Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-01-12 / 2. szám
1992. JANUÁR 12. , SZEKSZÁRDI WASARNAP 5 Mi újság iskoláinkban? 8. Lukács József: A gyakorló feladata kettős „Második éve irányítom az Ilylyés Gyula Pedagógiai Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának a munkáját. Előtte tanítottam általános iskolában, voltam iskolaigazgató, szakfelügyelő, tanulmányi felügyelő és dolgoztam a tanügyigazgatásban is." A szekszárdi gyakorlónak közel 500 tanulója van. A pedagógiai tevékenységet 53 pedagógus látja el. - Igazgató Úr! A gyakorló mind a funkcióját, mind pedig a fenntartását illetően különleges szerepet tölt be a többi szekszárdi általános ^•colához képest. g^ Köztudott, hogy iskolánknak ^P>zerre két feladatot is el kell látnia. Az egyik feladatunk, hogy fogadjuk és oktassuk, neveljük a 6-14 éves korú szekszárdi gyerekeket. Ebből a szempontból semmiben sem különbözünk a többi iskolától. A másik feladatunk már speciális jellegű, ugyanis aktívan részt kell vennünk a főiskolai hallgatók gyakorlati képzésében, ehhez a képzéshez terepet, időt, lehetőséget és hogy úgy mondjam, gyereket kell biztosítanunk. Ebből az utóbbi feladatunkból következik az is, hogy a mi kenyéradó gazdánk nem a szekszárdi önkormányzat, hanem a főiskola. Azt viszont elmondhatom, hogy ennek ellenére kapcsolatban • unk Szekszárd többi iskoláival, ' is vállaljuk a ránk háruló közoktatási feladatokat, már csak azért is, mert a mi iskolánkba is szekszárdi gyerekek járnak. • A gyakorló az ún. körzethatámegállapítása ellenére mindig is vonzó volt, és ma is vonzó a szülők körében. Mi teszi ezt az iskolát ilyen népszerűvé? - Először is engedjen meg egy megjegyzést. A körzethatárok kijelölésével semmilyen szempontbél sem lehet egyetérteni, mivel az ellentmond a szülők törvényben is biztosított iskolaválasztási jogával. Ezt még akkor is ki kell jelentenem, amikor jól tudom, hogy a körzethatárokkal kapcsolatos gondolkodásmód ma már távolról sem olyan merev, mint amilyen néhány éve volt. Na most a kérdésre válaszolva: mint ahogy ezt az előzőekben már említettem, nálunk gyakorolnak a leendő pedagógusok. Természetes, hogy a legmodernebb módszertani fogások és elképzelések már viszonylag korán megjelennek a napi munkánk során. Ezenkívül a mi gyerekeink szinte állandóan reflektorfényben vannak, állandó fejlesztés alatt állnak. Gondolom, ez teszi vonzóvá és keresetté az iskolánkat. - Felvételeztetik a gverekeket? - Nem. Azt viszont közöljük a szülőkkel, hogy a gyerekeik nálunk nagyobb pszichés megterhelésnek lesznek kitéve, mint más iskolában. - Igazgató úr! Manapság a helyi pedagógiai kezdeményezések korát éljük. Önök milyen új megoldásokról, elképzelésekről, programokról tudnak beszámolni? - Természetesen mi is rendelkezünk tervekkel és általunk kimunkált programokkal. Első osztálytól kezdve két nyugati nyelvet tanítunk: az angolt és a németet. Hozzáteszem azt is, hogy az idegen nyelv tanítását olyan magas fokon kell ellátnunk, hogy idővel biztosítani tudjuk a főiskolai hallgatók ez irányú gyakorlati képzését is. Jelenleg szakköri formában tanítjuk a számítástechnikát. Azt tervezzük, hogy a közeljövőben a természettudományos tantárgyak sorába emelve tanórakeretben minden gyerekünkhöz eljuttatjuk ezt a tantárgyat is. Az egyik első osztályunkban egy olyan programot vezettünk be, amelyik reményeink szerint nagymértékben hozzásegíti a gyerekeket az iskolakezdéssel együttjáró kudarcok eredményes leküzdéséhez. A 7. és 8. osztályban egy ún. integrált természettudományos programmal rendelkezünk. Ennek a programnak az a lényege, hogy a matematika, kémia, fizika és számítástechnika tantárgyakat nem egymástól elkülönítetten és függetlenül, hanem egymással állandóan egybevetve tanítjuk. Ezzel a tantárgyak közötti átfedést és a vele együttjáró lélekölő újratanítást kívánjuk megszüntetni. S mivel így jeMi újság iskoláinkban? öszszefoglaló címmel sorozatot indított útjára a Szekszárdi Vasárnap. A sorozatban a megyeszékhely és közvetlen környékének iskoláit kívánjuk bemutatni a legautentikusabb módon, az intézményvezetők vallomásai alapján. lentős időt is megtakarítunk, komoly esélyünk van mind a lemaradó, mind pedig a tehetségesebb gyerekek fejlesztésére. - Tessék mondani! Jelenleg min dolgozik, mi foglalkoztatja? - Éppen most van folyamatban egy egészségnevelési program bevezetése. Ezt a programot az Európai Közösség és az ENSZ Egészségügyi Szervezete hirdette meg. A lényege pedig az, hogy célba veszi mind a testi, mind pedig a lelki egészséggel kapcsolatos ismeretek, szokások és beállítódások sokaságát, s eközben olyan ún. globális problémával is foglalkozik, mint a környezetvédelem. Azt is megemlítem, hogy a kollégáink számára kidolgoztunk egy olyan belső továbbképzési rendszert, amelynek keretében megismerkedünk az országban folyó pedagógiai próbálkozásokkal. Ennek legalább két célja van. Az egyik, hogy kiválasszuk a kezdeményezések közül azokat, amelyeket célszerű nekünk is bevezetnünk az iskolánkban. A másik célunk pedig az, hogy ne találjuk föl a spanyolviaszt. - sajt Népjóléti pótlék A közelmúltban rendelet jelent meg a Népjóléti Közlönyben, mely szerint a gyógyszertárosok ügyeleti időben, amennyiben a vényt nem az ügyeleti időben állították ki, szó szerint idézem:... mennyiségre és minőségre való tekintet nélkül pótdijat kérhetnek. A pótdíj összege 80 forint." Nos mint a központi gyógyszertárban megtudtam ez a rendelet a legnagyobb dilemmát nem is a betegeknek okozza, hanem maguknak a gyógyszerészeknek. Mit tehet az ember, ha este kilenckor sikerül belázasodnia. Természetesen kér egy doboz lázcsillapítót, és fizet érte árán felül még nyolcvan forintot, ha az ügyeletesnek úgy tetszik. Amennyiben ez a rendelet gyökereket ver széles kis hazánkban, úgy javasolnám a következő módszert. Várjuk össze egymást, míg csak húszan nem leszünk, és adjuk elő igényeinket közösen. Könnyen kiszámítható, hogy így fejenként már csak négy forintunk bánja a boltot, ezt már igazán nem sajnálhatjuk a szegény társadalombiztosítástól, mely egyébként is elhalmoz minket segítő jó szándékával. De miért is sajnáljuk azt a szerencsétlen költségvetést. Hiszen Kupa Mihály is megmondta a napokban: „A költségvetés hiánya a tervezett 70 milliárd helyett 110 milliárd lett, de sebaj, majd az állampolgárok megtakarításaiból fedezzük a hiányt!" - hiszen így volt ez mindig is. BOCS Ne kéije, várj a! Tisztelt Olvasó! Ne lepődjön meg azon, hogy mától szombatonként a postaládájában találja a Szekszárdi Vasárnapot. Ez a váratlan és csupán április végéig tapasztalható gesztus azzal a szándékkal született, hogy mind több szekszárdi polgár kezébe vegye, megismeije lapunkat. Tisztában vagyunk azzal és a lap születése óta eltelt közel fél év is ezt igazolja, hogy ma nagyon nehéz az embereket megszólítani. Ha kevés a pénz és legszívesebben elfordulnak a kis és nagy politikától honfitársaink, akkor meg kell fontolni, hogy mivel állíthatjuk magunk mellé, hogyan tehetjük olvasónkká a tájékozódni vágyókat. A politikai kurzusváltással a sajtó újra reneszánszát éli. Lapok garmada lát napvilágot és próbálja megnyerni a „nagyérdeműt", csakhogy éppen ez a népes versenyfutás rontja az esélyeket. Nem olyan szándékkal indultunk tehát, hogy a megyénkben megjelenő napilapot, netán az országos sajtót „lefussuk", hanem olyan helyi információkkal, szolgáltatásokkal, lokális szemlélettel szerettünk volna előállni, ami elsősorban a szekszárdiaknak és a környéken élőknek szól. Olyan kérdéseket akartunk megfogalmazni, amit a Szekszárdon élők tesznek fel, olyan problémákat állt szándékunkban felderíteni, ami más településen talán érdektelen lehet, de az itt élők hétköznapjainak része. Olyan örömöket igyekeztünk megosztani Önökkel, ami a szekszárdiaknak fontos, más számára talán sokadrangú. Olyan szellemiséget próbáltunk sugározni, ami csak a Szekszárdi Vasárnap sajátja. Ebbe a szellembe sok minden nem fér bele. Nincsen helye a megalapozatlan vádaskodásnak, a kicsinyes egymásramutogatásnak, a részleteken átsikló általánosításnak. Közéleti, de nem „túlpolitizált" újságot tart kezében tisztelt Olvasó, ami, mint azt a címe is sugallja; a családoknak, Szekszárd lakóinak szól. És ha nem is ad többet, mint egy érdekes helyi információt, néhány használható ötletet, egy továbbgondolásra érdemes mondatot vagy jó hétvégi olvasmányt, akkor elégedettek lehetünk. Ehhez szeretnénk megnyerni az Önök bizalmát. Az elkövetkező három hónapban ingyen juttatjuk el minden városlakóhoz lapunkat azzal a céllal, hogy figyelje, olvassa és m áj u s t ó 1 fizessen elő rá. Azt szeretnénk, ha fontosnak tartanák, számítanának a Szekszárdi Vasárnapra. Ezért váijuk észrevételeiket, véleményüket, kéljük oszszák meg velünk gondolataikat! Hiszen ez semmivel nem pótolható feltétele egy élő városi újságnak. TAKÁCS ZSUZSA