Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-11-03 / 10. szám

4 , szekszárdi VASARNAP 1991. NOVEMBER 10. Mi újság iskoláinkban 1. Kalász János: atlétika, kosárlabda és labdarúgás „1971 óta vagyok ennek aL iskolának a tanára. Történelem-testnevelés szakos diplomával rendelkezem, valaha NB I/B-s labdarúgó voltam. Mostani beosztásomat megelőzően, a tanítás mellett, 14 évig megyei testnevelési szakfelügyelőként működtem. Jelenleg a Szekszárdi Dózsa társadalmi elnöke és - mintegy másfél éve - a szekszárdi 2. Sz. Általános iskola igazgatója vagyok." A szekszárdi 2. Sz. Altalános Iskolába mintegy 600 tanuló jár, oktatásukat, nevelésüket pedig 60 pedagógus látja el. - Mindenekelőtt az izgat engem, hogy jelen pillanatban mi az igazgató úr legfőbb megoldandó problémája. - Áll az iskola telkén egy igen leromlott állagú épület. Mi azt szeretnénk, ha az épület részben felújításra, részben pedig bővítésre kerülne, mégpedig oly módon, hogy a kész létesítmény két funkciónak feleljen meg egyidejűleg. Szolgálhatná a korszerű étkeztetést, és diákotthonként is működhetne. Azoknak a környékbeli tehetséges „labdarúgó-palántáknak" biztosíthatna heti bentlakásos kollégiumot, akik kimagasló tehetséget mutatnak a labdarúgás terén. Persze azt is el tudjuk képzelni, hogy idővel ez a mintegy 20 főt befogadó kollégium a megye bármely településéről fogadna megfelelő labdarúgóképességekkel rendelkező gyerekeket. Úgy sejtem, ez a szisztéma egyedülA mi újság iskoláinkban? összefoglaló címmel egy sorozatot indít útjára a Szekszárdi Vasárnap. A sorozatban a megyeszékhely és közvetlen környékének iskoláit kívánja bemutatni a legautentikusabb módon, az intézményvezetők vallomásai alapján. Ha az olvasó a beszélgetések során vissza-visszatérő kérdéseket is felfedezni vél, akkor megnyugtatjuk, ez nem a véletlen műve. álló az országban. A probléma csak az, hogy mintegy 2 millió Ft hiányzik a szükséges rekonstrukcióhoz. Rendelkezünk egy másfél éve működő alapítvánnyal, amely 800 ezer Ft-tal hozzájárulna a kollégium berendezéséhez. Tehát 2 millió forinttal kellene megtámogatni az ügyet, s ezt az öszszeget, úgy gondolom, az önkormányzatainknak kellene felvállalniuk. Már csak azért is, mert ez a kollégium olcsó szállást tudna biztosítani a megyénkbe és városunkba látogató vendégeknek, nyáron pedig a turisták igényeit is kiszolgálhatná. Jelenleg döntésre várunk, ez a döntés már idestova két éve húzódik. - Ha jól értem, akkor a Zrínyi iskola a pedagógiai programját elsősorban a labdarúgó-utánpótlás szolgálatába állítja. - Ez csak részben igaz, mivel nemcsak labdarúgásról van szó. A labdarúgás mellett felvállaljuk a kosárlabda és az atlétika leányutánpótlás képzését is. Természetesen szorosan együttműködünk mindhárom sportág anyaegyesületével: a Szekszárdi Dózsával; a kosárlabdaklubbal és az atlétikaklubbal. Ugyanis nem titkoljuk, hogy az egyesületek élsportigényeit szeretnénk kielégíteni. Tárgyi feltételeink ehhez - a már említett bővítést és beleértve - megfelelőek, hisz 20 évig testnevelés tagozatos iskola voltunk, most csupán egy profdváltáson mentünk át. Most azt tervezem, hogy két-két olyan atlétika, kosárlabda és labdarúgó edző-testnevelő tanárt alkalmazok, akik az egyesületi érdeket is figyelembe veszik, vagyis még a szabad idejüket is a tehetséggondozásra fordítják. Az előző megállapítását viszont azért is pontosítanom kell, hogy világos legyen: az említett három sportág nálunk plusz szolgáltatás. Ezek mellett azonban természetesen mi is ellátjuk azokat az általános iskolai funkciókat, amelyeket a többi iskola ellát. - Igazgató úr! Mondja, milyen a hangulata? - Gondterhelt vagyok. Sajnos úgy látom, hogy mi mégoly fontosnak tűnő és a társadalmi igényeknek megfelelő célokat fogalmazhatunk meg, ha ezek a célok külső döntések sokaságán múlnak. Elmondhatom, hogy időm nagy részét az köti le, hogy anyagi feltételeket teremtsek az iskola működéséhez. Jelenleg megélhetési gondokkal küzdünk, a szükséges pénzeszközöknek mintegy hatoda hiányzik a költségvetésünkből. - És milyen a testület hangulata? ^^^ - A testület hangulata nyugodt és megállapodott. Kollégáim elfogadtak egy többé-kevésbé egységes munkarendet és követelményrendszert. Nem idegesítjük, hanem sokkal inkább segítjük egymást. Eltökélt szándékunk, hogy a személyes példával * és a kulturált környezettel is neveljünk, mert mélységesen hiszünk abban, hogy „amit teszel, az olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tőle, mit