Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-07-23 / 30. szám
XI* évfolyam. 1891. 30. száuam.. Szekszárd, csütörtök julius 23. TOL.W-A* ELECTEE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Magyar fürdők. Margitsziget. A saison itt, ezen a bájos dunai szigeten tetőpontjára hágott. Élénk, tarka, vonzó kép tárul elénk; a kecses villákban, óriási hotelekben európai kényelemmel berendezett 400 vendégszoba folytonosan tele van betegekkel és egészségesekkel; s ha valahol megürül egy-egy lakás, azonnal akadnak konkurensek csapatostól, akik megszerezni igyekeznek annak lehetőségét, hogy itt, pompás park hűs fasorai, művészi fantáziával kigondolt virágágyai, dalos madarak ezreinek gyö- györü hangversenye között töltsenek legalább nehány hetet. Épen a napokban kalauzoltam egy po- zeni lengyel nagybirtokost a Margitszigeten, aki ámulva nézte az érdekes romokat, a párját ritkító kert szépségeit, a palotaszerű fürdőépületet, amely a némrégen elhunyt Ibi Miklósnak egyik monumentális alkotása, a kényelmes berendezést, és kijelentette, bogy Europa szerte, amerre járt, mindenütt dicsérni halottá a Margitsziget pompáját, rendkívüli gyönyörűségeit, természeti szépségeit, de úgymond, amit látott, az felülmúlja mindazt, amit halott a Margitszigetről. Régóta kiváncsi volt a Margitszigetre, és főképpen azért jött fővárosunkba, hogy ezt a sokat dicsért szigetet megnézze. Szóval nem tudott kifogyni a dicséretből. Meglepte a sziget közepén álló főherczegi kastély nemes egyszerűsége, ahol már József nádor, József főherczeg dicső emlékezetű atyja előszeretettel lakott. József főherczeg, a sziget mostani tulajdonosa, a honvédség fő- parancsnoka, aki megbecsülhetetlen szolgálatokkal tette nevét feledhetetlenné minden igaz magyar ember előtt, évenkét többször szokott időzni a Margitszigeten, amelyet valóban határtalan bőkezűséggel emelt európai színvonalon álló fürdőhelylyé és ritka vará- zsú, valóságos tündéw kjrtté át Duna. bullád mainak közepette. Már az idén is töltött nehány napot itt, amikor véle volt első segédtiszté, Jekelfalussy kamarás és ezredes, ez a szeretetreméltó typusa a gavallér katonatiszteknek, és Libits Adolf, aki a tavaly elhunyt Nyáry Adolf bárótól, a főherczeg volt főudvarmesíerétől még ennek éleiében átvette az összes főherczegi uradalmak kormányzását s olyan buzgalommal, olyan készültséggel tölti be ezt a nehéz tisztet, hogy napról-napra jobban kivívja a főherczeg és a főherczegi csálád bizalmát és szeretetét. Kétszer látogatta meg már az idén a poetikus szépséggel teljes szigetet Klotild fő- herczegasszony, aki személyes megjelenésének ellenálhatatlan bájával, női erényeinek ragyogásával, viruló leányainak s derék fiainak kitűnő nevelésével épen olyan mértékben meg tudta nyerni az egész nemzet rajongó szeretetét, mint fönséges ura, József főherczeg, karakterének fényes vonásaival, magyaros szokásaival az elévülhetlen népszerűségét. Károly Lajos főherczeg és neje Mária Terézia főherczegasszony szintén jártak ebben a sai- sonban a Margitszigeten fényes társasággal, s ez alkalommal mondotta a főherczegasszony Libitsnek a búcsuzáskor: A Margitsziget hasonlithatlanul szép; feledhetetlen benyomást gyakorolt ream. A német-lengyel turistát elvittem azután az alsó vendéglőhöz, ahol naponként játszik a katonabanda; természetesen elismeréssel szólott katonazenénkről, amely tudvalevőleg a legelsők közé tartozik Európában. Majd lóvasuton, mert ez is van ám a szigeten, fölmentünk hűs, árnyas úton a felsőszigetre, megnéztük a vízesést, ahol a gyógyforrás