Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-04-10 / 21. szám

21. szám.

Szekszärd, csütörtök, április 10.

X. évfolyam. 1890.

TOL1TA

törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap.

A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye.

Előfize-tési ár ;

Egész évre

..............................6 frt.

Fé

l évre...................................3 frt.

Évn

egyedre .... 1 frt 50 kr.

A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséihez küldendők. vHTEKsa,*.,- -■mrüäwu.4'. jbuhuu«

Megjelenik minden csütörtökön.

Szerkesztőség:

Sétpatak-utoza 1113. sz.

Kiadóhivatal:

Szőchenyi-utcza 172. sz.

lEiixde-tési dijalfcr Három hasáhos petit sor lő kr, ugyanaz a nyilttérlmn 20 kr. Bírósági árverési liirdetmeinek : 200 szóig Oelyeggel együtt 3 frt. 200—30(i-ig „ „ 4 Irt.

3(t0—400-icr 5 frt

Főmunkatárs: Székely Ferencz.

Felelős szerkesztő es laptulajdonos:

Geiger Gyula.

Lapkiadó : Ujfaiusy Lajos.

Tolna vármegye bucsufelirata.

Megyénk tavaszi rendes közgyűlésén Döry Dénesnek ékes szavakkal elmondott s hazafiul hévvel megokolt indítványa következtében — a nagy számmal egybegyölt bizottsági tagok egyhangúlag és lelkesedéssel elhatározták, hogy megyénk is bucsuteliratot intéz Tisza K á 1 m á n- h o z, a kormányzástól visszalépett miniszterelnökhöz.

Már majdnem minden vármegye és város sietett elbúcsúzni a lángeszű férfiútól, ki 15 éven át kifejtett áldásos működése után hazánk tekintélyét; erejét megszilárdítva hagyta oda miniszterelnöki székét — oly körülmények között, melyek eddigi nimbuszát jobban megerősítik, s hi veinek ragaszkodását még inkább megszilárdítják.

Megyénk törvényhatósága is ezen érzelmeknek s igazi ragaszkodásának adott kifejezést az alábbi bucsufeliratban, melyet a benne nyilatkozó fenkölt szellemnél és gondolkozásnál fogva is a legnagyobb örömmel mutatunk be lapunk közönségének.

A bucsufelirat ekként szól:

Kegyelmes ur !

A megdöbbenés hangján kezdenénk, ha nem hallottuk volna Excellentiád indokait, melyeket a

kormányelnöki állásról való lemondása alkalmával az ország szine előtt nyíltan feltárni méltóztatott.

De igy, fájdalmas érzéssel bár, némák maradunk a tény előtt; — tudva, hogy az igazi nagyság gyökere, bármi hatalmas legyen is a fa, akár ha egy nemzet fér is el alatta, abban a maroknyi talajban van, melyet"jellemnek nevezünk. — Meg- tudjuk érteni, ha bármi jót remélhetnénk is továbbra Excellentiád kipróbált vezető kezétől, hogy a kit viharok meg nem rendíthettek, kitér egy kis felhő elől, melynek árnyéka, lelkének soha homályt nem látott kincsei fölé férkőzhetnék.

Némák vagyunk a tény előtt, de érzelmeink, melyek Nagymóltóságodat visszalépésében kísérik, utat nyitnak maguknak, s meghallgattatást kérnek.

Excellentiád politikája iránti átérzett hűségben eltöltött tizenöt év magasztos emléke a forrás, melyből szavunk fakad.

Ott álltunk hit és bizalommal Nagyméltóságod mellett, mikor az állam kormányának vezetését átvette, lelkesedtünk mikor meredek utjain államférfiul’ egész nagyságát kibontakozni láttuk, osztoztunk elért sikerei eredményeiben, kivívott győzelmei győzelmeink voltak nekünk is, s a felháborodás érzete átrezdült a mi lelkűnkön is, midőn az utóbbi idők elfajult parlamenti harczai között Excelen- tiád tiszta köntösét méltatlan kezektől érintve láttuk.

Annak a tizenöt évnek eseményei és jelentősége át fognak törni akár a gáncsoló kicsinylés akár a feledés homályán, felfogja jegyezni a történelem igazságos keze, hogy az a közjogi liarczait befejezett megifjult Magyarország egyik legjelentő- ségteljesebb korszaka volt.

Államiságunk, nemzeti individualitásunk megtömörült, erőre ébredt, a monarchián belül megnyertük azt a súlyt, mely történelmi jogainknál intellectualis és anyagi erőnknél fogva megillet, Európa befogadott a tényezők sorába, a lehetőséghez képest' rendeztük belügyeinket, egyensúlyba hoztuk államháztartásunkat, a szabadelvűsig utat tört magának tettben, érzelemben, gondolkodásmódban.

A vívmányok, a tartós alkotások egész kinéző! ata lelkesít, hogy Excellentiádra büszkék legyünk, s egy belső húr, mely oly fájdalmasan rez- dül meg lelkűnkben a bucsuvételnél, a hazafiul elismerés egész melegével sugalja, hogy hálásak is legyünk.

Tizenkét évig volt Excellentiád belügyministe- riink. Tizenkét évi közvetlen érintkezésben tanultuk nagyra becsülni kormányzói bölcsességét, igazság- szeretetét, szellemének óriási átfogó erejét, meghajoltunk irányzata előtt: alkotni, ha lehet rombolás nélkül.

