Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-11-03 / 10. szám

1991. NOVEMBER 10. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 Vállalkozni jó! Ha azt mondom, minden magyar állampolgárnak alkalmazkodnia kell mihamarabb a nálunk (is) villámgyorsan megváltozott, átalakulófélben lévő világhoz, s főleg a gazdasághoz, lehet, hogy többen úgy érzik, közhelyszerű a megállapításom. Mégis igaz. Mert ha nem ezt tesszük, az egész ország gyarmati sorba sülylyedhet. Az is való többnyire, hogy minél fiatalabb korban kezdi valaki az idomulást az újfajta követelményekhez, annál könnyebb a dolga. Egy másfajta, a politikai szólamok által elkopta^rtt frázist is tehetek az előbbi megálH|ítás mellé: mégpedig azt, hogy Magyarországnak - ha nem is hatszázezer - a vállalkozók országává kell válnia hamarosan, mert ez húzhatja ki a kátyúból pocsék helyzetben lévő gazdaságunkat. Az előbbi igazságokat persze ne mi találtuk ki, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nyugat-európai országok is voltak, nem is olyan régen válságkörülmények között, „csak" annyi előnyük van velünk szemben, hogy hamarabb felismerték, hogy változtatniuk kell, ha nem akarják, hogy felkopjon az álluk, s ki is találták, hogy mit célszerű tenniük. Közismert, hogy Angila nagyon mélypontra került gazdaságával küszködött Margaret Thatcher kormányfővé választása előtt, s azt követően egy-két évig. Hatalmasra duzzadt munkanélküli tömeggel kínlódtak, de a válság megmozgatta az uraikadó réteg fantáziáját, s megalkottak egy kiváló rendszert, amellyel sok fiatalnak adtak esélyt arra, hogy önmaga ere•

ől érjen el sikereket a gazdasági tben. Magyarán, a legbiztosabb megtérülő befektetést választották: az oktatást, nevelést. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy erre előbb-utóbb minden válságban lévő országnak rá kellett eddig döbbennie, amely úrrá lett nehézségein, Magyarország eddig kivételnek számít. Igaz, nem is vagyunk még túl a nehezén...) Kitaláltak tehát egy „Vállalkozni jó!" című oktatási programot középiskolások számára azzal a céllal, hogy a fiatalokat az újra leginkább fogékony korban próbálják arra rávezetni, hogyan válhatnak majd később igazi vállalkozóvá, ha a sorsuk e meglehetősen rögös pályára viszi őket. Az angolok tíz éve Newcastle mellett kezdték el az oktatást, ott, és akkor, amikor és ahol a legnagyobb volt a munkanélküliség, középiskolákba tantárgyszerűen 7-8 éve vitték be. Ennyi tehát csak a lemaradásunk, hiszen ha nem is a kormányzati előrelátás következményeképpen, hanem az angol témagazda Durham University Business School, és a honi Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány segítő támogatásának, no meg anyagi hozzájárulásának köszönhetően hét hazai középiskolában megkezdődött a tavalyi évben e program oktatása, köztük a szekszárdi Garay János Gimnáziumban is. Az eredmény pedig - remélem nem kiabálom el - kifejezetten sikeresnek mondható, eléréséhez pedig nem kell más, „csak" két rendkívül lelkes pedagógus: Lemle Béláné és Mester Lajosné (matematika-fizika, illetve matematika-földrajz szakosak), ha lehet, még lelkesebb és érdeklődőbb diákok, és egy kiváló program. Az előző két tényező adott, a programot pedig az angliai egyetem biztosította, a számlát pedig a Seed-alapítvány állta eddig. Mint mondtam, kísérletképpen hét hazai középiskolában kezdték el az oktatást, a tanárok kiválasztását az iskolákra bízták, s az intézményenkénti két pedagógus felkészítését pedig a Durham University munkatársai végezték, mégpedig a lehető legegyszerűbb, ám leghatásosabb módon: végigcsináltatták velük a teljes programot... S hogy a gyerekek, hogy fogadták az új „tantárgyat"? Szerencsém volt részt venni egy foglalkozásukon, s merem állítani, hogy a pedagógussal együtt élvezték a gyorsan múló órákat, mert bármily meglepő, ezt a száraznak tűnő anyagot az ő életkoruknak megfelelő játékossággal, és a fantáziájukat rendkívüli módon megmozgató módon is fel lehet dolgozni. Beszélgetésünkkor a két oktató, Lemle Béláné és Mester Lajosné szinte egymás szavába vágva sorolták, hogy a gyerekek milyen ragyogó ötleteket hoztak fel például akkor, amikor a fantáziájukat elengedve ötleteket kellett gyártaniuk, hogy egy téglát mire lehet használni... Ez persze csak a kezdet, egy lehetőség a gyerekek kreativitásának fejlesztésére, azonban ha