Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-23 / 8. szám

4 • SZEKSZÁRDI VASARMP 1992. FEBRUÁR 2. A Főnök soha nem kér pénzt a gyufáért Ahogy belép az ember, régi slágerek dallama cseng vissza fülében. A háttérben önfeledten tekézö, biliárdozó, vagy éppen csak beszélgető vendégek, többnyire fiatalok. Az egésznek valahogy hangulata van. Nem is akármilyen. S a vicc, tréfa fö mestere maga a Főnök, vagy ahogy mások szólítják: Miklós bá\ Nem áll szándékomban, hogy ingyenreklámot csináljak a Sport utcai tekesörözőnek, éppen csak véleményemet szeretném megosztani önökkel a vendéglátás mai színvonaláról. A Főnök - mint meséli - maga agronómus végzettségű és a fél világot bejárta már. Külföldi tapasztalatait próbálja meg kamatoztatni fia vállalkozásában. Eszerint nem tart igényt borravalóra, a gyufáért nem kér pénzt, a melegszendvicset igen olcsón adja. Ahogy ő mondja, nem akar kaszálni, egyedül arra törekszik, hogy vendégei jól érezzék magukat. Felháborodva meséli, hogy a múltkorjában vendéglőben ebédelt családjával, s mikor a pincér kihozta a majdnem másfélezer forintos számlát, megkérdezte, hogy hány kenyeret számolhat. Innéttől kezdve a borravalót hiába várta a mi kis pincérünk. A Főnök ezt ugyanis a legaljasabb eljárásnak tartja, s ha erre lenne kényszerülve, inkább bezárná a boltot. Itt azonban nem fejeződik még be a felsorolása a mi Miklós bátyánk hőstetteinek. Ő ugyanis nem tartja rangon alulinak a kártyajátékot, és ha a kedves vendégnek kártyázni támad kedve, hát tessék. Amit nem tűr az az, ha játék közben pénzt lát az asztalon. Mert az már más. Búcsúzáskor a Főnök személyesen kíséri ki minden vendégét, az urakkal kezet fog, a hölgyeknek kezet csókol, és mindenkit meginvitál másnap estére is. Ja! És a mosdóban, meglepő, de mindig van WC-papír, szappan és törülköző. Összehasonlításképpen bementem a megyeszékhely egyik reprezentánsnak mondott éjjel-nappali szórakozóhelyére, ahol a következőket tapasztaltam. Belépéskor egy csokornyakkendős úriember végigméricskélt, vajon megfelelek-e egy ilyen elegáns hely elvárásainak. Hál' Istennek megfeleltem, így leülhettem egy olyan asztalhoz, mely legalább 4 méterre volt a bárpulttól, így nem is csodálkozhattam, hogy nem vettek észre tíz percig. Aztán a következő hidegzuhany. Hova rakjam a kabátomat? - vetődött fel bennem a költői kérdés. Na mindegy! Fogas hiányában végül páromnak is találtunk egy zugot, így már nyugodtan rendelhettem. - ...-t kérek! - Nincs! - Akkor ...-t! - Az sincs! Mit képzel mi ez, diszkont áruház!? Végül megittam üdítőmet, mely sokkal inkább hatott cukros víznek az irdatlan mennyiségű jégtől, és fizettem. Sajnos! Ez hát ma Magyarországon a piacgazdaság, mely árakban már tökéletesen tükrözi nyugati társait. De a többi... - gaján Lakossági fórum a Kadarkában ül marad Víz a Klapka utca? Kedden este hat órakor a hármas számú általános iskolában választóival találkozott Kocsis Imre Antal polgármester, a körzet képviselője. Rövid bevezetőjében az idei költségvetést taglalta, melyből kiderült, hogy városunk az idén 1594000 E Ft-ból gazdálkodhat, ám ennek csupán elenyésző hányadát adja a helyi adókból befolyó, várhatóan 80 millió forint. Az eddig megszokottal ellentétben ugyanakkor költségvetésünk nagyobb hányadát adja a város, és csak kisebb részben adódik állami támogatásból. Ezután a szekszárdiak vették át a szót. Elsőként egy nyugdíjas gépésztechnikus szólalt fel. Nehezményezte, hogy annak idején a vízvezetékeket a már akkor is szabványellenes ún. fekete acélcsövekben fektették le, melynek élettartama maximum 18 év lehet. így könnyen előfordulhat, hogy néhány éven belül a Klapka utca és környéke egyik pillanatról a másikra víz nélkül marad. Sürgette a probléma mielőbbi megoldását, és azt, hogy a felelősöket kérdőre vonják. Mint az a jelenlevők bekiabálásaiból kiderült, Eltér Gábornak, a polgármesteri hivatal alkalmazottjának ezekhez a dolgokhoz semmi köze nem volt. Igen súlyos problémaként vetődött fel a kábelrendszer ügye, majd ennek kapcsán a Héliosz Kft. tevékenysége. A Csokonai utca 3-5. képviselője elmondta, hogy ők annak idején - mintegy 175 ezer forintot fizettek ki a bevezetésre és azóta is közel 50 ezer forintot fizetnek évente a rendszer használatáért. Ehhez képest őket, mint tulajdonosokat senki nem kereste meg az ügyben, hogy milyen változtatásokat terveznek, mi lesz a rendszer sorsa. Az ügy kapcsán parázs hangulat alakult ki, és sokan sokféleképpen, egyesek