Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-11-10 / 11. szám

, szekszárdi 1991. NOVEMBER 10. VASARNAP - Nem nehezíti ezt az a jelenség, hogy divattá vált a vallás? - Azt hiszem, ezen már túl va­gyunk. Divatból nem lehet hosszú ideig itt maradni. Egyébként én nem minősítettem soha ezt a jelenséget. Mindenki számára fel kell kínálni a le­hetőséget, hogy itt legyen, itt keresse azt, ami számára megoldás. A missziói • íunka ma kapunyitogatás. Ha valaki ejön, függetlenül attól, hogy eddig merre járt, mit csinált, felkínáljuk a le­hetőséget. - Nem fontos, merre járt? Ma ez egyáltalán nem népszerű álláspont. Még egyházi körökben is a múltidézést hallom, azoktól, akiknek a szeretet és a megbocsátás eszméjét kellene hirdet­niük. - Az egyház szolgálata nem bírói szolgálat. Erre nekem se jogom, se ala­pom nincsen, ezt egyedül az Úristen teszi majd meg. Ő lát bele a szívekbe. Semmiképpen nem engedem, hogy az evangélikus közösségben bármilyen megjegyzés az újonnan jöttekre elhan­gozzék. Nekünk az a feladatunk, hogy Istenhez vezessük az embereket és nem az, hogy mi értékeljük, megítéljük őket. Mert akkor először magunkkal kellene kezdeni. - Az egyházak tevékenységében ma különösen sok szó esik a karita­tív munkáról. Hogy vélekedik er­ről? - Itt kell tudni disztingválni: mi az egyházi, mi az állami, a városi feladat. Ezen a téren próbálunk a katolikus és a református kollégákkal együtt dol­gozni és hadd tegyem hozzá különle­gesen jó az ökumenikus helyzet Szek­szárdon. Mi próbálunk lelki segítséget adni, tartást, emberséget. De nem hi­szem, hogy az egyháznak kellene kór­házakat, szociális otthonokat berendez­niük. Ez az állami gondoskodás szociá­lis területe. Ez persze nem a dolgok elspiritualizálása, ahol tudunk segítünk. Most történt például, hogy holland testvérkapcsolatunk révén tolókocsikat sikerült szereznünk ingyenesen - ter­mészetesen nem az avangélikusok szá­mára. De nekünk elsősorban speciális feladatunkra kell az erőnket fordítani, ahol jobban tudunk szolgálni. Ilyen a börtönben, a kórházban, a palánki al­koholelvonóban folytatott rendszeres lelki gondozás, vagy a hittanórákon kí­vüli iskolai, főiskolai alkalmak. - Aki előretekint, az a gyerekekre, fiatalokra épít... - Vannak is szép számmal. De nem problémamentes ez a munka sem. Nincs tradicionális hitoktatás, a nullá­ról, vagy mínuszból kell indulnunk. A szülők többnyire nincsenek megke­resztelve. Másrészt egy csomó olyan hatás éri őket, aminek hatására bizo­nyos lelki finomságok iránt érzéketle­nek lesznek. Egy egész generáció el­veszhet és sajnos a szülők engedik. Rá kell vezetni őket: nem minden a külső csillogás. De a gyerekeknek is érezniük kell, hogy figyelnek rájuk, fontosak az idősebb korosztályok számára. - A szülőnevelésre kell tehát beren­dezkedni? - Egyik legnagyobb eredményem, hogy - ami másutt is a legnagyobb fel­adat - a középgeneráció kezd járni. Nemcsak a templomba, de van külön ilyen alkalmunk: fiatal felnőttek bib­liaórája. Őket a legaktívabb korban próbáljuk hozzásegíteni, hogy megta­lálják helyüket, tolerálni tudják a mai gazdasági-társadalmi bizonytalansá­got. - Nemzeti ünnep után egyházi ün­nep előtt állunk. Az Ön számára ma milyen tartalmat hordoznak? - Az orgonaavató-hangversenyen prédikációm alapjául Márta és Mária történetét választottam. Itt egymás mellett van a szuper aktív, mindig sür­gő-forgó ember és az, aki leül Jézus lá­ba mellé és elgondolkodik, a mélység felé próbál indulni. Ám ahhoz, hogy józanul, emberhez méltón tudjunk cse­lekedni, le kell ülnünk és végig kell gondolnunk honnan hová. Ma a vállal­kozók korát éljük, de nem felejthetjük, hogy a mélység felé nyúlva találhatjuk meg a békességet. A magam számára a Márta-korszak után most ez az idő jön el. Takács Zsuzsa Kapfinger András » *

Next

/
Oldalképek
Tartalom