Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-01 / 1. szám

Szekszárd Vidéke. — Segélyezés. Osépke Gábor vár­megyei állatorvos a f. évben nagy mértékben ural­gott "Száj- és körömfájás járvány elfojtása végett kiszállásai alkalmából felmerült költsógi kárpótlá­sául 200 forintnyi segélyben részesittetett. í— Szegény vadak! Mint vidékről jövő utasok beszélik, a nagy hideg következtében igazán sajná­latos állapotban található szárnyas csapatok lepik el a kocsi utakat, a hol pacsirta és veréb hullák jelzik a tél szigorúságát. Ezen körülményt egyes lelketlen vadászok felhasználváh, a hóval fi dctt helyeket ott hagyott s az utakon élelmi szert ke­resgélő nagy f'goly csapatokból egy lövésre 7—8 darabot is ejtenek el, mely kapzsi eljárást az idő­viszontagság okozta csapással karöltve mindenesetre jövő évi vadállományainknak nagy hátrányára lesz. — Község jegyzői lemondás. A múlt évi deczember hó 10-én Tengőd község jegyzőjévé megválasztott Takács István, minthogy ugyané hó 20-án somogymegyei Látráhy község jegyzőjéül is megválasztatott, a tengődi jegyzői állásról le­mondott. — Tanítónő választás. Prigl.-Szt.-Iván (Bács- megye) községében tanítónőnek EeZsny Ilona, volt szekszárdi tanítónő, választatott meg egyhangúlag — Baranya vár megye uj főjegyzője, a legújabb hírek szerint, Benyovszky Manó, I. aljegyző és tb. főjegyző lesz. — Halálozás. Oberndorf Henrik, magyarbolyi ev. tanító, ki a szabadságharcz alatt, mint honvéd­kapitány vitézül harczolt, hosszas szenvedés után a napokban meghalt. — Gyászhir. Nagy Lajos bölcskei földbirto­kos, volt megyefőpök, hosszas szenvedés után élte 79-ik évében Bölcskón elhunyt. A boldogult nagy kedvelője volt a régészetnek | birtokán s a környé­ken több amateur régészszel együtt, ásatásokat is tett. Mint ember, a legrokonszenvesebb egyének közé tartozott; mint megyefőnök pedig a legmun­kásabb és legigazságosabb volt: Az elnyomatás kor­szakában pedig humánus eljárásáról és gyöngéd­ségéről volt ismeretes. Nyugodjék békével! —4 Ellőtte az ujját Szálkán egy polgárlegény 1 karácsonyi ünnepek alatt, lövöldözés közbén, jobb­kezén *a mutató ujját ellőtte.. Behozták Szekszárdra, hol a kórházban levágták a sérült ujjat. — Tánczvigalmak. A báttaszéki önkéntes tű­zoltó-egylet január hó 19-én tartja meg, a szoká­sos évi farsangi tánezvigalmát. — A báttaszéki da­lárda pedig január 24-én tartja meg tánczestélyét. — A báttaszéki kereskedelmi kaszinó pedig január 7-n a „Dunántúli Közművelődési Egylet“ javára rendez tánazmulatságot. Felhívás a vármegye összes községeihez. A mint lapunk egy másik helyén közültük, a tolnamegyei gazdasági egyesület egy „bikavásárlási alapot“ létesítvén, — a vármegye összes községéit a legjobb bikákkal kívánja el látni. Minthogy pe­dig a nagym. ministerium támogatása mellett, mód­jában van a községeknek a lehető legnagyobb ked­vezményeket, mint részletfizetést, árle- engedóst adni; felhívja a községek elöljáróit, mi­szerint bikavásárlási szándékukat a tolnamegyei gazdasági egyesület elnökségéhez Szekszárdra folyó évi január hó végéig bejelentsék. Pelhivatnak vi­szont az egyes gazdák, miszerint a kitűnő minő­ségű és ólcsó pokróczok Szekszárdon a titkári hi­vatalban megtekinthetők és megrendelhetők, nem­különben minden gazdasági czikkeknek adás-vevési hirdetése az egyesületi értesítőben minden dij fizetés nélkül felveendő lévén, ezen hirdetéseket Dömötör László egyesületi titkárhoz kérjük be­küldeni. _________SZIKRÁK. Ny ílt levél a „Szekszárd Vidéke“ t. szer* kesztőjéhez. Kedves Barátom ! Azt irod lapod legutóbbi számában, hogy már 10 éves vagy (már t. i. a la­pod !) Hát ugyan az isten szent szerelméért, mért nem jubilálsz ? . . . Hiszen ez most