Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-05-29 / 28. szám
II. évfolyam. 5. szám. Szekszárd, 1890. május 29. Szerkesztő-tulajdonos: Geiysr Gyula, a kihoz iiíry a lap szolionii íészéio vonalkozó közlemények, mint akiuletési és előfizetési pénzek küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárd, Pándzsó-utcza 1022. Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének11, s ennek előfizetői ingyen kapják. Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 krajczár. IE3Ii:rd.etc> czégeink szives figyelni élő e_ Ha a beküldő hirdetményét a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjában“ kívánja felvétetni, kérjük e körülményt különösen megjelölni. _ A divat-, és női munkák- rnhák-, ékszer-pipere-czikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk közölni. Hirdetési díjak : mint a főlapban. Leányaink érdekében. Sajátságos árnya az emberiség fejlődésének az, hogy inig mindenben haladást matatott, addig a nő jogainak elismerésével mindig késett. A nőt csak szolgának tekintette. Csak néhány évtizede annak, hogy a nők jogával és így a nőneveléssel is többet foglalkoznak. Hazánk is már mindent megtesz, hogy leányaiban derék, hazafias, művelt honleányokat nyerjen. A hol csak anyagi helyzete engedi, iskolákat állit s kényszeríti az egyes városokat, hogy leányainak érdekében tegyenek, amit tenni lehet. És a városok nagyobb részben be is látják, hogy a nőnevelés elsőrendű fontosságú. Mert a nő az, ki nagy befolyással hat családja jólétére; az anya az, ki legnagyobb hatással van gyermeke, a jövő nemzedék testi, lelki s erkölcsi épségére. A nő az, aki felébreszti a vallásosság, munkásság, rend szere tét s hazafiság nemes erényeit a gyermeki lélekben. És ha a nő a családi boldogság főtényezője, akkor a magyar nő szeretett hazánk jólétének, fényének, boldogulásának egyik legfőbb faktora is. De valamint minden fejlődésnek van alávetve, ép úgy nőink sem születnek azon képességekkel, miket egy, nem mondom modern nőtől, hanem egy hazafias magyar nőtől meg kell követelnünk. Nőinket a legnagyobb gonddal művelnünk és nevelnünk kell. Neveljük pedig az eszményi, igaz, szép, jó s erkölcsösségre, s oktatás által hassunk ösztöneire, gondolat- s érzelem- világára. Hazánk minden nemzetisége, minden vallásfelekezete felfogta a nőnevelés e kimondhatatlan fontosságát, s igyekszik mindenféleképen azt előmozdítani. Városunk is belátta már a mostani állapot tarthatatlanságát, s igyekszik valami módon e helyzeten javítani-; de eddig még minden eredmény nélkül. Az igaz, hogy nincs pénzünk, az is igaz, hogy a magas kormány sem hajlandó számunkra egy felsőbb leányiskolát állítani; de ha azt mondaná a polgárság, hogy „kell“ lenni, adna e szó eszmét s ezt mégis valósítaná. Én is egy eszmét pendítek meg. Álljon elő vele, aki jobbat tud. Felsőbb iskolánk nem lévén, kétféle- képen segítünk mi magunkon. Vagy elküldjük leányainkat más városba, vagy pedig ne.velőnőket tartunk. Aki elküldheti gyermekét a szellem kiművelése érdekében egy nyilvános felsőbb tanintézetbe, azt nagyon helyesen leszi. Az ily tanintézet sokoldalúkig hat a leányka lelkére. S ha iskoláit bevégezte, nem sok kell, hogy a mai értelemben vett művelt nő váljék belőle. De van e dolognak is több bibéje. A leányka nélkülözi a szülői házat s legtöbbször a nevelő intézet nem igen törődik a reá bízott növendék házias nevelésével, legföljebb azzal, hogy otthon üljön s hogy kissé magoljon. Az ilyen tanitás tömérdek pénzbe kerül s Így csak a jobbmóduak tolielik ezt meg. De ezen mód nagyon egyoldalú ; mert nem elég, bogy ismerjük Aranyt, Petőfit, Schillert, Daniét, Miltont stb; nem elég, hogy helyesen beszéljük nyelvünket s talán más idegen nyelvet is ; nem elég, hogy a zenében jártasak legyünk, hanem kell, hogy mind e szép dolgok mellett tudjanak hölgyeink ízletes kenyeret sütni, Ízletes ételeket készíteni, baromfiakat okszerűen tenyészteni stb stb; szóval, hogy legyenek jó gazdasszonyok is. Erre nézve pedig legjobb iskola a szülei ház. Rosszabbul vagyunk azonban az otthoni tanítással. Többnyire oly nevelőnőkre bízzuk leányainkat, kiket — tisztelet a kivételnek — még magunknak kellene nevelve oktatni s ezek is vagy németek, vagy svájeziak, vagy tudja az ég, hogy honnan valók. Magyar nevelőnő nálunk fehér holló. A legtöbb szülő azt hiszi, hogy a nevelőnő által nyert franczianyelv tudásának hitt gagyogás s zongorázásnak elnevezett klampirozás már non plus ultrája, a műveltségnek. S többnyire az ilyen szerencsétlen helyzetben nevelve tanított hölgyek sem magyarok, sem németek, sem francziák. Az ily hölgyek többnyire a munkát műveltségükkel, (?) társadalmi helyzetükkel össze nem illőnek tartják, s reájuk nézve nincs is nagyobb gond, mint a toiletto, a bál, a színház s tudja Isten még hol való szereplési vágy ? Es e nevelési mód mily tömérdek pénzt nyelt már el. Mit tegyen azonban a nem oly kedvező anyagi helyzetben lévő polgárság ? Aggódik gyermeke sorsán.
