Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-23 / 8. szám

1992. FEBRUÁR 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 Döntésre várva... Lesz-e képzőművészeti iskola Szekszárdon? - A gyerekeket megtanítjuk járni, beszélni, futni, úszni, biciklizni - sőt még gondolkodni is. Miért hisszük, hogy látni nem kell megtanítani? Megtanítjuk írni, olvasni - de nem azzal a szándékkal, hogy író, költő legyen! Aki verset tanul, nem akar feltétlenül színész lenni. De amikor vizuális oktatásról van szó, mindenki azt hiszi, az egyetlen cél: művészt nevelni a gyerekből. Holott látni kell megtanítani a gyereket! Lásson tejben, arányban, lásson színemindezt értelmezze! ^ehet, hogy „csak" egy jó szakmunkás lesz belőle, aki játszi könnyedséggel le tudja olvasni a tervrajzot, lehet, hogy kőműves, aki tud ívet húzni, romonádot építeni, s nem omlik be a pinceJuhos László szobrászművészszel beszélgetünk egy régi elképzelésről, amely talán most valóra válik... - Már elég régóta szívügyemnek tartom, hogy jöjjön létre egy általános művészeti neveléssel foglalkozó iskola Szekszárdon. Néha fel-felcsillant a remény: a megyei szervek támogatták, a Gyermekek Házában hosszú évek alatt sikerült úgy kialakítani a feltételeket (égetőkemencét építettünk, kerámiakorongokat szereztünk be, művészkollégákat nyertünk meg az ügynek), hogy jelentős külön pénzre, befektetésre nem lett volna szükség. A régi szakköri tanítványok sikerei is bátorítottak: Polgár Attila végzett iparművész, Várbíró Kinga kerámia-, Kaczián Tibor ipari formatervező szakon tanul a Képzőművészeti Főiskolán. Herczeg Eszter és Csala Sándor a pécsi képzőművészeti gimnázium tanulója. - Úgy tudom, más városokban már működnek hasonló célú iskolák... - Igen. Baján, Pécsett és Pesten évek óta működik ilyen iskola. A pesti fel is ajánlotta, hogy munkánkban hasznosíthatjuk kísérleti eredményeiket. Közben Bonyhádon személyes tapasztalatokat is szerezhettem: az egyik iskolában most éppen a plakettkészítés fortélyaival fogom megismertetni a gyerekeket. S végre a minisztérium is támogatja, hogy a tehetséges gyermekek számára képzőművészeti iskolát hozhassunk létre. későbbi finanszírozására pedig igen sok pályázati lehetőség adódik. f S talán a városatyáknak sem mindegy, milyen gyerekek nevelődnek Szekszárdon... -njtReprodukció: - ka - Szekszárdon ma hová viheti a gyermekét az a szülő, aki ilyen irányú képességet, tehetséget vél benne felfedezni? - Úgy tudom, csak a főiskolán folyik tehetséggondozás. A Gyermekek Házában kézműves szakkör működik - természetesen teljesen más céllal. Maradnak az iskolai rajzszakkörök, illetve a rajztagozat az 1. sz. általános iskolában. Ez a fajta képzőművészeti iskola hiányt pótolna, s a városnak szüksége van rá. Gyakorló tanárokkal konzultálva, más országokban végzett munkám tapasztalatait is hasznosítva alaposan átgondoltuk, teljes részletességgel kidolgoztuk a tényleges iskolai tervet, s benyújtottuk a városi önkormányzathoz. A tervet a Szekszárdi Képzőművészek Egyesülete is támogatja, az iskola tevékenységének gSPi^hanem az egész társadalomra kell, hogy vonatkozzék. Először arra gondoltam, hogy az infj^B arányában pótadót kellene kivetm^nnek megvolna az az előnye, hogy a kormány így talán bevallaná végre a pénzromlás valódi mértékét, hátránya viszont, hogy tovább duzzasztaná az amúgy is elbuijánzó bürokráciát. Végül sikerült megtalálnom az egyedül üdvözítő megoldást, melyet most szíves tudomására hozok. A lényeg: az adót nem utólag kellene kivetni, hanem előre! Vegyük példának a már említett Kovács Jánost az elkövetkező 1993-as évben. Legkésőbb