annyira di­vat! ... No m-'g, rengeteg idő is egy lap éle­tében 10 hosszú esztendő! . . . Majd meglátod, hogy dr. Leopold Koméi ur, 5 évet is raegjubilál! De hát valid meg Csak, kérlek, n< kém — mint régi munkatársadnak — úgy négy s em között, hogy : ugyebár éppen ez a keletkező uj lap bosz- szant, aggaszt, zs niroz, vagy mit is m mdjak hát? —- Ugyebár, ennek tudata szegte szárnyát ju­bilálni kész kitörő kedved s nemes törekvésednek ? — „S o h s e busulj, úgyis késő“ — az uj lap minden áron jő. Hanem hát, hallod-e hej ! —mondok én ne­ked valamit. Okos dolog, meghalfgatha od. Azt a fránya kauczió nélküli balparti lapot, a „Tolna­megyei Közlönyt“, nem mondom, hogy mindig, mert elvégre Palá.-t is ember, ki 18 év év óta bizony-bizo; y nagyon kifáradhatott már a sok humoros bolondság folytonos megfirkantásaiba, de igen sokszor az alkalmi tövisek teszik élvezhetővé, a sok komo'y és száraz dolgok köz­lése in-llett; (ez‘, ha Palástot ismerném, mint — fájdalom ! — nines szerencsém ismerni eme mesz- sze távolból személyesen is megmondanám neki, de úgy, hogy el ne bizza magát!) — hát vájjon megjegyzésnek provokáló természetét, de igy — erőmre sem támaszkodhattam, lóvén czingár vézna gyerek, akarom mondani ember, csak a különös hanglejtésü szónál maradtam. — No no gyerekek, a tréfákat csak értitek — csitita bennünket szerencsésen János. — Úgy hiszem én is, mert raz ilyenekkel bőven el vagyunk látva“ ffc vágott közbe a mo­solygó Marczi. , — Pinczér! fizetek 3 deczi bort, és azután a compániához fordulva mondám: Nem tudom ugyan miért, de nem is akarom most kutatni, ha­nem veszem észre, hogy ez a nem valami dicséretet kifejező citatiót gunyképen reám akarjátok vonat­koztatni, és én, mint tudjátok, nem szeretek senki czéltablája lenni. Szervusztok! — „Az ilyenekkel bőven el vagyunk látva“ — harsogott megint unisono. El vagytok látva az igaz, és pedig tisztára — gondolám, és rossz kedvemben a casinó felé bandukoltam, el-elgohdolkodva a malicziozus cita­tion, ugyan miért vonatkoztatják reám, de minden fejtörésem daczára sem jöhettem a nyitjára. Egy pár öreg ur volt csak a casinóban és lapozgatta a napilapok legújabb számait. — Ejnye mondá az öreg Tóni bácsi szemüve­gét a homlokára tolva, de üresek ezek az istenadta lapok, még a táreza is olyan sületlen, hogy no. — No iszen, — „az ilyenekkel bőveu el va­gyunk látva“ — vágott rája Andris bácsi. — Most már biztos, hogy kibillent a világ esze a helyéből — gondoltam, és odacsapva la­pomat, melyet kezemben tartottam, de most sem tudom, milyen volt, mert ingerültségemben olvasni is képtelen voltam, elmentem onnét is, bosz.n- kodva azon, hogy mindenütt üldöznek, provokál­nak, gunytárgyává tesznek, és nem tudom miért. Bosszú, bosszúd — kiélték az utczára érve magam­ban, véres bosszút veszek attól, ki engem ilyen helyzetbe hozott, ha rájövök. Mindenhol csak ez a átkozott— óh ! majd rosszat mondok — ez az örökös refrain : „az ilyenekkel bőven el vagyunk látva,“ mi nekem már valóságosan úgy hangzott, mintha foly­tonosan azt dörmögte volna a fülembe egy vén bozontos szakálu karthausi barát: „Memento móri!“ Ilyen tépelődések közt szerencsésen hazaér­tem, persze a benső érzeteknek megfelelő fiziog- nomiával, mert hű oldalbordám mindjárt kórdó: Mi lelt, hogy olyan hamar visszajössz, és aztán ilyen .... Jeszusom, ilyen savanyu arczczal ? — Oh, „az ilyenekkel bőven el vagyunk látva“ recitál az . . . . . anyósom. Most türelmemet egészen elveszítettem! hát maga vén, maga ..... tudja mit ? . . . maga vén .... kiálhatatlan anyós, honnét szedte ezt a . . . . ezt az izét? — Hihi, tudja maga is, hogy kinek szól és hol van ? — Én tudora ? B Vrcsak tudnám ? Bizonyosan olvasta maga is az