effajtából egy is ——elég lett volna, a kettőre mondhatjuk, hogy nagyon ravasz, vagy más szempontból a kettőzés roppant gyakorlatias húzás. Ahhoz ugyanis, hogy a szövetkezet - esetünkben a az Alisca Lakás-, Garázs-, Műhelyépítő és Fenntartó Szövetkezet (továbbiakban szövetkezet), - határozatképes legyen a tagság felének (plusz egy fö) kell jelen lenni. Ilyen még a szövetkezet életében nem volt, úgy gondolta a vezetés - és nem tévedett -, hogy most sem lesz, ezért egy óra múlva újat tartottak, ahol már mindegy hányan jelennek meg; határozatképesek. Akár egy szavazattal is érvényesíthetők a dolgok. Olyan alapvetőek is mint a működési alapszabály módosítása. így gondolták a vezérek, de nem így a tagságból megjelent száznyolcvan ember. (Egyébként a teljes látszám hétezer lenne.) t tagság hallgatta a főnöki beszámolót az eddig végzett munkáról, mikor rt az előadó, hogy a négyzetméterre vetített ebédhozzájárulást ecsetelte, akelelapoztam egy levélbe, amit az egyik lakó - dr. Kézdy Ottó -juttatott szer• tőségünkbe. Az ehhez mellékelt dokumentumok részletesen beszámolnak :ső múltról, a nyolcvanas évekről. Kérem van ebben minden, a veszteséges gazdálkodás ellenére kifizetett főnöki prémiumokról, a karbantartó részleg munkájáról, mely drágább mintha a legdrágább kívülálló szakembert hívnák javítani, raktári anyaghiányról, melyet többletköltségként számoltak el, gazdasági problémák állandósulásáról, ködös reprezentációs pénzekről és még sorolhatnánk, szép lista kerekedne belőle. Véget ért a beszámoló, azután a jogász „szakértette meg" az alapszabály módosítása körüli teendőket. Közben egy másik lapot olvastam, ezt a tagok kiáltványának is nevezhetném, melyet a gyűlés előtt osztogattak. Ebben kérik a lakótársakat néhány dolog - közös dolog - végiggondolására, javaslat támogatására. Például arra, hogy az ügyvezető igazgató pályázat útján választasson ki. Aztán követelik, hogy a felújítási alapra befizetett pénzek ötvenszázalékos kamatainak elvonását szüntessék be, hiszen a szövetkezet fenntartásához a szükséges hozzájárulást a tagság a közös költségben már megfizeti. Javasolják a karbantartó részleg felszámolását, mely nem vállalkozáscentrikus (!) és az „örökölt" ügyvezető igazgató felmentését. Mire ezt elolvastam, a teremben szenvedélyes közbekiáltásokjelezték, hogy a tagságnak tele van a hócipője a ködös magyarázatokkal. Most például olyat akarS yelük megszavaztatni, amit nem is ismernek. Tagsági hozzászolások követek, amiből kiderült, hogy a küldöttekhez nincs bizalmuk, a vezetéshez szint' Szóba került az is, hogy a szövetkezetből június harmincig ki lehet lépni, § szövetkezetet is lehet alakítani, esetleg társasházként működni. an példa a kilépésre. (Eddig állítólag közel kétszáz tag lépett ki.) A Béri Balogh Á. utcában egy négy lépcsőházas, hatvanlakásos ház lakói úgy döntöttek, ehhez egyöntetű döntés kell, tehát minden lakó egybehangzó véleménye - hogy kilépnek a szövetkezetből. Megjegyzésre érdemes, hogy úgymond békében váltak el - illetve ki, a vagyonrész fejében kaptak hatszázezer forintot. Azzal kezdték, hogy amilyen ütemben a pénzükből futotta, kicserélték a tetőszigetelést, - melyet a szövetkezet addig csak foltozgatott - toldozgatott, és a negyediken lakók a realista filmekben látható módszerekkel, (lavór-vödör) védekeztek a beázások ellen. Az egész házban megcsinálták a födémet. A lépcsőházat, váltással, a lakók takarítják, miként a ház környékét is ők tartják rendben. A lakások alatti garázsokban - melyeknek zömét nem a lakók használják - vízórát szereltek be, a lakásokba viszont nem és érdekes módon a vízdíj számottevően csökkent. A ház dolgait egy ötfős bizottság intézi és megjegyzésre érdemes, hogy a közös költségbe lakásonként havi ezer forinttal szállnak be, - a lakásszövetkezeti havi díj cirka ezernyolcszáz, - ehhez nem kell kommentár. Egyáltalán megállapítható, hogy a dolgok hasonlítanak a „normális menethez" vagyis a lakók úgy viszonyulnak a dolgokhoz, ahogy kell, hiszen s<yát házuk, a s^ját dolgaikról van szó. ViSSZatérVC a gyűlésre, a végére elszabadultak az indulatok. A vezetőség megpróbálta keresztülhajtani az elképzeléseit, de ezúttal még az első pont - az alapszabály módosítása - is túl nagy falatnak bizonyult. Ajogász ismét felállt, hogy „megszakértse" a vitás kérdést, de egyszerűen közbekiáltásokkal - „elég volt a hadovából", valamint „nem kell a vaker" satöbbi - beléfolytották a szót. Kicsit sajnáltam, mert odáig vagyok ajogászokért, különösen akkor vagyok paff, mikor „megszakértenek" valamit. Végül abban maradtak, hogy a tagságot a vezetés