Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-01-11 / 4. szám
X. évfolyam. 1890. 4. szám. Szekszárd, szombat, január 11. SZEKSZÁSD wM. TOLUA XXAlIRIMIIEGÍ-YIE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár = Egész évre ...... 6 frt. Fél évre...............................3 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. US/Teg-jelexilk: tueten.ként kétszer : szerdán és szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Sétpatak-utcza 1113. sz. Széchenyi-utcza 172. sz. Hirdetési dijain: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 írt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Főmunkatársi Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Geiger Gyula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Előfizetési felhivás. A „Szekszárd Vidéke“ az 1890. évben is hetenként kétszer, szerdán és szombaton fog megjelenni, s előfizetési ára egy évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre I frt 50 kr, egy hóra 50 kr. — Egyes szám ára 6 kr. Kérjük az előfizetési összeget e hó 15-éig okvetlen beküldeni, hogy a lap szétküldésében zavar ne támadjon. Hátralékosainkat pedig tisztelettel felkérjük tartozásaiknak mihamarább leendő beküldésére. A „Szekszárd Vidéke“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Az országos méhkas. — A postatakarékpénztárak. — Régi mondás, mely azonban mindig igaz marad, hogy egy nemzet szellemi fejlődése szoros kapcsolatban, mintegy okozati összefüggésben áll anyagi állapotával. Koldus, szegény nép mindig hátramaradott, szellemileg is fogyatékos lesz. Mert csak ott, hol az anyagi gondokért már küzdeni, harczolni nem kell, fog valaki, aki arra hivatottsággal bir, szellemének táplálásához, szépérzésének kifejlesztéséhez. Vannak ugyanis oly tudományok, melyek nem kenyérkeresetek, miket tehát csak olyanok űzhetnek, kiket az anyagi gondtól felmentett a szülők takarékossága, kikről szép vagyon marad rájuk. A munka és takarékosság képezi a nemzeti vagyongyűjtésnek és igy a nemzet vagyonosságának is alapját. A munkától most eltekintünk és a második va- gyonosodási tényezőre szorítkozunk: a takarékosságra. A takarékosság érzékének kifejlesztése körül egyik legáldásosabb intézményünk a postai takarék- pénztár. Ez milliókat gyűjt a semmiből; azon fillérekből, melyek rendesen elvesznek, elkallódnának, óriási vagyonösszeget létesít és hozzászoktatja a nemzetet a kicsi pénzzel való takarékosságra, mert alkalmat és módot nyújt neki arra, hogy krajczár- jait megőrizze, belőle kisebb-nagyobb tőkét növeljen, mi ha már megindult, kedvet kelt az egyénben arra, hogy takarékosságával mindinkább emelje, gyarapítsa, szaporítsa kis tőkéjét, mig az alkalmassá nem válik arra, hogy önnálló üzlet, ipar vagy kereskedés alapjául szolgáljon. Valamint a leghatalmasabb folyam számtalan apró erek és patakocskák összefolyásából támad, úgy a sok apró töke is a nemzct-vagyonban elementáris hatalommá növekszik. Ebben rejlik a postai takarékpénztárak áldásos működése, mely hivatott arra, hogy a takarékossági ösztönt fejlessze, növelje bennünk és ezáltal a nemzeti vagyonosodás eszközévé emelkedjék. Előttünk fekszik a magy. kir. postatakarékpénztárnak múlt havi kimutatása, melyből azt olvassuk ki, hogy noha népünket még ezután kell még tömegében legalább megnyernünk ezen intézmény számára, mert bennünk a takarékosság épen nem nemzeti erény, vagy tulajdonság, mégis rövid három év fennállása óta megtakarított immár a nemzeti vagyonnak több mint 4 millió forintot, mely kétségtelenül túlnyomóan olyan összegekből képződött, mik ezen intézmény nélkül bizonyára elkallódtak, elszóródtak volna, holott igy mégis csak emelik a nemzet vagyonát. Ezt tehát tisztán és kizáróan ezen intézménynek köszönhetjük. Ha bár ez is szép eredménye a kezdetnek, de mivé íejlődketnék ezen intézmény, ha a szülők, mesterek jobban méltányolnák és gyermekeiket vagy cselédjeiket oda terelnék, hogy azok apró kis megtakarításaikat oda vigyék a postai takarékpénztárba, nehogy az elsőbben kínálkozó torkossági alkalom, vagy más elpárologtassa azt. Ha pedig meg van a kezdet, akkor könnyű azt folytatni és ha a gyerek látja takarékosságának eredményét, megkedveli azt és mindinkább ösztönzi, hogy kis keresetét, alkalmi kis adományokat tőkéjének gyarapítására használja. Pártoljuk tehát mindezen okból ez üdvös intézményt, mely más nemzetek kebelében már nagyon előkelő tényezővé küzdötte fel magát, de nálunk még csak csirájában van. Ha ezen intézmény horderejét mindenki megszívlelné, ha az