Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-10-27 / 9. szám

6 , szekszárdi VASARNAP 1991. OKTÓBER 13. 148 Volt egy régi Mikor vergődünk zöldágra? A város parkjainak rehabilitációja Szekszárd város önkormányzata elhatározta, hogy költségvetéséből több éves programot indít a város zöldterületének rendbetételére. A versenytárgyalást a VGV kommunális gépészeti üzeme nyerte meg. A tervekről Gusztáv Ernő üzemvezető adott tájékoztatást. A program idén ősszel indult. Elsőként az I. Béla király tér került sorra, amit az október 23-i ünnepségekig teljesen átépítettek. A munka több területen párhuzamosan folyik, így még az idei ültetési szezonban rehabilitálják a Skála-parkolót és környékét, a Rákóczi utcát három szakaszban, a tanítóképzőtől a benzinkútig, a Marx utcát, a Garay teret, a Kiskorzó teret, a Mártírok terét, a Babits-szobor elgazosodott környezetét, valamint az alsó- és újvárosi temetőt, illetve a Kecskés Ferenc utcától délre fekvő új lakóterületeket. A parkrendezés- terveit Zeller Márta kertészmérnök-parktervező készítette. A zöldfelületek minősége sok helyen annyira megromlott az évek folyamán, hogy teljes talajcserére és növény-újratelepítésre van szükség. Az átjárásoktól a parkokat sövénnyel fogják megvédeni, mely mind praktikusan, mind esztétikailag a legjobb megoldás. Mint a polgármesteri hivatal illetékesétől, Szeleczky József irodavezetőtől megtudtuk, a zöldövezetek rehabilitációjára kiírt pályázatot párhuzamosan több alvállalkozó nyerte el, köztük a VGV kommunális gépészeti üzemének fő feladata a fásítási program megvalósítása lesz. A program keretében a jövő év folyamán mintegy 4000 db fa, 10 000 cseije, 2500 rózsatő, 61 db fenyő és 805 évelő kerül kiültetésre kilencmilliós értékben. Sor kerül még a Liszt tér és környékének művészek által tervezett reMessze is van, na meg egy teljesen más világ. A miénktől merőben eltérő hagyományokkal, s ami a gazdasági együttműködés, a kereskedelem szempontjából talán még lényegesebb; más szokásokkal a munka területén, más étkezési, s a nálunk megszokottól némileg eltérő öltözködési kultúrával. Sok vállalkozást ez már eleve elriaszt a Koreával való üzleti kapcsolatnak még a gondolatától is. Ha térben nem is, de egyébként talán közelebb kerülhet hozzánk e távoli ázsiai ország egy rendezvénysorozat által, amelyre Szekszárdon kerül sor a Babits Mihály Művelődési Központban november elején. A Koreai hét programsorozat célja, hogy a lakosságot megismertesse a Koreai Köztársaság természeti és kulturális kincseivel, a koreai ember gondolkodásmódjával és mentalitásával, a koreai gazdaságban előállított termékekkel (a vásárlás lehetőségét is biztosítva). Mindezeken túlmenően nagyon lényeges cél a magyar és a koreai gazdasági szakemberek találkonstrukciójára. Az elképzelések szerint itt szoborparkot alakítanak ki. Szó esett többek között a Korzó és az 50-es előtti köztéri órákról, melyekkel kapcsolatban Szeleczky úr elmondta, hogy a közeljövőben leszerelik azokat, és az 50-es bolt előtt új órát állítanak fel. Lehet, hogy városunk parkjai a közeljövőben ZOLDágra vergődnek?! kozását elősegíteni, a magyar cegek számára az együttműködéshez szükséges ismereteket közvetíteni. A program szakértői tanácskozással indul, amelyen Mr. Lee Chin-Hyu, a KOTRA (Korea Trade Center) igazgatója tart előadást „Hogyan kereskedjünk Koreával?" címmel. Á kereskedelemtechnikai ismeretek átadásán kívül közös vállalatok létrehozásának lehetőségéről, bankügyletek lebonyolításáról is tájékozódhatnak az érdeklődők. Ekkor kerül sor koreai és magyar vállalatok részvételével konkrét üzleti találkozókra is. KÉRJÜK mindazon VÁLLALATOKAT, VÁLLALKOZÁSOKAT, akik érdeklődnek e lehetőség felől és úgy ítélik meg, hogy termékük értékesítése koreai piacon szóba jöhet, netán koreai cégek magyarországi képviseletét vállalnák, jelezzék a szervezőknél, a megyei művelődési központban vagy a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara irodájában (Szekszárd, Széchenyi u. 53.). -riE lap hasábjain adtuk hírül, hogy a város önkormányzata határozatot hozott Szekszárd utcaneveinek felülvizsgálatáról. Nos, éppen száztíz éve, 1881-ben kapta nevét Szekszárd központi tere, a Garay tér... A névadás a Garay János költő szülőházán elhelyezett emléktábla leleplezésével kapcsolódott össze. A táblán olvasható szöveget Szász Károly disztichonvariációiból állították össze: „Itt született Garay; fészkéből itt kele szárnyra, Könnyű pacsirta gyanánt, égbe röpítni dalát, Hallja egész ország, örömében reszket a fészek, Mert dala honszeretet, mert dala hő szerelem." A tábla elhelyezését Várkonyi Endre bölcsészhallgató kezdeményezte 1880-ban. Javasolta, hogy miként Fó-^^ ton, Szekszárdon is jelöljék meg tábll^J val azt a házat, ahol Garay lakott. Péchy József, tolnai prépost, Garay volt iskolatársa csatlakozott