érzelmektől sem mentesen bírálták az önkormányzat döntését, mellyel szerintük az önkormányzat jogtalanul fosztotta meg a Tarr Kft-t a rendszer feletti kezelői jogától. Kocsis Imre Antal utalt rá, hogy maga a kábelrendszer a Héliosz Kft, és ezáltal az önkormányzat tulajdonában van, így ők jogosultak_ annak kezelőjét kinevezni. A lakg|~" csupán a lekötéseket fizették ki, | csak annak használatára jogosultad meghatározott bérleti díj ellenében. A Héliosz Kft. ürügyén szóba került, hogy a távfűtés ügye a Héliosz monopolhelyzete, heves vitát váltott ki a segélyezés, a deviáns családok kérdése. Sok gond és bánat nyomja a lakók lelkét, amelyek megválaszolására nem is mindig az előadó lett volna hivatott. Adott esetben azonban a kérdésfeltevés módja, az indulatok is jelzésértékűek, önmagukért beszélnek. így bár több alkalommal is felcserélődött a kérdező és a válaszoló szerepe, a fórumot meghirdető képviselő-polgármester szándéka minden bizonnyal célba talált. Ami mindennél fontosabb, a helybéliek érdekéiltak kóA itlr ben. GAJAN SÁNDOR BAKA ISTVÁN: Kerti óda Giliszták, eleven, tekergő cipőfűzők, ti! a rögök bakancsát hogy tartjátok össze? Hogy szét nem mállott még a Föld, s fák lépegetnek benne nyárba tavaszból s őszből tél fele, rózsás zsinórok, hála, hála tinéktek! ezzel van tele a szivem, mig a kertet ásom, miközben tűz reám a nap, s eszembe villan - tán a mennybolt gilisztái a sugarak, a kékséget furkátva egyre (ezért oly porhanyós a lég) lehullnak végül fára, gyepre, és féreg-testük ott elég. Elégedett az égi kertész, és tán a mennyek susztere is, ki a legfénylőbb sugárral Isten bakancsát fűzi be. MOLDOVA GYÖRGY Levél a pénzügyminiszteriig. Kedves Miniszter Úr! Elézését kérem, hogy egy újság hasábjain jelentkezem, de a postai áremelések következtében egy szabályos levelet már nem tudnék megfizetni. Mélységes tisztelettel figyelem áldozatos törekvéseit, melyekkel meg akarja szüntetni az adózás alól való kibúvás minden formáját, lezárja az egérutakat - egéradó és útadó formájában. Tevékenységéért Ön nap mint nap megkapja az elismerést, tanúsíthatom, hogy számtalan ember emlegeti a nevét. Bocsásson meg, ha én mégis arra a kijelentésre vetemedek, hogy Ön nem szolgált rá a hírnévre. Pénzügyminiszter és törvényhozó létére olyan alapvető hibát követett el, melyért még az állami iskolába járó kisdiák is szégyellhetné magát, nem is szólva a jóval színvonalasabb egyházi tanintézetek növendékeiről. Merem remélni, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődését, rá is fogok térni a lényegre, de az ügy jobb megértése érdekében haladjunk csak sorjában. Vegyük példának Kovács János átlagos és becsületes magyar adóalanyt. Tételezzük fel, hogy 1991-ben jó éve volt, kerek egymillió forintot keresett. Tételekre lebontva: sikerült jutányosán eladnia nagybátyja hulláját és hivatalában is eredményesen ténykedett; számos magyar üzemet és vállalatot passzolt át külföldi érdekeltségeknek, tevékenysége elismeréséül jelentős összegű hazaárulási pótlékot kapott. Elképzelhető, hogy Ön a felsorolt jövedelmi forrásokat nem tartja tipikusnak, nem vitatom fenntartásainak jogos voltát. Ennél csak az lett volna valószínűtlenebb, ha azt írom, hogy valaki becsületes munkával keresett egymillió forintot. De térjünk vissza a példánkhoz. Az ide vonatkozó adókulcsok szerint Kovács János ötszázezer forintos adó befizetésére van kötelezve - valamivel jobban járt volna, ha az anyja hulláját adja el, mert közvetlen hozzátartozóról lévén szó, a törvény jelentős könnyítéseket tesz. Elérkezik március közepe, Kovács úr kitölti a csekket és egy postáskisasszonyt két órára feltartva, befizeti a félmilliót. Ezzel állampolgári kötelezettségének eleget is tett - de csak az Önök végzetesen rövidlátó felfogása szerint! Mert miről is van szó? Az egymilliós jövedelem, ugye, 1991-ben keletkezett, az adót viszont 1992-ben fizették be. Na már most: évi 40 százalékos inflációt számítva - nem bánom: legyen 35 százalékos -, a befizetett 500 ezer forint reálértékben már csak 325 ezer forintot tesz ki! Kovács Já- . nos adóalany 1991-ben vígan eldorbézolhatta jövedelmének ráeső, az inflációtól csak részben sújtott hányadát, az államkincstár viszont 1992-re igencsak megrövidült! Mit lehet tenni, hogy ezt a nyilvánvaló anomáliát megszüntessük? Éjszakákat tűnődtem végig ezen, mert én belátom, hogy az adó nem lehet csupán néhány túlterhelt vagy legalábbis terhelt kormánytisztviselő