Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-27 / 35. szám
III. évfolyam. 8. szám, Szekszárd, 1891. augusztus 27. Szerkesztő-tulajdonos: Geiger Gyula, a kihez úgy a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, mint a hirdetési és eló'fizetési pénzek küldendó'k. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: Szekszárd, JPándzsó-utcza 1022. Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének“, s ennek előfizető ingyen kapják. Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 krajczár. Hirdető czégeink szives figyelmébe. Ha a beküldő hirdetményét a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjában“ kívánja felvétetni, kérjük e körülményt különösen megjelölni. A divat- és női munkák- ruhák-, ékszer-pipere-czikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk közölni. Hirdetési díjak : mint a főlapban. Nőképzés és nevelés. — Országos nőképző-egylet. — A megoldásra váró társadalmi és nevelési kérdések sorában a nőnevelés egyike a legfontosabbaknak és legsürgősebbeknek. Reális korunk nap nap után, mondhatni villámgyorsasággal halad előre azon az utón, hogy a női nemet évezredes nimbusától megfoszsza, az eszményiség., gyöngédség piedesztáljáról leszállítsa s belevonja a mindennapi munkálkodás forrongó légkörébe. Korunk szelleme és viszonyai úgyszólván kényszerűik a nőt, hogy kilépve a család szűk köréből, biztosítsa magának az önnálló megélhetés lehetőségét minden eshetőséggel szemben, sőt a családi élet körén belül is megkívánja, hogy a kenyérkereset nehéz munkájában, mely alatt az erős férfi is már-már roskadozni kezd, részjegyen, s ő a gyönge, megfelezze azt az erőssel. Kivül esnék e sorok czélján fejtegetni azt, hogy e kényszer menyiben hat vissza a nőknek természettől nyert hivatása: a családiasság rovására, annyival inkább, mert e baj. orvoslása csakis önmagából kifejlődő hosszabb társadalmi átalakulás utján várható. Ha már a szűk családi körben, úgyszólván egyéni hivatás betöltésénél szükséges, hogy a nő nemcsak tudatával, hanem tudásával is bírjon mindannak, a mi női, hitvesi, anyai és háziasz- szonyi kötelességének teljesítéséhez megkivánta- tik, mennyivel inkább szükséges az oly nőnek, kit helyzete már eleve arra utal, hogy exiszten- cziája biztosítása végett, oda álljon a munka mezején a férfiak sorába s ugyanazon teendőknek helyt álljon, hogy az ily nö bírjon is ama feltételekkel, azokkal az ismeretekkel, a tudományoknak, a gyakorlatnak és testi erőnek azon fegyvereivel, melyek a nem neki szánt pályán számára győzelmet biztosítsanak. A leányok nevelése és tanítása, mely ezelőtt a fiukéval karöltve haladt egy darabon s aztán elválva tisztán a házi teendők elsajátítására szorítkozott, ma a kora-gyermek években különválva, önállóan indul és halad tovább, átvevőn az általános ismeretek köréből mindazt, a mi nem áll ellentétben a nö hivatásával, s fokozatosan és rendszeresen képezi és képesiti a leánygyermeket arra, hogy a szükséges ismeretek birtokában önerejéből is megélhessen. De vájjon elég-e ha a nönevelő intézetek lehetővé teszik leányaiknak a jelzett ismeretek elsajátítását s azon műveltségi fok megszerzését, mely őket sok tekintetben a férfiakkal egyenjogúságba helyezi? Nem-e kell, hogy főként és első sorban tekintse hivatásának a nők nevelésére hivatott intézet, hogy a gondjaira bízott leányokban nemök gyöngéd tulajdonságát: a nőiességet, a családiasságot, háziasságot, gyengédséget, szelídséget, nyájasságot ébreszsze fel és fokozza hogy megismertesse hivatásának fenkölt és magasztos czéljával, hogy az ismeretek elsajátításával ne tegye a nőt tudásában elbizakodott, száraz professzorrá, hanem azok nyomán rávezesse ama lelki