Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-23 / 8. szám

1992. FEBRUÁR 23. VASARNAH 7 Megkérdeztük a minisztert: Kell-e nekünk iparvédelem? A Videoton műszerésze szidja a rendszert (miért nem biztosít munkát?), de a családjának inkább Philipset vásárol (az mégiscsak egy márka...). A tavalyi cukorrépa jelentős része még földben van, mert - úgymond nem érdemes kiszedni és földolgozni (hány embernek adna vajon munkát?), de a cukorgyár árat emel, az importőr pedig dühöng a 80 százalék körüli vámtétel miatt (mert egy valódi piacgazdaság ugye megengedné a versenyt). (Régen) öntudatból Annyi egyéb közt gyakran emlegetjük ma nosztalgiával a Kossuth Xajos nevéhez kötött múlt századi ^•ozgalmat, amikor is a hazai termeW védelme érdekében honfiúi és honleányi öntudatból csak magyar árut vett a jó magyar. S hogy ne csupán a hazaszeretet motiválja eme tettét, a külföldi portékát magas védővámokkal sújtotta a jog. Szinte naponta hallunk híreket arról, hogy egy-egy érdekcsoport nyomást igyekszik gyakorolni a kormányra annak érdekében, hogy bizonyos importtermékekre védővámot vessenek ki, netán kvóták megállapításával korlátozzák a behozatalt. Ezekben a napokban vár többek között elbírálásra a Vas- és Acélipari Szövetségnek az importkontingens megállapítására vonatkozó kérelme, néhány hete hagyták jóvá az importcementet sújtó átlövámot. ^^lilyenek vajon a kormány lehetősegei és milyenek szándékai, hogy az egymásnak ellentmondó érdekek •

pgelében eligazodva, s valamiféemzetgazdasági érdeket szem előtt tartva importkorlátozással védje a magyar ipart? A kérdésre néhány nappal ezelőtt Pécsett válaszolt dr. Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter, a Dél-dunántúli Gazdasági Kamara közgyűlésén. A mentalitásunknak kellene változni - Magyarország 1973 óta tagja a GATT-nak (a vámtarifákról szóló nemzetközi egyezmények), s a tagsággal bizonyos játékszabályok kötelező betartása jár együtt. Ma a világtendencia a vámok és korlátozások leépítése, ezzel gyökeresen ellentétes politikát nem folytathatunk - bocsátotta előre a miniszter, majd azt elemezte, hogy mit is reklamálnak a védővámért kiáltók. - Először is sérelmezik a minőséget. Tudjuk jói, hogy a török vagy indiai ing, a kínai gyerekcipő, a tajvani karóra többnyire lényegesen gyengébb minőségű, mint a hasonló rendeltetésű magyar termék. Elvileg persze az importnak legalábbis azonos minőségűnek kellene lennie azzal, amit a magyar ipar produkál, de ezt adminisztratív eszközökkel - tekintettel az importőrök roppant számára - képtelenség ellenőrizni. Talán segít majd a jelenleg még csupán előkészítés alatt álló fogyasztóvédelmi törvény, de a társadalom önvédelmi reflexének kialakulása nélkül komoly eredményt nem lehet remélni - állítja Szabó Iván. Amíg csak a minél alacsonyabb ár érdekli a fogyasztót, addig állami intézkedésektől nem sokat lehet remélni. Nem mentőöv! Mint említettük, Magyarországot kötik a GATT szabályai és ehhez igyekszünk is alkalmazkodni. Igen gyakran előfordul azonban, hogy a partnerek nem tartják be az előírásokat és állami szubvenciót adnak bizonyos termékekre, amelyek így dömpingáron jelenhetnek meg nálunk. Ilyen esetben természetesen kivetjük a védővámot. Fokozottan igaz ez olyan területen, ahol magyar fejlesztést, főlfutóban lévő termelést kell védeni, ilyenkof többnyire nem hiába kiáltanak iparvédelemért a lobbyzok. Más a helyzet (elvileg legalábbis) ha drága, piacképtelen termékek, iparágak védelmében emelnek szót érdekszövetségek. A kormányzatnak feltett szándéka, hogy ezeket a területeket nem fogja védővámokkal és kvótákkal kihúzni a csávából. A tőkés gazdasághoz tőke is kell Talán még többen emlékeznek rá, a kilencvenes választásokat követő eufóriában, amikor mindenki azt hitte nyugaton is, nemcsak itthon, hogy hamarosan valóban lezajlik az igazi rendszerváltás, nyugati kormányok egymást követően jelentették be, hogy sok tíz, esetenként százmillió dollárral segítik az átalakulást. E hitelek esetleges felvételének ideje már eljött, erről a szekszárdi OTP képviselőit, dr. Braun Márton vállalkozási osztályvezetőt és munkatársát, Ferenczné Hollendus Erzsébetet kérdezem: - Nagyon sokan érdeklődnek e hitelek iránt, sokak figyelmét megragadják a kedvező feltételek, a konkrét üzletkötésig azonban még kevésszer jutottunk el. - Véleményük szerint ennek mi az oka? - A feltételek egy része valóban vonzó - mondja Hollendus Erzsébet - hiszen a mai piaci kamatoknál lényegesen olcsóbban juthatnak hozzá a hitelekhez a vállalkozók, ugyanis az olasz, a svéd, a brit és a finn kormány által biztosított összegek 14-18 százalékért adhatók kölcsön, többnyire még türelmi idő is van a