egész ország és minden lakója belevonatnék a takarékosság bűvkörébe, ha minden gyermeknek és tanoncznak volna takarékpénztári könyvecskéje, úgy 2 évtized alatt oly tőkét tudna teremteni, melylyel a magyar állam összes, túlnyomóan a külföldön elhelyezett adóssági czimleteit meg tudnánk rajta szerezni, és a magyar állam saját polgárainak fizetné a kamatot, mi megint csak a nemzeti tőke rohamos fejlődését idézné elő. „Szekszárd Vidéke“ tárczája. Felolvasás Duna-Földváron. A helybeli kereskedelmi csarnok nagytermében karácsony utóestéjén tartotta felolvasását Lévay Dezső. Fölolvasott egy humoreszket, mely Jókaink, „Sonkolyi Gergelyére“ emlékeztet bennünket, sbi- csületére legyen mondva tudott kis elbeszélésének annyi eredetiséget kölcsönözni, hogy — áthatva bár Jókaitól — mindvégig le tudta kötni figyelmünket, s a mi kedélyünket vigságra hangoló, és jóizü kaczagásunk előidézője volt, azt egyenesen az ó ügyes tollának köszönhettük. A fölolvasás eszméje úgy látszik kezd tért hódítani közönségünknél, kezdik érezni, hogy a kellemesség, ami a bálok álomszerű idealizmusában rejlik: nem az a valódi élvezet, mely a mai realisztikus korban határozott vonzóerőt gyakorolhatna ránk; szükségünk van a hasznos és szellemes szórakozásra! Nem értem ezalatt a magas tiszteletdijak mellett iderántott nagyobbnevü írók fölolvasásait, hiszen persze ez az igazi úgynevezett „magasabb élvezet,“ — de hát ez nem adatott meg minden kis városnak, azután előbb-utóbb könyvből tanuljuk meg ismerni az ő műveiket, — hanem értem azon felolvasásokat, melyeket olyan emberek is hivatvák tartani, a kik egyszerűen csak kellő formában és csinnal papirosra tudják vetni gondolataikat, és azokat föl is tudják olvasni. Távol legyen tőlem a gondolat, hogy ilyennek tartanám Lévay fölolvasását. Az ő fölolvasása a fővárosban is meghallgattathatott volna, és ott is nem egy derült mosolyt csalt volna a magasabb ólvezetü fölolvasásokhoz edzett közönség ajkaira is. ügy gondolom, hogy ma az egyik olvas fel, ismét két hót múlva a másik; igy születnek az eszmék, jő létre az eszmecsere, a hallgató közönség az egészből a tanulságot vonja le magának, s ekként haladva az önművelődésben, lassanként csak arra ébredünk, hogy a tél a maga zordonságával a a mi kicsi barátságos körünkön átvonult — anélkül, hogy fagyos kezét éreztük, s estéit hosszuaknak találtuk volna. Széllé Zsigmond a mi derék és tisztelt járás- biránk is azt tartja, hogy van itt közöttünk ebből az éltető anyagból elég ! — Meghiszem azt! Az ilyen anyag, mint ő már akiváló tehetség számba megy, s a kinek tolla oly kedvesen, és szellemesen mozog, mennyi szépet és kedveset tudna az nekünk elmondani ! — Néhány elejtett szavával a lefolyt estélyen remélnünk engedte ez élvezetet, — és mi remélünk. De meg nincs-e nekünk országos hirü Írónk is ? . . . . Eátkay László ? ! Van-e ki e nevet nem ismeri ? . . . . A tánczmulatság mely természetesen elkerül- hetlen folytatása e szellemi élvezeteknek ez alkalommal is minden tekintetben sikerült volt. A vig tartalmú fölolvasás fölvillanyozta a kedélyeket, s maguk a hölgyek, kiket a fényes báli öltözékek felöltése többnyire természetes köznapiasságukból is ki szokott vetkőztetni : jelen egyszerűségűkben magukkal hozták mindennapi fesztelenségüket is, hogy annál inkább emeljék az általános kedélyhangulatot. A levegőben csupán „Priscilla,“ és „Krimhilda“ szellemei kísértettek, no meg egy kis por, melynek jövőben a rendezőség bizonyára elejét fogja venni! A szünóra, mely jóval éjfél után ütött be, meghozta végre a különböző véleménynyilvánításokat, melyek különböző irányában bár a teremnek, de többnyire a felolvasás tárgya, és a felolvasó körül forogtak! — Olyan volt ez a terem, mint egy kis fészek, telve csicsergő madárfiakkal. A föl-alá sétáló mindkét nembeli ifjúság ajkain a szavak egymásba olvadtak, csak némelyeknél volt kivehető egy-egy érthetőbb megjegyzés : ugylátszik kis lámpaláza volt! — nem csoda, első felolvasása! — valóban csinos kis humoreszk ! — De azok a ki- állhatatlan öreg kisasszonyok ! — Majd pedig, hogy — mindig csak szőke fürtökről ábrándozik! Szóval a különböző megjegyzéseket összevetve, Dezső barátom valóban meg lehet elégedve első föllépésének sikerével, mert az sem megvetni való dolog, hogy valakinek érdemeit első sorban az édes otthon ismerje el, mely pedig — köztudomású, hogy — ugyancsak fukaran szokott bánni elismeréseivel ; viszont mi is köszönjük azt az igazán szépet, melyet felolvasásában nyújtott, s a jövőben még nyújtani fog.
