Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-06-06 / 24. szám

A jó nevelés némelykor nem zárja ki. sőt kövei éli és épen a'jó szív kifolyásából a testi szépség eluerrtrejtegetését. mert van eset, a hol ez nem bűn, hanem jó tett, sót erény.

Hej asszonyom, a: Isten nem azért teremti a szépet, hogy azt senki se lássa. Ám, ele ami önt illeti (ha ön valóban öreg) kedves jó nénikéin ne leljen a Pa,gát Ultimo távlátó készülékétől, attól ugyan bátran fürödhet sans vulotte.

Teljes igaza van, hogy a háztartás, melyben a nő képvisel minden minisztériumot, sok gondot igényel -- és mégis többet okoz.

Hej 1 szegény kormányfőnökök, kik absolut tehetetlenséggel némán leg ütött szemekkel forgatjátok kalapotokat reszkedő kezeitekben — ti sokat tudnátok erről beszélni — ha mernétek. Hányszor kiáltja szivetek az „abezug“-ot midőn a kis miniszter gömbölyű karjait csípőre támasztva áll előttetek

— akár csak egy füleskancsó — és a budget-kér- dóst fejtegetve elkeríti a : pattogó tűz, dörgő szélvész, lánczos hordta terremtettét!

Aztán azt szíveskedik nagysád mondani, hogy a férjek először mindég hütelenek és akkor lesznek csak féltékenyek. Én ugyan — hála isten — még nem vagyok férj, de azért annyit értek a dologból, hogy az lehetetlen.

Ezt drága nénikéin még jövendőbeli vejével sem fogja elhitetni soha.

Nem, nem ! hogy egy férfi a ki nejét szereti

— hütelen lehet, azt én nem bánom, ha mindjárt elfognak sem hiszem el ! Ha a férj hütelen, akkor már nejét nem szeretheti, a kit pedig nem szeretünk, azt nem is féltjük.

No és a férfi hűtlenségének 100 esetben 99 és szer az öreg asszonyok modern nevelési me- t bocija az oka. Es itt daczára ellenszenvének ismét csak német iró, még pedig Heine szavait kell felhoznom : „W.o das Weib aufhört, fingt der schlechte Mann an.“

A sok nyelv, zene, irodalom, művészet, sütés, főzés, varrás, toronyépítés stb. mellett ne hanyagolják el leányaikba bele oltani a legfőbb tudományt az ember ismeretet és az emberekkeli bánni tudást.

Egy nőnek, mielőtt, szereti a férfit, ismernie kell. (Ex sokkal könnyebb dolog mint a hölgyek gondolnák, mert mi férfiak mind oly hallatlan őszinték vagyunk). Ha ismeri és szereti, tudjon vele bánni és’akkor a legvadabb férfit a leggyengébb nő úgy tekerheti az ujja körül mint a fonalat. De, ha mégis megtörténnék, hogy férje szerelme hül — vagy sejtené, hogy az hüteten ; a visszahóditásnak, akkor sem az az útja, hogy ő nagysága más'sal szeretesse el magát! Az ilyen bűnért csak ne tessék a felelőséget a férj nyakába dobni és különösen azt ne mint kis bűnt említeni, mert annál nagyobb nincs.

Tolnamegyei Hölgyek Lapja.

Nagysád védelmére kel továbbá az Írónőknek. Mint mindenben úgy abban is igaza lehet. De hát van-e nő, a kinek a közdicséret ne legyezné liiusá- í gát és a ki ne olvasná szívesen nevét, mint kiváló ; jelességet az irodalom terén, ha pedig egyszer ol- i vasta,-akkor végezze a szent Kleofás a többi házi ! teendőket, vagy annak távollétében a Mumus -- ! mint egyike az általam ismert kékharisnyásoknak férjét nevezni szokta.

Oh mily nagyszerű motiv volna egy genre képhez azoknak családi élete !

A kis mama elmerengve — a pongyolájáról, miután tisztasági állapotával nagysádat többé sérteni nem merem, csak annyit jegyzek meg. hogy a több kéjutazásra kelt gombok helyei üresedésbe jőve, a gomblyukak hiába várják betöltésüket. Ott ül a letörületlén iró asztal mellett és fejét kezére támasztva, szemeit a tetőre szegezve rágja tolla nyelének a végét (az írónők igy szoktak gondolkozni).

Az előtte fekvő kissé kent-fent papíron előszónak következő Szavak állanak : „Mihelyt Caesar

átlépte a Eubicont-------—“ Itt a gondolat nem

igen tu

d tovább haladni; a mi nem is csoda, mert itt győzni vagy halni kell.

Ezalatt a kis papa a konyhában a zsámolyon ül s az Qzsonna kávét őrölve, nagyreményű Szókratész nevű fiacskáját igyekszik mulattatni, a ki azonban sehogy sem akarja atyja nyelvét megérteni és torka szakadtáig kiabál, — mig végre az Írónő türelmetlenül kiszól, hogy „Ugyan mumus, miért nem mulattatja Szokrateszkát szellemes ötletekkel?“ — mire szegény mumus, a kit Pegazus oldalba sem rúgott soha, izzadó homlokkal préseli ki magából a következő rímeket:

„Hát a kis böles sir,

Ha a mama ir?