tulajdonságai felismerésére s szellemi tehetségei érvényesítésére, melyekkel az édes otthont, a boldog családi kört valóságos földi paradicsommá varázsolhatja. Valóban ez az igazi nőnevelés czélja s csak e kettőnek helyes összekapcsolásával nevelhetünk a hazának és a társadalomnak hivatásuknak megfelelő, derék müveit magyar nőket. E gondolatok foglalkoztattak bennünket, midőn egy ismert kitűnő leánynevelö-intézet: az országos nöképzöegylet által fenntartott fővárosi zöldfa-utczai tanintézetnek idei évzáró ünnepélyén megjelentünk. Mert a mi eddig mint homályos vágy és sejtelem élt lelkűnkben a nők igazi hivatásáról, a helyes nőnevelésről, azt itt szemtől szemben megtestesülve láttuk. Láttuk fokról-fokra mint egy piramis lépcsőfokait, a piczike csöpp kis leánykától, a kit sírva hoztak ide édes anyja vagy a kisdedovónö megszokott köréből, a felserdült, kifejlett, világba lépni készülő leányig, a ki immár képesítve van, hogy maga vegye át azon újabb leánynemzedék vezetését és nevelését, mely most jut oda, a hol ö nehány év előtt kezdette. Felesleges dolog yolna e helyen, az orsz. nöképzöegylet kitűnő tanintézetének ugvis jól ismert szervezetével foglalkoznunk. Hivatását, czélját és rövid történetét azonban legyen szabad az intézetet fenntartó egyesület ez évi közgyűlésén Veress Pálné szül. Beniczky Hermin elnöknö megnyitó beszéde alapján a következőkben ismertetni: »A 60-as évek végén a nőnevelés előmozdítása érdekében, jelentékeny mozgalom jött létre. A kezdeményezést e téren a nőképző-egylet indította meg, mely czélul tűzte ki, hogy a nők értelmi kiképeztetése magasabb fokra emeltessék. A »Nőképző-egylet« czélja elérésére három irányban tevékenykedik; egyik eszközéül választotta azt, hogy 1869-ben egy kérvényt nyújtott be a képviselőházhoz felsőbb leányiskolák felállítása érdekében, 9000 nő aláírásával támogatva. E kérvényt Deák Ferencz tette le a ház asztalára, mely a közoktatásügyi miniszternek lett kiadva »intézkedés végett.« Ezen kérvény alapján, melyben az előadandó tantárgyak voltak kijelölve, létesültek hazánkban a felsőbb leányiskolák. Másik eszközül — ezt megelőzőleg 1837-ben — egy leánynevelő-tanintézetet létesített az egylet, melyben elveinek megvalósítására úgy állította össze a tantervet, hogy a növendékeknek, ha a közép-tanfolyamot befejezték, hol máris szép ismeretkört szerezhettek s már elérték 14—15 éves korukat, a lélektan, gondolkodás, egészség, nevelés és módszertan, az eszthetika, magyar irodalom- történet, cbemia adassák elő a három legfelső osztályban. Örömmel tekinthetünk ez intézetünkre, mely nemcsak hazánkban, de külföldön is ritkítja párját. Egyletünknek még harmadik feladata is van, melyet szintén szem előtt kell tartania; ez pedig az, hogy a nőnevelés terén minden mozzanatot éber figyelemmel kísérjen, úgy hazánkban, mint a külföldön is; kövesse és létesítse mindazt, a mi jó, a ferde irányt pedig törekedjék megczáfolni, hogy az e téren nehezen kivívott eredmény ködfátyolképon el ne tűnjék, hanem fejlődjék tovább és haladjon.« Ezek után a nagyérdemű elnöknő azon többek által hangoztatott nézet ellen kelt sikra, hogy a nevelés-, lélek- és gondolkodástan oly szak- tudományok, melyeket csak a nevelői pályára lépőknek kell tanulniok. Hogy ez nem igy van s hogy minden nőnek, minden anyának mennyire szüksége van e tudományok ismeretére azt a nagy- tudományu és széles ismeretkörü elnöknö fényes, szónoki lendületű beszédben bizonyította. A beszédnek e kiválóan fontos részletét a következőkben ismertetjük: »A nőnek, mint anyának, legfőbb hivatása, hogy a saját gyermekét öntudatosan, kívánt sikerrel tudja nevelni. Ebből következik, hogy a nevelőnek s az anyának egy és