kiapadhatatlan vize zúgva ömlik télen-nyáron a Dunába; elsétáltunk a felső vendéglőhöz ahol reggel, délután, este, tehát naponként A „Szekszárd Vidéke" tárczája. Hypnotismus. (Egy kis ártatlan pletyka.) Nem hiába mondta már Shakespeare, hogy sok van még ég és föld között, mit a bölcsészek még nem tudnak, de igaz is. Mert ha csak kissé is figyelemmel kisérjük az ember lelki ételét, sok oly problematikus és mysticus jelenségekre bukkanunk, melyeket eddig még nem tudunk megmagyarázni, hanem legfölebb tudatlanságunk mentségére azt fogjuk rá, hogy babona, agyrém, stb, vagy hogy pláne kereken tagadjuk annak igaz voltát és azt mondjuk, hogy nem igaz. Századunk nemcsak a technika és főleg az eleclro-technikában tett óriási lépéseket, hanem úgyszólván minden tudomány ágban tétettek újabb elöhaladások, fölfödözések. Itt van a bar- terológia, ezen legeslegújabb tudomány, mely' már annyi mysteriumot a maga fokára szállított le, s mely annyi, még talán nem is sejthető reformot fog az orvosi tudományban előidézni. Itt van. továbbá a hypriotismus. No itt megáll az emberi tudomány, és kétkedöleg rázza fejét. Egy mysticismus, egy probléma, melynek ariadnefonalát még eddig nem sikerült senkinek sem megtalálni. A városban produkálta magát egy hypnoliseure. A múzsák fiai összebeszéltek, hogy ennek a »nímetnek,« —• mert csakugyan német volt, — elrontják az üzletét, mert ez nem lehet más, mint, — a spiritsmus is volt, — humbug. Eltökélték magukat, hogy föl fogják kérni az ipsét, hogy tudományát rajtuk mutassa meg, és ök biztosak, hogy föl fog sülni velük. Eljött az előadás, vagy jobban mondva, a produkció ideje. Az egész terem csak úgy hemzsegett diákoktól, kiket a leleplezési vágy hozott inkább ide, mint á tudomány szomj. Szinte örültek már a sikerülendő »pucsnak,« mert el voltak tökélve ezen »büv« erőnek ellentállani, hogy kudarezot valljon a »művészi« úr. Megkezdődött a produktió. Kijött a hypno- tiseur, egy alacsony vékony emberke, sasorral, de sasszemekkel is és röviden előadta jövetelének czélját, mire fölkérte a mélyen tisztelt közönséget, hogy azok, kiknek kedvük Volna magukat hypno- tizáltatni, szíveskedjenek hozzá fáradni. Egy egész sereg diák jelentkezett.. — Uraim, mondá a »művész« úr ékes német nyelven, annyit egyszere hypnotizálni, sok volna egy estére, de ketlöt-hármat igen szívesen de csak azon föltéttel, ha németül tudnak, mert fájdalom, én nem tudom a magyarok zengzétes nyelvét. Tehát kettő-három az urak közül, kik bírják a német nyelvet, méltoztassanak itt maradni. A többi eltakarodott és csak kettő maradt ott. Elővette az elsőt és úgy állt vele szemközt, hogy a hypnotizálandó háttal állott a lámpafény felé, neki, tulajdonképsn arczába, az egész lámpafény esett. Mereven nézett a szeme közzé egy ideig is aztán elkezdett beszélni neki. Ez azonban sokáig állott ellen, mig végre is hatalmába kerítette. Fogott egy hámozott krumplit, azt a hypuo- tiszált szeme elé tartotta és elkezdette suggerálni. — Ugy-e ez alma? — Igen, feleié az. — Ön szereli az almát, nemde? — Igen. I— Utóbb enne is, ha odaadnám, — Miért ne ? — íme hát itt van és egyék. És az ipse oly jó élvágygyal ropogtatta ott a nagyközönség szeme láttára azt a nyers, hámozott krumplit, hogy szinte megirigyletle az ember azt a jó étvágyat. — Ugy-e hogy jó alma? — De még milyen finom! A közönség pedig nevetett, tombolt, röhögött, mit azonban az urfi nem is halhatott, mert oly élvágygyal és oly közönyös komoly arczczal pofázta be a krumplit, mintha valami komoly malhematicus théris megfejtésében törné az eszét.
