Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-10-13 / 7. szám

1991. OKTÓBER 13. SZEKSZÁRDI 5 És volt a hegyközség A ga/dasági céllal szervezett egyesületek egyik hasznos formájaként Szekszárdon is alakultak ún. hegyközségek. 1894-től törvény szabályozta működésüket abból kiindulva, hogy birtokait gazdaságilag mindenki szabadon használhatja. Később új törvények is születtek a hegyközségekről, de az alapelvek lényegében nem változtak. Megalakításukat nem tették kötelezővé, az érdekeltekre bízták. Ott lehetett iétrehozni, ahol egy határban a száz kat. h-at meghaladta az összefüggő szőlőterület, és a birtokosok száma elérte a húszat. Több, ennél kisebb csoport közösen szervezhette meg a maga gazdasági egyletét. A hegyközség alapításához nem kellett többségi akarat, a birtokosok számarány szerinti egyharmada kimondhatta a megalakulást és ez a többi szőlőtulajdonost csatlakozásra köteX

zte. Megszűnését, vagy feloszlatását ár több feltételhez kötötte a törfcy; csak három év múlva lehetett "szlató határozatot hozni, de ehhez a szavazatok háromnegyed részét meghaladó arányra volt szükség. Szekszárdon a törvény megszületése utáni években sorra alakultak a hegyközségek, elsők között az Előhegyen, de külön hegyközséget hoztak létre az Iván-Gyűszű-Porkoláb völgyben, a Bakta-Bartina részen, a Bödő-Bartinában és Palánkon. Azt tekintették beültetett szőlőnek, amelyben holdanként legalább 4500 tőke volt. « Alapszabályaikat a helyhatóság hagyta jóvá, évenként egyszer - áltatatási törvénnyel, illetve azzal, hogy a Nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési program alternatív tantervvé vált. Ekkor kezdődött a hagyományos, korábbi rendszernek a bomlása. Ahhoz az időhöz viszonyítva itt lényegileg nincs változás, esetleg annyi, •

így az utóbbi időben rengeteg alkohajlamú pedagógus hallatta a szavát. Ez azonban az oktatási rendszer egészét gyakorlatilag nfem érintette. Legfeljebb néhány helyen kezdtek azon tűnődni, hogy előbb-utóbb nekik is választaniuk kell. Ráadásul az önkormányzatok sajnos ezt a mozgást sem észlelik, csak azt tudják, hogy most ők parancsolnak. Valóságosan tehát nem változott semmi. Ugyanakkor mégis minden robbanásig feszült, minden változásért kiált. A legfőbb probléma viszont az, hogy szakmailag éretlen a helyzet a változásra, hisz a változás kulcsa a pedagógusok pedagógiai kultúrája lenne. Ennek a kialakulása pedig mintegy húszéves folyamat. Kollégáimmal elkészítettünk egy közel 400 oldalas koncepciót A magyar közoktatás minőségi megújításának szakmai programja címen. Az anyag a kormány néhány tagjának már ott van az asztalán. Amennyiben a kormány egy-két milliárddal megtámogatná az oktatásügyet, akkor olyan versenyhelyzetet lehetne kialakítani, amely reális, mérhető, hiteles és minőségre törekvő lenne. Az eredményeket mind a szülában januárban - közgyűlést tartottak. Fontosabb kérdésekben itt döntöttek, az ügyeket a választmány ill. elöljáróság és a tisztségviselők intézték. A nyolcszáz négyszögölnél kisebb területű birtokosoknak egy szavazati joguk volt, azonfelül annyi, ahányszor nyolcszáz négyszögöllel rendelkeztek. Járulékból fedezték a működési költségeket - ahol községi pótadót szedtek, ott azzal együtt be iehetett hajtani, de a hegyközség a saját elöljárósága útján is összegyűjthette. Közgyűlésen jelölték a választmányt, az elnököt, a hegybírót, a jegyzőt és a pénztárost. A hegyközség kötelességei és jogai közé tartozott pl: - a szőlőtelepítési rendelkezések betartatása, a borvidékre előírt fajok ültetésének