a kezdeményezéshez, s a táblához szükséges márványt is felajánlotta. A tábla elkészült, de a kő - Bodnár István tudósítása szerint - „nem állt ellen az idő viszontagságainak, és a feliratban vésési hibák voltak", így újat kellett rendelni. Az avatóünnepségre 1881. szeptember 4-én került sor. Perczel Dezső alispán (később belügyminiszter) mondta az avatóbeszédet. Az irodalmi társaságok nevében Gyulai Pál szólt. Az ünnepi alkalom tiszteletére Eötvös Károly Lajos emléklapot adott ki, a teret pedig elnevezték Garay térnek. -njtKereskedne Koreával? Forró július végi este volt. A tízemeletes lakóház bejáratánál egy apró, madárcsontú öregasszony állt fekete ruhában. Messziről valójában nem is embernek látszott, hanem egy fekete kérdőjelnek. Feje és hajlott háta formázta a körívet, a lába az egyenes szárat, két fekete tutyija pedig a pontot. Egyébként mindig azt tette a kis fekete kérdőjel, hogy kiállt rövid időre az ajtóba - tovább nem ment sosem és a távolba nézett. Úgy tűnt, vár valakit, keres valamit. Volt, hogy a múltat idézte, s ez természetes, hiszen az ö korában már nem előre, hanem visszafelé néz az ember. Szóval, állt a kis öregasszony a július végi forró estében és hazagondolt a szülőfalujára. - Istenem, mivé lettem - sóhajtotta. - Az unokám meg a felesége eladatta velem azt a házat, amiben leéltem az éveim nagy részét, aztán az árán megvették ezt a városi betonkuckót, hogy jó lesz majd a dédunokámnak. Engem meg idehoztak idegenek közé házőrzőnek. Olyan egyedül vagyok, mint az ujjam - kesergett -, csak ritkán nyitják rám az ajtót. Hej, pedig de sokat gürcöltem, amikor különórára, aztán meg az egyetemre járt a gyerek. Kellett a pénz ruházkodásra, arra, hogy ne maradjon le a többitől, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Később a kocsira gyűjtöttem, aztán a lakásra, néhány éve pedig a házépítésre. Reggeltől késő estig dolgoztam, mint az állat, ráadásul még aludni sem tudtam rendesen, mindig kiverte a szememből az álmot az a kérdés, hogyan lesz holnap. Most is odaadom a gyerekeknek a nyugdijam nagy részét - nekem már kevés is elég mindenből -, mert most a dédunokámon a sor. Különóra, zsebpénz, aztán meg majd a felsőbb iskola. Ugyanúgy lesz minden, mint régen. Csak a dédi már nem bírja legyintett aszott kezével egyet. A monológ végére ért mellé egy fiatal pár. Az asszonyka kezében egy kosár volt, abban pedig gyönyörű barackok mosolyogtak. Igazán kívánatosak voltak. - Jó estét kívánunk - köszöntötték a nénit, aki miután viszonozta azt, kérdést szegezett nekik. - Kedveseim, hol termett ez a gyönyörű barack? - Az anyuék kertjében - válaszolta az asszonyka. - Tessék venni belőle! Ekes László Két szem barack - Auu, minek pazaroljuk ' kell az múguknuk is - tiltakozott. - Csak tessék nyugodtan választani annyit, amennyit akar - szólt közbe a férfi -, marad nekünk elég, meg aztán van még a fán is. Az öregasszonyra hatott a biztató szó, kissé félénken, remegő kézzel belenyúlt a kosárba, kiemelt két szem barackot. Úgy érezte, valami melegség önti el a szivét. A gyümölcsöt markoló kezét a szeméhez emelte és elnyomott egy kövér könnycseppet. A fiatalok gesztusa az összetartó, egymást segítő faluközösséget juttatta eszébe. - Nagyon szépen köszönöm. Az Isten áldja meg magukat - hálálkodott, közben görbe ujjai között forgatta a barackokat. Gyönyörködött bennük. - Olyan szépek vagytok, hogy meg sem eszlek benneteket - hajtogatta. - Mintha otthon termett volna az én kertemben - mondta bele a nehezen feketedő estébe, majd becsoszogott a szobába. Az asztalra tette a két barackot, nézte, nézte, beszívta a gyümölcsillatot. - Nem eszem meg - ismételgette. - Jó lesz a déM dunokámnak. Úgyis jön, itt lesz nemsokára. ^ A televízióhoz totyogott, bekapcsolta, aztán viszszament az asztalhoz. Nem tudott azonban a műsorra figyelni, mert a mosolygó gyümölcs látványa vonzóbb volt. Összeszaladt a szájában a nyál, de egyre csak azt szajkózta, jó lesz az én drága dédunokámnak. Kisvártatva hallotta, valaki matat a zárral. - Az unokám, meg a dédunokám - lelkendezett. Hamarosan egy középkorú férfi lépett a szobába. - Jó estét, mama - köszönt. - Hogy van? - Olyan öregesen, fiam. Hát a Zoüka nem jött? - De, de - hebegte a férfi. - Kint van a kocsiban, hallgatja az új magnókazettát. Az öregasszony kicsit elérzékenyült, még kisebb fekete kérdőjel lett belőle. - Csak azért kérdem - próbált meggyőző lenni -, mert oda akartam adni neki ezt a két barackot. - Majd én elviszem és megeszi - ajánlotta az unoka, aztán szétnézett a lakásban, adott egy-két jó tanácsot, s a gyümölccsel együtt távozott. A kis fekete kérdőjel sokáig bámulta a bezárt ajtót, szívében már nyoma sem volt a korábbi jó érzésnek. Hosszú szótlanság után egyszer csak égre emelte a tekintetét, aztán feltört belőle a kiáltás: - Istenem, miért nem veszel el már engem?