Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-06-06 / 24. szám

Tolnamegyei Hölgyek Lapoja.

Látja asszonyom, Jia én az elsők közé tartoznám, most elmondanám önnek, hogy rettenetes élvezet volt nőkeresési utamon az önnel való találkozás, és hogy meglepetésem hasonló volt a vadászéhoz, ki a vadászaton a búza között fiirjecske helyett vad- macskára bukkan. Kijelenteném továbbá, hogy utániról haladéktalanul letérek, ós itt czitálnám a babonát, mely szerint kezdett utón az öreg asszonynyal és a pappal találkozás nem hoz szerencsét.

L)e én, asszonyom, az utolsók közé tartozva, kijelentem az aggkor iránt érezett JDanaidák hordójához hasonló respektemet, és noha én abban, hogy valaki megöregedett (köztünk mondva) egy szikra érdemet sem találok; mégis tisztelem a régiségeket és értem az ó keresettségét, ismerve az antiqua becsét a mi modern világunkban.

És most, midőn a tárgyhoz szólok és az elfogadható tanácsokat — melyek közül csakis a bajusznövesztésre csodahatást gyakorló Csillag Anna- féle pomádé hiányzott — hálásan megköszönöm, szabadjon hivatkozva a nagyságod hozzám intézett becses soraiban előforduló szavakra — melyek Szerint én a légben lebegek — megjegyezni, hogy látköre a lebegőnek mindig tágasabb, mint a bai- lagónak, a mivel azt akarom mondani, hogy némely tekintetben a fiatalság nézete is tarthat egyensúlyt a tapasztalatéval, a mire nem igen hivatkozni nagyságod nagyon bölcsen cselekedett, mert az által most mintegy kényszerítve volnék kifejezést adni a feletti csodálkozásomnak, hogy néha a tapasztalat figyelmét is kikerülheti az illemszabályai azon pontjának, hogy „az ember (ha asszony is) csak akkor feleljen, ha kérdezik“.— mindenkori üdvös következménye. A miből az a kérdés merülne fel. hogy hát: ehére madáme-nak mit tetszett keresni a bájos hölgyek között?!

Egy öreg asszony lehet angyali jó, nemes, kedves, szép, fess és talán (?) még oly éles szellemű is, mint ön, de bájos ?.?...

Ismeri-ö nagysád azt a tündérmesét, midőn egyszer az operencziás tengeren túli királyfi elment feleséget keresni és egy erdőben eltévedve, már majd éhen-szomjan veszett volt el, midőn egy öreg asszonynyal találkozott, a kinek elbeszélve, hogy mi járatban van, kérte segélyét, mire az öreg asszony azt felelte, hogy boldoggá teszi és visszavezeti őt királyságába, megrakva aranynyal és ezüsttel, de csak úgy, ha őt elveszi. A királyfi eleinte roppant megrémült, mert ő nem ilyen menyecskéről álmodozott; de végre azt gondolta: inkább elveszem, mintsem éhen haljak meg. (Engem a szomjúság előbb bírna ilyen határozatra.) — „.Jól van kis banya, elveszlek,“ mondá elszántan, mire a megelégedett öreg borzasztóan mosolygott. Azután a királyfit egy arany diófához vezette; a melynek odújában

ketteCsken szépén, helyet foglaltak. — Igaz ugyan, hogy két boldog szerelmes kis kunyhóban is megfér, de csak akkor, ha nem éhes és nem szomjas, — a mi királyfink pedig nagyon is az volt s hozzá nem is szerelmes ; azért emlékeztette is az öreget Ígéretére, mire az gyengéden elpirulva kérte őt,, hogy most, miután már arája, hát ölelje meg. Erre a királyfi úgy tett, mint mikor az ember keserű gyógyszert vesz be, visszatartó lélekzetét, ■ behunyva szemét, átkarolta a banyát, mire egy iszonyú nagyot pattant — már t. i. a faodu, és a szemét felnyitó királyfi egy nagyszerű palota fényes termében, — melynek legnagyobb díszét egy drága italokkal és ételekkel megrakott asztal képezó, — találva magát,, mindjárt hozzá is fogott az éveshez, és elemében lévén, teljesen kibékülve sorsával, most már a banya sem tűnt fel előtte se' öregnek, se rútnak (Gusiibus non est disputanduin) és bár egy kissé fanyar képet vágva, beleegyezett az öreg által kért csókba, mire az egy csodaszép királykisasz- szonynyá változott, a kinek még a képzeletnél is szebb lábacskáit a királyfi még ma is csodálná, ha az előtte álló valódi testetlen szekszárdi vörösbor csakhamar vissza nem hódította volna figyelmét. No azután boldogul éltek és még most is élnek, ha meg nem haltak.

Es ebből az a tanulság, hogy azokat soha sem kell kinevetni, a kik gazdag banyának esküsznek szerelmet, mert senki sem tudhatja, nem kap-e a terített asztal mellé valami elátkozott csodaszép királykisasszonyt.

E szerint a nőkkel az ember soha sem ismeri ki magát és -mindig csalódhat, — persze csak kellemesen.