tőketörlesztés elkezdéséig, s a hitel devizában is igényelhető, de minden esetben forintban fizetendő vissza. Ami az érdeklődők többségét elriasztja, az a magasnak ható fedezeti hányad, minden kölcsönhöz sajnos másfélszeres biztosítékot kell kérnünk. Tizenöt százalék a saját tőkerész, amit az ügyfélnek saját pénzből fedezni kell, de ami talán a legnagyobb gondot jelentheti: többségében kikötötték a kormányok, hogy mennyi a hitel felvehetőségének alsó határa. Háromés hétmillió forint között van ez az összeg, s még egy kikötés: érvényes szerződéssel kell rendelkeznie az igénylőnek, s csak az adott ország áruira költhető. - Hát így már valóban nem olyan szép a menyasszony... - Én nem így mondanám - veszi át a szót Braun doktor - hiszen összességében még mindig nagyon kedvező feltételekről van szó, hanem talán az a gond, hogy ezek a konstrukciók nem a kezdő, még nem elég tőkeerős vállalatokhoz szólnak, hanem azokhoz, akik már tízmilliós nagyságrendben gondolkodhatnak vállalkozásuk továbbfejlesztésében. A százötven százalékos fedezetről pedig nem mondhatunk le, hiszen az OTP sem engedheti meg magának, hogy kétes kinnlevőségei legyenek. A felsoroltakon kívül van még egy lehetőség, a Világbanktól is kapott Magyarország a farmgazdaság kiépítésére, élelmiszeripari fejlesztésre és a falusi turizmus kialakítására felhasználható pénzt, amelynek csak ötszázezer forint az alsó határa, tehát könnyebben hozzáférhetők. A svéd hitelt már csak március elejéig lehet igényelni, az olaszt nyárig, a finnt őszig, a brittet pedig jövő őszig. - Összességében talán azt lehetne mondani, hogy nagyon jó lehetőséget adnak ezek a hitelek, de talán nagyobb szükség lenne „házon belül" nyújtható, kisebb hitelekre, melyekkel több kisvállalkozás indulhatna el - persze hasonlóan kedvező kamatokkal... - Valóban így van - mondja végül dr. Braun Márton - de ahhoz, hogy ez tömegméreteket ölthessen, ahhoz először bővíteni kellene a tőkepiacot, másrészt a nyugati szintre kellene leszorítani az inflációt. WÁGNER DEZSŐ Heti jegyzet hogy belenéz a: ember a komimba. A kisse idétlen Jormájú közértes műanyag kosárba; a helyszín tehát az ÁBC. Az első pillantás szinte reflex-szerü, ellenőrizzük van-e benne a pénztárgéptől származó papírcsík, ezt többnyire kiborítjuk. Van-e benne ottfelejtett átv - nem maradt, - de leginkább azért stíröljük, hogy a tejeszacskó nyoma fellelhetőé. Amennyiben a kosár megfelel kicombosodott esztétikai és higénés igényünknek, kezdődhet a kaland. Mert manapság az a bevásárlás - fordulatokban bővelkedő, izgalmas, esetleg drámai kimenetelű vállalkozás. Szükkörű, ám mélyrétegű megfigyeléseim szerint manapság a vevői nem annyira az áruválaszték foglalkoztatja - milyet vegyen -, hanem az áru ára. A legtöbben a kis fehér árjelzőt silabizálják, gondosan, elmélázva. A gondolák polcain egy hétnél tovább időző termékeken esetleg több árcédulát is találunk, egymásra rakódtak és növekvő számsorrendet mutatnak. Már fehér színükkel is a kérészre emlékeztetnek ezek a szemtelen és fellebbezhetetlen kis fecnik, tiszavirág életűek, biztos ezt nevezik haladásnak - lásd piacgazdaság -, de legalábbis változásnak. Csipeget a vevő az üzletben, ahogy Piroska az erdőn szedegette a gombát, és közben időnként gondterhelten néz a kosarába. Valljuk meg, összevető pillantások ezek. A kosár tartalmát, pontosabban az árcédulák számöszszegét próbálja megsaccolni a vevő, összevetendő bukszájának béltartalmával. Sikertelenül. Jön a farkas vagyis a pénztár, és míg a sorban áll, konstatálja a szorongást, a szokásokat. A férfi két kosárral araszol előttem, egyiket a lábával a földön tologatja. A sorban álló szokása, hogy diszkrét - mondhatni sunyi - pillantást vet a mások kosarára. Másnak mire telik. Felméri a ruházatát is; összegez, rangsorol. Kinek mire lelik. A pénztáros végez az első kosárral, a férfi lehajol és a földön lévőből egyenként szedegeti a mirelitcsirkét, fölvágottat, csirkeaprólékot... tegye föl, mondá a zord pénztároshölgy. Hát csókolom, így könnyebb, mondja emberünk, de azért fölveszi a kosarat. Jön a fizetés, a férfi ruházatának kutatásába kezd. Elősodorja az első százast, a pénztáros ölbeejtett kézzel figyel, ahogy az anyuka szellemileg visszamaradt gyermekére. A férfi rétegesen öltözködött, külvárosi eleganciával, végül összerakja a keltő mennyiségű pénzt, amit a pénztáros méla undorral simít a többi közé. Már a pultnál pakolunk, mikor a férfi a kosaram tartalmát nézve kiböki „maga legalább értéket vett". 0 csak élelmiszert, „nagy a család, ezt még máma bepuszilják és passz!" sóhajtja. Nézem a kosaramat: három doboz cigi, mosópor. Ez több napra szól, „értéket vettem". -steiner* *