Az a kéz, mely az állami egységes vezetés és ellenőrzés munkáját oly biztos sikerrel te jesi- tette, őrt állt egyszersmind ősi intézményünk, a vármegyék sokat ostromolt falán, uj köveket rakva az elporladók helyébe, hogy csak a döntő harczot minél biztosabb kilátásokkal fogadhassuk.

S ez a mint nem volt anachronismus a sza- badelvüség rovására Excel!entiádnál, azonkópen a hálás elismerés és köszönet szava a mi részünkről nem a hatalmi vágy, és nem a partieularismus őrizése.

Büszkén merünk rá hivatkozni, hogy nem voltunk soha szűkkebliiek, önzésből meg nem ér„Szekszárd Vidéke“ tárczája.

Tavasz.

Ülj le ide mellém, édes kis Clarisseom, a gyep- padra! Mily bájosan nyiladoznak körülünk a kis ibolyák ! Ez az illat! — Észrevehetted már te is, hogy az illat, a virágok e bóditóan megnyilatkozó nyelve minő hatással van a lélekre : semmi a világon nem idéz fel oly könnyen régi emlékeket, szét- foszlott ábrándképeket. Oh, ez az illat.

Ibolyafakadás volt akkor is. Mint szerettem 17 éves melegen dobogó szivemmel, tarka álmoktól zsibongó lelkemmel, azt az igénytelen kis virá- got, mely oly leírhatatlan kedvességgel hirdeti a tavasz, a feltámadás, az újjászületés évenkint megújuló szép időszakát! Tavasz volt körülöttem, kívülem, — tavasz volt körülöttem, kívülem, tavasz volt bennem, lelkem legmélyén. Fejem telve az intézetből hozott ideális gondolatokkal, szivem hű visszhangja e nemes eszméknek; mint kedves atyám büszkén mondá: szivemmel gondolkoztam.

A felső Tiszavidék egy, erdős halmoktól védettkedves pontján laktunk. Atyám, mint egy nagy vasútépítési vállalat művezető mérnöke ott volt kénytelen felütni sátorát, s a szó való értelmében nem sokkal több volt kis házikónk sátornál — jó órányira emberlakta tanyáktól. Itt ismertem meg először, — a nagyvárosi nevelőintézet tenyérnyi

kis kertjében csak sejtett — valódi tavaszt, a természetben és szivemben.

Márczius vége volt; az idő a lehető legverő- fényesebb, melyet valaha éltem. Vagy csak nekem tűnt oly gyönyörűnek ? — Vendégeket vártunk Becsből : egy gazdag bankár két fiát és atyám egy régi jó barátját; mindhárman az építési munkálatok felülvizsgálására érkeztek a központból. — Bár igen boldognak -éreztem magam szüleim s a hébe- korba átránduló vidéki családok kedves lánykái közt,' mégis nagyon örültem a nagyvárosi látogatóknak, kik érdekes változatosságot kölcsönöznek majd, egyhangú életünknek.

Éppen a vendégszobák díszítésére óriási ibolyacsokrokat rendeztem el különböző vázákban a primitiv verandán, midőn a jelzett időnél jóval előbb, könnyű határ robogott elő s megállta után vígan ugrott le róla egy széles vállu,- napbarnított arezu férfi.

„Ah, megleptem a kis erdei tündért legbájo- sabb foglalkozásában“, — szólított meg, kissé ide- genszerü kiejtéssel, — „ugyebár nem vártak még?“ S elmondá, hogy dolgait a megye székhelyén a vonat indulásánál sokkal előbb végezte el, és nem akarván az időt hiába tölteni s hajtva a vágytól kedves rég nem látott barátját, előtte ismeretlenül sokat magasztalt nejét és egyetlen leányát mielőbb meglátni, — kocsira ült, ime itt van s szívből üdvözöl mindnyájunkat.

Ez volt tehát atyámnak barátja, ez az ifjú tüzes tekintetű, hévteljes beszédű ember ? Lehetetlen, hisz atyám sem idős még, de messziről leri róla a pater familiáris félreismerhetlen bonhomiája. Pedig úgy volt.

Soha férfi előbb, se utóbb oly megrázó benyomást nem tett rám, mint ez az ember. Bámulattal szemléltem régi hősökre emlékeztető hatalmas termetét. Apolló szépségével nem dicsekedhető, de férfias merész arczát s azt a feledhetetlen sötétkék szempárt, melyben a menny kéksége a titokzatos alvilág sötétségével váltakozott, melyben épp úgy tündökölt az őszinteség és jóság, mint ahogy legmélyén kihívó dacz és forró szenvedély égett. Mohón szívtam magamba hangjának minden modulátióra képes édes zenéjét s fogva éreztem magam aimak varázsa által.

S mindez egy perez műve volt, édes Clarisse, — egy,, egész életemre kiható rövid perczó, tudtam, éreztem, hogy láthatatlan, finom szálakkal oda van kötve egész lelkem hozz á, s e vékony szálakat eltépni nem volna erőm. Yéghetetlen boldogság, édes kéj fogott el. Szerettem volna az illatos erdőbe belekiáltani : ti madárkák, ti rügyek, ti virágok édes kis kedvenczeim kedves ibolyák halljátok: Tavasz van, tavasz van szivemben, — madárdal,' rügyfakadás, virágillat s tengernyi üdvösség !

Egy óra múlva megérkeztek az ifjak, D. Alfréd és Károly, igen elegáns, kellemes fiatal em-