De hát én éles czvikkeren nézve, át kezdem látni nagysád — minden esetre nemes — terveit.

Ez mindenesetre pagátfógás akar lenni!

Asszonyom, ön nem öreg, és ez oly bizonyos, mint az, hogy a nekem szánt kicsikének tyúkszem van a lábán, a melyre én utóbbi nyilatkozataimmal tiporni elég ügyetlen valók.

Hát biz ez baj, és elhiszem, hogy fáj, — de hát még nincs veszve Lengyelország! ha nekem ő máskülönben megtetszik, lehet, hogy szemet hunyok egy-két tyúkszemnek. —- I)e fordítsuk csak. fel fenekestül, — már ugyanis az ön feleletét.

Nagysád kezeskedik, hogy az önök (?) körében jószivü asszonyt találok. De kedves nagysám, én sem öreg asszonyt, sem asszonyt nem keresek, hanem leányt, a kiből pedig csak akkor lehet „ma femme“, ha nekem megtetszik.

Vagy phenomenális önzetlen •minden pénzkérdést kizáró nyilatkozatom még azt a jutalmat sem érdemli, hogy mielőtt elveszem, arám lábait láthassam ? ! De asszonyom, igy nem fognak pagátlit! Felbokrétázhatja azt a jármot, az, ha még oly rózsás is, csak járom marad ; hogy pedig azt ki, illetőleg mi szokta húzni, azt ugyhiszem, említeni szükségtelen.

A mit ön a férfiú cselekedetnek rugójára, a házássággali "feltétlen (!) nyereségére és. a nő által önmagára,.szabott (?) kötelékre vonatkozólag említ; azt meg én nem fejtegetem, csak annyit jegyzek meg, hogy mindég előnyösebb az, ha a nő férje múltját — a mihez úgy sincsen köze— nem tudja. Mert elkezdheti ugyan a házas életet az engesztelődós szép erényével, — de folytatni csak akkor fogja, mig á férj., valami igényére vagy szeszélyére először azt nem mondja a menyecskének, hogy : nem lehet.

Kedves nagysád, ön mint nő igen jól tudja, hogy a nő csak megbocsátani képes, de feledni soha.

Hogy is mondja Voltaire :

„Nourri dans le serail j’en c-mnais les dé- tours “

Továbbá azt méltóztatik mondani, hogy a ki nősülni akar, a szivet keresse.

Minek azt keresni ?

Nőnek rósz szive nem lehet, mert ha igen, akkor az megszűnt nő lenni.

Nagysád megjegyzésével, liogy a szép láb tulajdonosnéja nem elégszik meg egyetlen bámuló- jával — különösen a testi szépségek teljes mellőzésével, egy igaz történet pár szóvali elmondására ösztönöz.

Hazánk egyik első művészének műtermében, egy patakszóién játszadozó nymphát ábrázoló kép volt készülőben.

Ott állt a gyönyörű akt, — melynek egy palotai lányka állt volt módéiul — készen egészen a lábakig. De hol venni lábakat?

Egy országot egy szép lábért! kiált a művész, keresve,” Ígérve lesz minden és megjelen naponta 21 nő — közöttük pedig nemcsak agárdi és sárközi — hanem bár szegény, de előkelő hölgyek is és hiába, nincs láb a mely egy vagy más tekintetben hibás ne volna.

Végre a művész türelmet és reményt vesztve csüggedten sóhajt fel, midőn a körülötte működő festő növendékík közül egyik előlép és könnyű czipőit gyorsan lehúzva szerényen ajánlja fel kifogástalan lábacskáit az elbájolt művész szolgálatára.

Nos asszonyom lábait megmutatva, mely tekintetben követett hibát ez a hölgy ? És vétkezett-e a művész szép lábakat keresve? Vagy, ha a képet csúnya lábakkal festve kiállítja, megelégedett volna-e a müértő közönség azon állítással: hogy a lába ugyan csúnya, de hidjók el, a szive ennek a nymphának igen szép stb.

TÁRGZA.

—©sssS—

A mi békánk.

Gyönyörű júniusi alkony terült el a vidék felett, a nap már közeledett a láthatár széléhez s a Tisza túlsó partját szegélyző hatalmas nyárfák sűrű lombozatán alig-alig bírta itt-ott átszűrni forró ful- lánkos sugarát, hosszúra kinyullott az árnyék s hébe hóba frissecske szellő bodrozta meg a Tisza tükör sima színét. — Kettőző lángok vidor, édes danája verődött át a túloldalról:

Márvány kőből márvány kőből Van a Tisza feneke,

melyre aztán vissza nótáztak innen a komp elején hasaló révész legények.

Nyári alkony, ez a fürdésnek a legpompásabb ideje! S ha Noé apánk annak idején megválogatta volna mit vegyen fel s mit ne a bárkába s nem eresztett volna bele tüesköt-bogarat s hagyta volna veszni a nyomorult szúnyogot a Mammuth és Mastodon helyett melyekből felséges Mas t o d on c z o m b madeira mártással meg Mammuth ge- rinez o 1 aj bogyóval készülhetne, mig a szúnyog legfeljebb egy póknak elég villás reggelire, — mondom ha az öreg ur ezt a meggondolatlanságot nem cselckszi, a fürdés egyike lenne a legnagyobb földi gyönyörűségeknek.