végigviszik a teljes anyagot, valóban megkapják a vállalkozóvá váláshoz szükséges első lökéseket. A programot tartalmazó munkafüzet bontólapján például egy téglalap látható, melynek négy oldalán a következő feliratok látszanak: a kérdés (okos!), az ötlet (zseniális!), a terv (pontos!), s az eredmény (fényes!). S valóban, egy vállalkozás eredményességéhez nem is kell szinte semmi más. A srácok ráadásul egy komoly önértékelést is készítenek magukról az elején, ki-ki maga pontozza saját készségeit abból a szempontból, hogy milyen üzletemberi képességek rejlenek benne, illetve hiányoznak belőle. A csoport pedig kontrollálja a pontozást egy saját véleményalkotással... Ezenkívül játékos formában - szinte észre sem veszik, hogy nem játékórán vannak, hanem komoly ismereteket szereznek - megtanulják, hogyan kell egy vállalkozást megtervezni, üzleti tervet készíteni, hogyan lehet felmérni a piacot, hogy lehet megnyerni maguknak a vásárlókat, honnan lehet pénzt szerezni egy vállalkozáshoz, szóval minden olyat érintenek, amellyel meggyőződésem, hogy sok gyakorló hazai vállalkozó sincs tisztában. Egyszóval - mint Lemléné mondja - a fiatalok megtanulják önmagukat és a terméküket eladni. Úgy tanulnak alapvető gazdasági ismereteket, hogy közben a képességeik is fejlődnek, ami egy tantárgytól a lehető legnagyobb elvárás. Örömteli tehát, hogy középiskolásaink végre olyat tanulhatnak, ami valóban épülésükre szolgál, talán néhány közülük valóban vállalkozóvá válik, a gondot csak az jelenti, hogy az oktatás finanszírozási problémáját meg kell majd oldani a jövőben, mert a Seedalapítvány nem képes tovább dotálni a képzést. A gimnáziumok kis létszámban tudják folytatni a programot, a szakközépiskolák esetleg tantervbe is vehetik, de az igazi tömegméretű elterjesztéséhez - ami véleményem szerint feltétlenül szükséges lenne - azonban magánszemélyek vagy intézmények támogatása elengedhetetlen. Ez a program érdemes a felkarolásra. Wágner Dezső Útvesztéseink Szereptévesztések, szereplések vesztéseinek is kora a mai. Hogy ne mondjak mást, mint amit a harsogó - sokaknak ordibáló - hírharsonák, hogy tudniillik a volt rendszer összeomlására a legsajátosabb reagálás: az (él)kommunista fölcserélte párttagkönyvét csekkfüzetre. Ügyes. A tettes és a tett is. Miért is ne tenné!? Tiltva vagyon? Tiltva volt abban a bizonyos múltban a vagyonszerzés? (Czinege-féléknél a lopás?) És, ki tiltotta hogy e felemás, kapitalizálódni készülő rend(?)szerben mobilizálni lehessen azt a bizonyos vagyont? Senki. Mobilizálva is lett, olyanynyira, hogy lobogtatja, mert lobogtathatja a csekkfüzetét „új" tulajdonosa. Eltévedtünk. Tanácstalanul (riadtan?) téblábolunk a (liberális? konzervatív? nemzeti? jóléti?) kapitalizmus, vagy éppen a (reális? dogmatikus? igazi?) szocializmus jövőjét (átkait...) hirdető érvek özönében. A fentiekhez módfelett hasonlító nyilatkozatok sorozatai látnak napvilágot, mintegy igazolásul a mindig is útvesztésre kész „erényeinknek". Fogalmak hadakoznak a fejünk felett, amelyekről hirtelen kiderült, hogy nem azt jelentik, amit eddig, amelyek a jelek szerint eddig sem azt jelentették, amit mögéjük gondoltak (magyaráztak), s amelyek mögött ma is többnyire mindenki mást gondol mint a többiek. És kiábrándultak sorakoznak egyre-másra, itt is ott is föl, akik torkig vannak mindennel, akik nem akarnak már mérlegelni, megérteni sem, csak tagadni. Vagy - felejteni. Akinek csekkfüzete nincs, annak csak illúzió az, ami jut. Illúzióban ringathatja magát, hogy hamarosan bebocsátást nyer a gazdag, szabad és demokratikus nagybetűs Európába. Nem lesz nyerő, mert ott azt mondják: csupasz fenékkel ne gyertek,'pláne mellékúton ne, és sokarcúan. És mi - munkás, paraszt (és tsz-« tag), nemzetiségi, és értelmiségiek tömege, meg miegymás - a Nyugat szemében - a hivatalos nyilatkozatok ellenére sem vagyunk eléggé jól öltözöttek, nem szeretjük az egyenes utat, a tiszta, nyílt arcot, amiről csak az az egy szándék olvasható. Talán az sem véletlen - persze, hogy nem az -, hogy kalandozásaink iránytű nélkül olyanok, amilyenek... De az iránytű kezeléséhez sem elég csekkfüzetet lobogtatni. A kezelési útmutatót kell elolvasni! Abban írva vagyon, hogy merre van (volt) Kelet és merre van (lehet) Nyugat: lefogadom, nem egy nyelven fogjuk olvasni...! Petőfi László s i Lemle Béláné és Mester Lajosné