Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-11-17 / 12. szám

, SZEKSZÁRDI 8 VASARNAP 1991. NOVEMBER 17. „Ha valaki vét ellened, rögtön gondold meg, mi a felfogása a jóról és rosszról annak, aki a hibát elkövette. Ha ugyanis sikerült az okot megpillantanod, nem csodálkozol, nem haragszol, hanem inkább szánakozol rajta. Mert vagy te magad is ugyanolyat vagy hasonlót vélsz jónak, mint ő, s akkor meg kell bocsátanod, vagy pedig a jóról és rosszról más a felfogásod, s akkor könnyebben vagy jóindulatú azzal szemben, aki hibásan lát." Tíz év alatt harmincezret, keréken Ha Éva nem lenne, ki kéne találni" Második ok: Ötven-hatvan aszszony, akik mellesleg szomszédok, hajdani iskolatársak, esetleg volt riválisok. Ők húsz esztendeje szinte minden hétfő délutánt és koraestét együtt töltenek. Ismerik egymást, már-már gondolatolvasói egymás titkos, vagy titkolt örömének, bánatának. És együtt vannak, szépen vannak, mérlegelnek, felülemelkednek dolgokon, megbocsátják egymásnak az olykor „nincs is mit", s megmagyarázzák önmaguknak a másik szavát, hiszen nekik így jó. (Valóban így a jó!) Istenem, ki mindenki tanulhatna tőjük! Asztalomon kalamáris... Ha nem tudnám, hogy a Kálvin tér melyik épületébe kell mennem, akkor is odatalálnék. Vezetne az ínycsiklandozó illat. Mert amikor Töttős Gáborné, a klub vezetője meghívta lapunkat az ünnepre, elkottyintotta, hogy halászlét főznek. A zárt kapualjban hatalmas bogrács. Körötte három asszony. Tőttősné, Éva - akire ki tudja hányszor mondták az asszonyok. - Nem is látod őt már soha mondja az egyik asszony, mire Margitka emlékeztetőül Szegedi néni nótáját kezdi énekelni: „Asztalomon kalamáris, papiros, A rózsámnak bús levelet most írok..." Azután Török Jánosné kedvence következik, hogy „Lerakott a szoknyám véges végig ráncba...", majd kitör a teremben a taps. Megjött Gy. Kiss Zsuzsa, a hajdani klubvezető. Mire kiosztja - talán - több száz pusziját, s á ugyanennyit nyugtázhat magáé- ^ 'nak. Éva vidáman kiált: - Gyertek lányok a tányérokkal! Szépen sorban. Dr. Tóth Csaba, a körzet képviselője, mintha forgatókönyvi utasítást teljesítene, föláll, kimegy a teremből, hogy segítsen fölhozni a súlyos bográcsot. Van, aki kifejezetten örül a halas-csöndnek, mert végre szóhoz juthat, s nyugodtan előadhatja az unoka-, vagy éppen a dédunoka-sztorit. Könnyes csönd Gy. Kiss Zsuzsa köszöntése után most együtt köszönti klubtársait. Szomorú szívvel nyugtázza, hogy a régiek közül egyre kevesebben vannak itt... Bár az ötévenként készült tablók fotói őrzik arcvonásukat, emberi értékeiket senki nem feledi, nótájuk rendelés híján is fölcsendül... ÉrKét oka is van, hogy Marcus Aurelius császár, hadvezér gondolatát idézem. Azét a hadvezérét, aki a hatalmas birodalom ellenségeivel keményen szembeszállt, ám a csaták szünetében, hogy erőt, leginkább lelkierőt merítsen, valahol a Garam partján félrehúzódva bölcsességeit naplójába írta. Az okok sorolása előtt a tény: fennállásuk huszadik évfordulóját ünnepelték hétfőn a felsővárosi olvasó asszonyok klubjának tagjai. Ünnepség volt ez a javából. Maguknak magukért. Örömteli, nevetős, mélabús, könnyes, vidám, szomorú, derűs, kedveskedő... megszokott és mégis más, mint a többi hétfői összejövetel. Nem a remek halászlé miatt, nem csinos ruhák okán, s nem is azért, mert „csak". Egyszerűen mindenért. Most pedig következzék a kettős indok. Első ok: Az emlékek sorából előkerült egy hajdani csehszlovákiai kirándulás. A szlovákiai kis faluban eltöltött szép órák, a hangulatos pincesor, a gyönyörűséges táj... És együtt a barátnők. „ha nem lenne, ki kéne találni" a legfáradhatatlanabb felügyelője a 25 kiló halból készülő finom éteknek. Óvatosan legyint meg a kanállal egy-egy úszkáló cseresznyepaprikát. A hét végén már elkészítette az 52 tojásos metéltet, „úgyhogy mára alig maradt valami munka". Persze, ez a rá jellemző nagyvonalúság, némi vidámsággal spékelve. Ugyanis volt szerencsém látni délután, amikor két óra tájban hatalmas szatyrokkal a kezében igyekezett a könyvtárba, hogy előkészítse a terepet. A könyvtár zsúfolásig megtelt. Szék ugyan jutott mindenkinek. Ám a süteményes tálcák, pogácsás tálak az ablakpárkányokra szorultak, az üvegek is természetesen. Néhány asszony már öszszefogódzott, járják.a táncot, együtt éneklik a dalt a divatos (divatjamúlt?) sztárral. A dohányzóasztalok körül úgylátom a nagy társaság kis társaságai ülnek, de a bejövőre mindenki figyel. Köszöntik, szólnak hozzá egy-két kedves, érdeklődő szót. Stier Lajosné, Margitka szépséges lila selyemblúzát dicsérem, s meg sem lepődöm a tőle megszokott frappáns válaszon, miszerint „öreg lóra kell a szép szerszám, hogy jól mutasson". Felületesen nevetek, kizárólag a mondáson, hiszen pontosan tudom, hogyha valaki fiatal, örökifjú, az Margitka. Hét unoka ide, hét unoka oda, nyugdíjaslét amoda... Mivel régen jártam a klubban, Szegedi néni felől érdeklődöm. Sehol nem látom.