Node daczára a szúnyogoknak mi azért elég kedélyes fürdést csaptunk az sz—i kis uszodában.

Mielőtt azonban tovább mondanám, elmondom, kik voltunk mi:

Egy öt tagból álló társaság, melyet a szeszélyes sors keze sepert együvé, kit erről kit arról a j tájról az alföld egyik nagy, télen sáros, nyáron poros városába s melyet aztán egy fordulattal megint felkapott s szanaszét szórt az országban és „kit erre, kit arra kergettek a szefek,“

csak a társaság Nestor a talált azóta csendes nyugalomra lent mélyen a földben — a sírban.

Mi tehát kedvünkre pocskoltunk a szőke Tisza habjai között s már kezdettünk botelleni a fürdés gyönyörével, — egyik másik kezdett libabő- rözni, mikor egyszerre mint Aphrodite a tenger habjaiból kibukkant ő a vízből, felmászott az egyik fényű gerendára és egész otthonosan leült.

Nem volt rajta som uszóruha, sem kalap s mégis a mint ott ült előttünk a maga teljes meztelenségében, kitéve öt pár szem tüzének, hidegen pillantott vissza, nem sütötte le szemét s még csak el sem pirult. — Láthatólag el volt fáradva, hófehér kis tokája sebesen emelkedett fel s alá mint a tánezban kipilledt leányka kebele, — lábacskáit törökösen maga alá szedte s olyan formán tett mintha ott akarná az, éjét tölteni.

— Fogjuk meg s vigyük haza. Indítványozta egyikünk.

— Helyes megfogjuk s ő lessz a mi barométerünk. Inasunk a Bálint úgy mondja, hogy a zöld béka csalhatatlan időjós, még a tyúkszemnél is biztosabb ! Szólott a másik.

Megkezdődött a hajsza, de a szabadságot minden állat szereti, bele van annak érzete oltva minden Isten teremtménye. Lám az együgyű kanári, melynek még az ősei is rabságban* keltek ki, a mint nyitva látja kalitja ajtaját repül ügyetlen szárnyaival, bú nélkül hagyja cl gazdaasszonyát az öreg asszonyt — mert ezek leginkább kedvelik e sipitó madarat, elfeledi a minden napi ezukrot, — elszáll a meddig gyenge kis tüdeje bírja és meghal, de szabadon hal meg!

A béka sem adta meg egy könnyen magát, hisz ő a szabad természet gyermeke, de hát íialal volt még s tapasztalatlan, ki a Tisza hullámai közé is bizonyára könnyelműsége miatt jutott, — hihetőleg a csongrádi hajlatnál esett a vízbe, merész

szaltót csinálva valamelyik viz főié hajló fűzfa ágról s aztán az átmetszés sebje elkaphatta.

Jó ideig bukdácsoltunk utána, de végre is elcsíptük, pedig elkövetett mindenféle békapraktikát, hogy kijátszhasson bennünket,.de hát az ember csak ravaszabb mint a béka !

Vizes zsebkendőbe kötve szállítottuk be a városba, s otthon a legény compánia vén szakácsnőjétől a tudós Bálint egy dunsztos üveget requirált, melybe bekvártélyoztuk a prófétát, közelről szemügyre véve személyiségét.

Hát csak úgy nézett ki, mint afféle zöld béka, csakhogy mód máik ül nyurga volt, hihetőleg sovány szúnyogokkal táplálkozott odáig s a lámpafénytől olyan pislogást vitt végbe mint egy részeg oláh.

No majd felhizlalunk téged, biztattuk a békát s aztán az ablak közé tettük, hadd pihenje ki magát.

Egész este a béka volt a társalgás tkómája,

.— megemlékeztünk mindenféle békákról, — igazán áldásos működésükről a rovar pusztítás körül, végre áttértünk a szüreti békákra, erről a szüretre, szüretről a borra, borról a quaterkára s ezt aztán folytattuk is jó sokáig.

Másnap ágacskákat raktunk az üvegbe s egy gömbölyű lyukat vágtunk a papír fedőn s ezen eregettük be-a prófétához a legyeket.

Kezdetben nem evett, de utóbb az éhség le: győzte béka büszkeségét s ép úgy kapkodta be a legyeket, mintha a Tiszaparti füzesben lett volna. Innentől mindnyájan a légyfogásra adtuk magunkat s az üvegben gyakran 00—70 légy is zümmögött, melyeket ő kelme oly könnyedén és gyorsan falt fel, hogy egészen világossá Ion előttünk az a közmondás, hogy „Nyeli, mint bóka a legyet.

Meg is hízott rövid időn olyan kerekre, hogy a guta,ütéstől kezdettük félteni. Kissé Kövidebb kosztra lett hát fogva s most már kezdtük várni, mikor jövendöl.