ellenőrzése - a bor előállításával, kezelésével és forgalmazásával kapcsolatos szabályok érvényesítése, a borhamisítás megakadályozása - az utak és a határjelek karbantartása - a szüret kezdő napjának megállapítása - a szőlő, must, bor és gyümölcs, valamint a melléktermékek gazdaságos értékesítésének megszervezése - gondoskodás a kártevők elleni közös védekezésről - a felfogadott szőlőmunkások munkarendjének és bérének szabályozása - a rászoruló termelők részére hitel szerzése - a javak őrzésére hegyőrök alkalmazása. lők, mind pedig a szakma nyomon követhetné. Ily módon fel lehetne mutatni a gyakorlatban és az elméletben is, hogy van megoldás. - Mi a véleménye az alternativitásról? - Nyilvánvaló, hogy én az alternatívákat mélyen támogatom, persze az igazi alternatívákról beszélek, olyanokról, amelyek a minőséget is garantálják. Az ál-alternativizmust a Közoktatásfejlesztési Alap karolja fel. Úgy vélem, három életképes alternatív programmal lehet számolnunk az országban. A Waldorf-pedagógiát olyan humánus koncepciónak ismerem el, kidolgozottságát és filozófiai megalapozottságát illetően, amitől hazánkban még nagyon sok várható. Ugyancsak jelentősnek tartom a Gáspár László nevével fémjelzett koncepciót. Természetesen az egyik lehetséges és megalapozott alternatívaként kezelem az Értékközvetítő és képességfejlesztő programot is. Azonban hangsúlyozom: a minőség nem a programokon múlik elsősorban, hanem a kivitelező pedagógusokon és az iskolaigazgatókon. Iskolaigazgatók tekintetében viszont iszonyatosan rosszul áll az ország. Az igazgatók leváltásának, kiválasztásának, lecserélésének legtöbb esetben nem a minőség az alapja, hanem a „hatalmi kiszorítósdi", olykor pedig a testületi indulat a meghatározó. A A hegyőrt jelvénnyel és szolgálati könyvvel látták el, felszereléséhez tartozott az egycsövű puska és a síp, de a fegyvert csak jogos önvédelemre, kóbor kutyák és kártékony állatok ellen használhatta, vadászatra nem. Választmányukat a hegyközség elnöke irányította. A hegybíró gondoskodott a közgyűlési és a választmányi határozatok végrehajtásáról, ellenőrizte a hegyőröket és a törvényben előírtak teljesítését. Megyei összefogó szervezetük - a Tolna Megyei Hegyközség Tanács - a tagegyletek járulékaiból tartotta fenn magát Szekszárd székhellyel. 1948 januárjában a Szekszárdi Előhegyi Hegyközség közgyűlésén megtárgyalták azt a felülről érkezett indítványt, hogy csatlakozzanak egy öszszevont szekszárdi hegyközséghez. Székelyi István elnök és Bereznay István hegybíró indítványára - a többi szekszárdi hegyközséghez hasonlóan - elvetették a gondolatot, mert úgy ítélték meg, hogy külön-külön hatékonyabban és olcsóbban lehet tevékenykedni. A Bödő-Bartina Hegyközség 1?48. június 25-én tartott utoljára elöljárósági ülést dr. Lem le Zoltán elnökletével. Az utolsó hegybírójuk Takler György volt. A Bakta-Bartina Hegyközség 1949. január 30-ra összehívott közgyűlésén még megerősítette tisztségében Takler József elnököt és Partos Hubert hegybírót, de alig később, még abban az évben hozott rendelet alapján a többiekkel együtt megszűnt. A jó gazda módjára működő hegyközségek olyan feladatokat láttak el, amelyekkel mais segítséget lehetne adni a szőlőtermelőknek. Kaczián János mai magyar testületek ahhoz még nem nagyon érettek, hogy el tudják dönteni, hogy egy igazgató szakmailag mit ér, az önkormányzatoknak pedig egyáltalán nincs kompetenciájuk, hogy ezt meg tudják ítélni. Nekem több tanítványomat is leváltották az utóbbi időben, pedig biztosan tudom, hogy ezek a