újságban! Te­a te csendes rezignáczióval, zajtalanul jubiláló 10 éves lapodba, mond meg. nem férne bele egy kissé több elevenig, — egy kevés pezsgő humor, — egy kis ólcz-lapszerüség ?..,'. Barátom 1 ez — kecskeméti magyarsággal sz lva — m u s z a j j!... Azért, ha jónak látod én felveszem a tollat Palást ur ellen s kedélyesen antichainbrirozok vele olykor­olykor. Meglásd, hogy — dicsekvés nélkül legyen mondva — az én „Szikráimat“ is fogják ol­vasni legalább is oly jó akarattal, mint Palást ur „töviseit“ —| — —■ Hát, ha megengeded, bol­dog uj évet kívánva neked a távolból —1 mint te kivontál már nekünk — megkezdem ezennel ha­ragosan jókedvű szellemi szikrázásaim hirlapirói nemes művészetét! * Tehát, mint olvastam, jövő évi január 4-től fogva, h írem lapja lesz kedves vármegyénknek ?!.., Bravó! Nagyon örülök e szellemi, e culturális ro­ll a m-h aladásnak, avagy orvostani műszók­kal élve : „a kú t j e 11 egűv ó fa j u 11 h e v e n y- i r á s z a t i-v e r s e n y-k ór krónikusszymp- to máinak“. Nagyon érdekes lesz a három lap dühös versenye! . . . Illetőleg — pardon! — négy lapunk lesz most már, — mert Kölesden szerke.-iztődik egy, a „Prot. Pap“ — Szekszár­don meg három. Mily dicső felosztódása a vallási érdekeknek. A kölesdi „Prot. P a p“-ot szerkeszti egy kálvinista, meg egy lutheránus; — a „K ö z- 1 ő n y t“ egy pápista, a„Szekszárd Vide- k é t“ egy unitárius, rag» „To 1 na v árm eg y é t“ meg egy zsidó! . . . (ügy hallom, Báttaszéken készülőben van egy görög-keletivallásu rácz szak- 1 a p, Népaediben meg egy nazarénus folyó­irat! De én most csak a szekszárdi 3 lapról aka­rok szólni. Hogy élnek meg egymás mellett: az az ű d ó g u k ; hanem hát engem 3 latin köz­mondás eszméje foglalkozat, mikor e három lap jövendőbeli során elgondolkozom. Első eszme: — éljen á verseny! — hiszen „omne tri- num perfectum!“ Hadd legyen három lap, hogy szabadon válogathasson bennök divat-szerint kényszer-finnyás úri közönségünk. Külön-külön min- denik lap csak egy-egy kis gymnáziumot képvisel ; egyik a gyönki, másik a bonyhádi al-gjmnasium, harmadik a szekszárdi polgári iskola (melynek melléklete — mint a te lapodnak a „Hölgyek“ Lapja“ — a felső leány intézet) hanem majd most együtt (2-ik eszme!) „trés faciunt collegium!“ Dicső, magasztos dolog! . . . 3-ik eszme : —- Ha majd a most létesülő uj lap — mint Ígérkezik — nyílt sisakkal kiáll a politikai kíizdtór szűz porondjára s hős Dávidként forgatja hetek én arról, hogy olyan sületlenségeket küld az újságba és aztán a szerkesztő ilyen üzenettel traktálja. — Engem a szerkesztő lepipál ? — Hogy teteti magát a hamis róka ! Istenem! — Ne ingereljen ? Melyik újságban, melyik szerkesztő ? Hol, hol ? mutassa. — Itt-e hát, ha nem tudja — és evvel oda dobta a „Szekszárd Vidéke“ 50. számát. Én mintha felakartam volna falni az újságot papirostul-betüstől, csak a szerkesztői üzeneteket néztem. És csak ugyan — hályog esett le a sze­memről, ott áll schwarz auf weis - „K. J. Az ilye­nekkel bővén el vagyunk látva.“ Majd hogy a guta nem ütött meg. Pedig nem is engem érdekelt, hanem mivel egyszer-két- szer írtam bele tárczát persze rám vonatkoztatták, kezdődvén az én árpádkori magyar hangzású ne­vem is K. J.-vel. Első dühömben majdnem hogy párbajra hív­tam azaz hivattam volna a szerkesztő urat, ha az isteni gondviselés ezen malicziozus szerkesztői üze­net által felidézett tarthatatlan helyzetemet olyan, jóra nem fordítja., Gondolja csak kérem, másnap elhurczo'kodott tőlem a kedves aüyósom a miatt. Áldom a szerkesztő urat és üzenetét, hanem máskorra esetleg ne úgy üzenje, hogy talán anyó­som megint vissza ..... Jaj, el sem merem gondolni!. Kircz István,

Next

/
Oldalképek
Tartalom