mondasz". - sajt Bencze Klára Agnes-Klára meghívott egy szörpre - Körí-i-i-i - húzza a szót Ágnes-Klára, miközben a korai estében hazafelé tartunk a zeneiskolából, szolfézsóra után. Mindjárt elérjük a boltot, kedvencét, az éjjel-nappal nyitva tartó szemrevaló Bagolyt, amely tömve áruval, itt minden az ö kedvére való. A kiflik, a zsömlék baboskendőn kínálják magukat, a csokoládéitalt automatából mérik, ezt ritkán hagyja ki, s azon töri a fejét, kinek írhatna az üzenőállványon, ezt még nem próbálta ki. A Bagoly nemcsak bolt, városi színfolt, látszik, irodalmár van alapítói között. - Köri, én még nem kaptam meg a zsebpénzemet. Ebben a hónapban tőled esedékes, tudod... Ebben ugyan megállapodás soha nem született, de hát nem is ez a lényeg. Agnes-Klárának valami oknál fogva pénre van szüksége, tudja, a családból valakitől megkapja, én vagyok kéznél, kéréseivel szemben ellenállást tanúsítani nem szoktam. - Igen, Ágikám, csakugyan, én vagyok a soros. Most adjam oda, vagy ráér otthon? - Most - csap le rám kilenc évének energiájával, mohóságával. - Vagyis nem most, majd ha fizetek a Bagolyban. Holnap utazunk és a zsebpénzemből útravalót szeretnék venni, egy kis ropit, üdítőt, a gyerekeknek rágót... És téged is meghívlak egy üdítőre - határozott, büszke, nagyvonalú most mondtad, mennyire szomjazol. Gyere menjünk be. Agnes-Klára mostanában kezd rám is gondolni. Eddig a finomságok egyedül az ő gyomrába valók voltak, legfeljebb testvérei és szülei jöhettek szóba ajándékozási alanyként. Tegnap megkínált a fagyijából, tegnapelőtt a csokijából és képtelenségnek tartotta, hogy nem kérek csemegéiből, pudingjából, banánjából. Olyan nincs, hogy valaki ezeket ne szeresse. Jól. eljátszódunk együtt, így aztán Ágnes-Klára kissé nagyra nőtt gyereknek tekint, de gyereknek, magafajtájúnak. Négyévesen kétévest játszott, összegömbölyödött a járókájában egész picinyre, hogy több szeretetet kapjon, kilencévesen meg felnőttet alakít. Gondoskodni az ő felvállalt tiszte, volt alkalma eltanulni papájától, anyai nagyapjától, kinek közelében nőtt fel. Talán ráüt. Nem bízza szüleire az útravalót, testvérei rágóját, tudja, van elég dolguk az utazást megelőzően. így hittük mi is; a szülők között minden rendben. Reméltük. Ágnes-Klára talán már megérzett valami diszharmóniát és simítani igyekezett? A jövő villant egyet előre az időben? Nem tellik bele két esztendő s Agnes-Klára pótolja, játssza, alakítja testvérei számára anyát, mikor Pepe tőle kérdi anya helyett: „Ági, megehetem?" „Ági, elvehetem?" „Agi, megengeded?" Amikor Agnes-Klára mossa a gyerekek fehérneműjét, készíti reggelijüket, takarít utánuk, megy értük iskolába, óvodába, amikor gondoskodni számára kötelesség lesz? Mert válási mostohája kegyeit így nyerheti el? A jövö, amelyben a kislány anyjához költözne, de Pepe kétségbeesetten karolja át nővérét, ameddig feléri, rákulcsolódik.- „Ági ne menj el, ne hagyj itt minket egyedül!" - könyörög nénjének az apai házban. A gyerek keres magának valakit, akit maga fölé emelhet, akire fölnézhet, akitől védelmet, biztonságot remél, akinek szót fogadhat. Most még a boltban: gyorsan megtalálja a ropit, meglát egy nápolyit, azt anyja szereti, szemével kérdez, veheti-e, áldásom rá, beteszi kosarába. A É felnőtteknek literes szamócát választ, magának he lyi fogyasztásra kólát, nekem tonikot. Kerek száz forintot fizetünk. - Igaz, egész havi zsebpénzem ráment, de beszereztünk mindent és még téged is meghívtalak egy üdítőre - jelenti ki elégedetten, egész soványságát kinyújtóztatva, macskaszemei elkerekednek, az izgalomtól, a reménységtől, hogy milyen dicséretet arat majd, két arcán kigyúlnak a pírok s engedelmesen jön mellettem hazafelé. Csendes, talán a kirándulásra gondol. Az autóban egész úton szól a „hollárió", Agnes-Klára kedvence, jókedvet fakasztó, vaskos, szókimondó nótákkal a kazettán, érti, nem érti a kis délvidéki Oroszlán-ivadék, mindegy, most ez a kedvenc nótája. Ez a lány, ez a lány - somolygok. Hogy is volt ez az egész? Ö kapott zsebpénzt, én kaptam üdítőt és holnap a kocsiban, mikor a rokonokhoz utaznak, a „gyerekek" meg a szülei az ő ropiját ropogtatják és az ő üdítőjét hörpölik. Amíg rajta múlik, az ö környezetében mindenki kap valamit. Kapásból adás lesz, ez a lány nagyon érti, nincs is más baj, csak annyi, hogy mindössze száz forint bízatott rá. Mit tenne ö, mire lenne képes, mennyi elégedettséget aratna, ha kezéhez kaphatná a költségvetés milliárdjait! Na majd ha megnő!