tanítványaim kettőig el tudtak számolni a szakmában, és mégsem kellettek. - Tanár úr! Hogyan látja a szülök szerepéi? - Meg kell mondanom őszintén, hogy sokszor már tőlük várom a csodát. Persze, nem a hozzá nem értő, dilettáns szülőktől, hanem azoktól a felelős szülőktől, akiknek van valamilyen családpedagógiai elképzelésük, és hajlamosak odafordulni és megnézni, hogy egy program mit ér. - Térjünk vissza Tolna megyébe! Meg tudná-e mondani, hogy szűkebb pátriánkban hogyan terjedtek el a tanár úr által kidolgozott programok? - Természetesen. A Nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési programot mintegy 150 osztályban tanítják, az Értékközvetítő és képességfejlesztő programot pedig Döbröközön. Dombóváron a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, Alsónánán és Várdombon vezették be. • - Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. CSIZMAZIA SÁNDOR Polgazdtalan útonC?) Azt mondják, kitaposott (avagy megtaposott?) történelmi-gazdasági úton járunk, s leginkább a történelmi indíttatás kényszere miatt. Ezt ugyan így kétlem, bár kétségtelenül a „földesút" is lehet kitaposott. Egy dolog már bizton látszik, megszabadítanak a szocialista polgazdaság dogmáitól. A dogmarendszerétől. Ezért aztán azt is kétlem, hogy sokan emlékeznének még arra, mit jelent - például - a munkásosztály abszolút és relatív eladósodása, elnyomorodása. A kapitalizmusban. Arra pedig csak az egykori megátalkodott klasszikusok tudhatnák a választ, volt-e elidegenedés a múltban. A mára illendőn meg; a klasszikusoktól nem illik választ idézni. Járunk hát egy úton, aminek ál- , lagát, állapotát diagnosztizálni lehet így is, úgy is. Egy a biztos: rossz diagnózisból csak rossz terápia következhet. Be is következett. Vegyük csak a magyar adósság értelmezésbéli különbségeit példának. . El- és leszámoltatási leegyszerűsí- ' tésbe torkollanak, s ez önmagában nem is volna nagy baj. Nem vádaskodás az, ami itten gazdasági kárt okoz. A baj az, hogy az adósságválság tisztán politikai megítélése elfedi azt a tényt, hogy a szabad választások óta a magyar gazdaság eladósodási hajlama nem múlt el automatikusan. „Polgazdul" úgy is mondhatnók, rosszból jót tenni dialektikamentesen sem lehet, és a hitelezőinket a kamat várása és a válságkezelő program kivárása az, ami igazán izgatja, izgalomra készteti. Az eladósodás történetét nem is elevenítem föl, annak furcsa ellentmondásaiból csak annyit: a valamikori ideológusaink szerint a Világbank „az imperializmus trójai falova volt..." Ámde nem hihetik a ma ideológiáját hirdetők, hogy önerőből ki lehet mászni az adósság sáros kátyúiból, hogy a trójai falovat, csak úgy meg lehet „ülni"... Egyébiránt a kormányrudat ma kézben tartóknak ez ma meglehetősen szerencsés helyzet is. Járunk hát egy úton, s amiközben tapossuk, buzgón hisszük egyedüli üdvözítő döntéseinket (értsd, hogy a kormány biztosan hiszi). Pedig „polgazdul" szólva, a kárpótlási jegy - aminek nem elvében vagyok az ellenzője - (mint a másik példa) jegyét is viselni kell tudni. De milyen súllyal terhelőt? Ki számol(t) azzal, hogy a kb. húsz-harmincmillió kárpótlási jegy nyomtatása kb. kétmilíiárd forintba kerül. Aztán a hivatal(ok) is százmilliókba... Ez az egész kárpótlási konstrukció elvileg működhet is. A gyakorlattól félek. És attól, hogy az álmodozások korát éljük, egy álmodozó kormánnyal. Jó lenne nemcsak hinni, hogy ez az adósságveszélyről megfeledkező, a kárpótlást ígérő polgazdtalanság csak az álmodozásnak a terápiája. Jó lenne már ébredezni... Petőfi László j