írásban tájékoztatja a javasolt változtatásokról és utána jön egy második menet, újabb közgyűlés. - st Általános iskolások kapun kívül (2.) Ha felnövök, munkanélküli leszek? Bucher Flóriánt, a Babits művelődési ház főmunkatársát, az általános Iskolát vigzettsk képzésének, elhelyezkedésének lehetőségeiről kérdeztük. - Azoknak a 14 éves fiataloknak, akik bármilyen ok miatt nem kerültek be középfokú intézménybe, milyen lehetőségeik vannak? - Az alacsony képzettségű gyermekek részére a Művelődési Minisztérium pályázatot írt ki, ennek támogatásával elindíthattunk egy virágkötészeti és egy ABC eladói tanfolyamot. Sajnos visszajelzéseink nincsenek, hogy ezek a fiatalok a tanfolyam elvégzése után hol tudtak elhelyezkedni. A 20 résztvevő közül a virágkötészeti tanfolyamon csak ketten voltak dolgozók, a többiek mind munkanélküli fiatalok. Az ABC-tanfolyamot 16 éven felülieknek hirdettük meg. Mindkét tanfolyamnál ajelenlegi vállalkozási lehetőségeket figyelembe véve, az elhelyezkedésük biztosítottnak látszik. Sok esetben a szülők maguk a vállalkozók, a gyermekek bizonyítványának a megszerzése, természetesen a szakma elsajátításával együtt, ahhoz szükséges, hogy a működési engedélyt megkapják. - A 18. évüket betöltött fjakra gondolnak-e? - Ágazati szakmunkásképzést próbálunk beindítani azoknak, akik nem magyar munkaterületen kívánják a tanfolyamon résztvevőket foglalkoztatni. A következő szakmunkára van igény: minősített hegesztő és ács-állványozó. - Az építőipari szakmákon kívül milyen szakterületen kívánnak tarfolyamot indítani? - Még az idén szeretnénk egy ruhakészítő-tanfolyamot, sokan keresnek ebben a szakmában az alapfokú végzettséggel fiatalokat. - Mit tehetnek a 14. életévüket betöltött, de még nem nagykorú fiatalok esélyeinek javításáért? - Pályaorientációs tanfolyamokat indítunk, ahol egyrészt szakmai, másrészt közismereti tárgyakat tanulnak. Ez egy10 hónapos tanfolyam keretén belül. Bizonyítványt ugyan nem ad, viszont megfelelő előképzettséget ahhoz, hogy nagyobb esélyük legyen bejutni egy középfokú intézménybe. - Mennyire veszik komolyan a résztvevő fiatalok ezeket a tarfolyamokat, ahol bizony a szülőknek nem kis anyagi megterhelést jelent a tarfolyam költsége? - Sajnos sok kívánnivalót hagy maga után egy-egy ilyen tanfolyam. Legtöbb gyerek szülői kényszerre jön és ez látszik is. A résztvevők 3/ 4 része nem tudja letenni a vizsgát. Ez az adat nevezetesen ajelenlegi ABC eladói tanfolyam „eredménye". Legtöbb esetben a szülői felelőtlenség, engedékenység vezet a gyerek olyan hozzáállásához, elkallódásához, hogy nemhogy egy középfokú iskolát de még egy elhelyezkedéséhez elengedhetetlenül szükséges alapfokú szaktanfolyamot sem tud elvégezni. Akik ezeket a tanfolyamokat tartjuk mindent megteszünk, sajnos a szülők odafigyelését és a gyerekek akaratát nem tudjuk pótolni. SAS ERZSÉBET Evangélium Áldott az Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. Zsolt. 66:20. Örömhírt sugároz ennek a zsoltárnak utolsó verse. A zsoltáros, átélta, Imádságokat meghallgató az Isten. SZERETET, amely az Isten lénye, minden emberre sugárzik, mint a nap a földre. A zsoltáros egész lelkét átmelegítette ez az ÖRÖK SZERETET. Ha szeretne az Isten - mondják sokan - nem lenne annyi szenvedés a világban - háború, amely annyi ártatlan ember életét kioltja, - Igazságtalanságok, szegénység és éhhalál, - félelem és rettegés, - bizonytalanság, családok tragédiája, magukra hagyott szülők. Igazad van kedves olvasóm, ha ezt gondolodl De tudod-e honnan jön ez a sok rossz, amely megkeseríti az emberek életét, a tiédet Is talán? A Sátántól akire azt mondod nincs, pedig van mert jelenlétét a világban meglévő gonoszság bizonyítja. De menekülj Jézus Krisztushoz. Imádságodat nem utasítja el az Isten, ha Jézus nevében fordulsz hozzá. Öntsd ki előtte őszintén a szivedet Imádságban. A hitatlenségeldet Is mond el néki. A zsoltáros azzal a tapasztalattal biztat „...nem utasította el Imádságomat.." - a Tiédet sem fogja. HIDD ELI Egy nap, amikor hazafelé tartottam, az ég köröskörül nagyon sötét volt. Ám a sűrű felhőtakarón át volt egy kis rés és azon keresztül fényes napsugár ömlött a földre. Nekem ez az égből földre eső sugár olyan volt, mint Jákob történetében a létra, amelyen engyalok jártak. Azt üzente ez a napsugár, hogy Isten SZERETETE ott van a nehéz időkben Is. Imádkozzunk; Mennyel Atyánk taníts minket imádkozni. Segits, hogy meglássuk azt a nyílást, ajtót, amelyen át a Te világosságod és SZERETETED árad életünk sötétségébe. Jézus nevében kérünk hallgas meg minket. Ámen. GYURKÓ JÓZSEF metodista lelkész