január elsején nulla óráig be kellene vallania, hogy az adott év december 31-ig mennyit fog keresni és ezzel egyidejűleg be is fizetné az ennek megfelelő adót. A várható jövedelem szándékos alábecsülését kemény szigorral kellene sújtani, a bírság összege elérhetné az elhallgatott bevétel négyszeresét. Vagy az ötszörösét, miért ne? így és csakis így lehetne kivédeni az infláció okozta károkat. Önnek nem kell magyaráznom, hogy ez az intézkedés mélyen humanista tartalmú volna, nem csak az Államkincstárra gyakorolna kedvező hatást, hanem az adóalanyokat is fokozottabb tevékenységre serkentené, mert most már nekik kellenne futniuk a pénzük után. Kovács János is jobban igyekezne, mint annak előtte, nagyobb szorgalommal próbálná hazai értékeinket átpasszolni külföldi ügyfeleknek, hogy minél több hazaárulási pótlékhoz jusson és nem csak a nagybátyja hulláját adná el, hanem jó néhány felmenő ági rokonáét is, kedvező esetben siettetné is a halálukat, sokat javítana így az ország kedvezőnek nem mondható lakás- és nyugdíj helyzetén. Pesze a magyar törvények szelleme nem csak igazságos, de méltányos is. Számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy valaki önhibáján kívül nem tudja megkeresni azt az összeget, melyet előzetesen bevallott, és amely után leadózott. Ezek a személyek az év végén kérhetnék túlfizetésük visszatérítsét és kérésük az előírt feltételek fennforgása esetén teljesíthető is volna. Az ajánlott törvény hatékonysága ebben az esetben is megmutatkozna, mert az ügyfelek kapnák az inflációval csökkentett reálértékű pénzt, melyet az állam egy évig ingyen használhatna. Köszönöm, hogy volt türelme végigolvasni laikus soraimat, kívánok munkájukra áldást, mert egyelőre nincsen rajta. Tisztelettel: M. GY. adóalany Evangélium Az évközi 7. vasárnapon, február 23-án Lukács evangéliumának 6,27-38 verseit olvassuk. Csak néhány részletet ragadok ki belőle: Szeressétek ellenségeiteket! Áldjátok, akik átkoznak titeket!... Ha arcul üt valaki, tartsd oda neki a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is... Félelmetesen hangzanak Jézus szavai. Szíven ütnek. Hát ennyire más az én gondolkodásom, mint az övé?! Az ellenségnek, bántalmazónak nemcsak megbocsátanom kell, hanem a javát keresnem? Nem túlzás ez? Nem emberfeletti, amit Jézus követőitől kér? Ha azt állítjuk, hogy a szeretet mindenre képes, akkor nem. Nehéz, de lehetséges. Gondoljuk meg: Jézus tanítványait nem sekélyes, kellemes utazásra, hanem egy küzdelmes, feladattal és felelősséggel teljes életre hívta. A mércét magasra tette (Vö. Mt 5,48: Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok!). Ebben az evangéliumi szakaszban később Magassági) ti i fiainak nevezi követőit. Akkor viszont ugyanazt a lelkületet és cselekvést váija tőlünk, mint ahogyan Ö, az Isten Fia cselekedett. Az Utolsó Vacsorán azt mondta tanítványainak: példát adtam nektek... Nagylelkűséget kíván tőlünk: a rosszat jóval kell legy őznünk. (Vö. Róm. 12,21) Amikor régebbi káplánhelyeim egyikén esküvő alkalmával erről beszéltem a fiataloknak, egy résztvevő - öreg, tapasztalt ember - utána azt mondta nekem: Atya, maga hol él?! Jézus szavai jutottak eszembe: e világban élünk, de nem vagyunk e világból. Kedves Olvasó! Ha úgy döntesz vagy döntöttél már, hogy Jézus tanítása szerint élsz, tegyél egy próbát. Kérdezd meg ma este önmagádtól: megvalósítottam-e legalább az „aranyszabályt", amely ugyancsak Lukácsnál, a 631-ben olvasható - „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akaijátok, hogy veletek is bánjanak." FARKAS BÉLA plébános Baky Péter: Tolna-szigeti öreg halász