Szókratész, aludjál.

A mama komponál !“

De hallod-e mumus, a bamba fajodat! jobb ám, ha a kávéőrlőt földhöz vágva, beviszed Szokrateszkát és úgy ülteted az- anyja ölébe, hogy minden filozófia kirepüljön belőle, a kis mamát meg kisérd ki a konyhába, és mihelyt a küszöböt átlépte, tedd előtte bon gré mai gró felfoghatóvá, hogy ott főzni vagy halni kell !

Hanem azért tisztelet a kivételeknek. Például az olyan ész és az olyan kéz, a mely oly exquise modorban vezeti a tollat mint nagysád, csodálni és csókolni való.

De hát épen az a baj, hogy a nők oly köny- nyen letérnek az őket megihető térről és azt hiszik, ha,írnak, akkor az igazat bár mily alakban megírhatják. Pedig hát egy nő férfi nadrágban mindég szokatlan alak, habár fess, még egy férfi asszony főkötőben komikus és nevetséges, a kinek

pedig se ez, se az nem tetszik, az egyszerűen unalmas és ítéletet hozni nem képes — ez alkalommal azonban legyen üdvözölve általam tons les trois.

Pagát Ultimo,

éPcmasz.

Vérző szívvel öszetürt reménnyel Bolygok én az élet utain,

Mint a vihar korbácsolta jelleg JJgy foszlanak széjjel álmaim.

Lelkem fáradt, hitem összetépve Szebb jövőben hinni nem bírok,

Mindennap uj reményem vész el,

Mint az égről hulló csillagok

A múlt emléke nem kedves nekem,

Nem nyit abban csak egy kis virág !

A múlt emléke merő fájdalom —

Sötét előttem az egész világ !

Ha éltem könyvét sorra forgatom Kénytől ázott annak lapja mind,

Nincs egy sor a levelek között Mely szép emléket felidézve int!

Öli annyi könny és annyi fájdalom Annyi vágy a boldogság után !

Semmivé vált szép ábrándvilág Csak bús emléke s vágya él csupáu.

A múlt időkre búsan gondolok,

Az örömtelen jelent siratom.

Csak egy marad fenn, egyetlen remény A kibékítő csendes ♦— sirhalom.

Szarvas Mariska.-<$><£—

írj ul k. b e.

írjuk be szivünkbe a második évet,

Hogy e gyermek által boldogabb az élet. írjuk fel édesem szivünknek falára,

Hogy az a boldogság lassan épült vára.

Tudja a jó Isten, hogy mennyit szenvedtünk, Még a hol most vagyunk, odáig mehettünk.

De biz az sehogy sem akart jövendölni, daczára, hogy Bálint sokszor szolougatta béka nyelven mikor mi nem voltunk otthon s aztán volt közbe többször olyan latyakos idő, hogy egy jóravaló béka akár rekedtté brekeghette volna a hangját,

Már azt kezdtük hinni, hogy a mi prófétánk álpróféta s utolsó kíséretül egy kri-krit akartunk hozatni számára csalónak, mikor egy délben Bálint örömtől ragyogó pofával jelentette, hogy a béka megszóllalt és brekegett majd fél óráig.

Hát mit jelent ez, Bálint? kérdeztük.

Mit? Azt. hogy olyan záporeső jön délután, hogy tán a várost is elmossa! Válaszolt Bálint prófétai ihlettel.

Egymásra, néztünk s egyikünk, a ki kálvinista, kenetteljesen szólalt meg.

— Nagy a te bölcsességed istenünk, fűbe fába rejtesz gyógyító irt, balzsamot s egy ártatlan állatka torkába csalhatatlan intőjelt helyeztél, hogy tudhassa mindenki, hogy bősz zivatar közelgett — áldva legyen a ,te neved !

S im a béka ismét vartyogni kezdett s most már biztosra vettük a délutáni vihart.

Ebéd után hozzá is öltöztünk, ki sárga, ki fekete kamáslit gombolt a lábikrájára, rengeteg pa- raplékat csaptunk a hónunk alá, ■— nekem volt egy mentő övein, azt is felcsatoltam, hogy minden eshetőségre készen legyek. így felkészülve, indultunk rekkenő hőség és porban a hivatalba.

Az utczán mindenki mosolyogva nézett ránk mit mi hideg gúnnyal viszonoztunk szánakodva magunkban:

— Szegények! Nekik bizonyosan nincs béli áj ok !

A hivatalban az egyik Írnokunk, egy emeri- tált kántor, váltig erősködött rajta, hogy nem lessz eső, mert máskép az ő dereka fájna; — azt mondta hogy mióta a csongrádi, választáson hegyibe ütötték,

az időváltozást úgy megérzi, mint a legfinomabb áneroid légsulymérő.

— Jobban tudja azt a béka! — Szóltunk lenézve a kántori derekat.

Untai an jártunk ki az udvarra lesni a zivatart, de csak euv tenyérnyi felhő sem akart mutatkozni. S nem is lett eső egész délután! — a szép délutánra gyönyörű csillagos est következett s mi lefödőzve mentünk vacsorázni. Bálint épp akkor öntözte a folyosót és udvart.

•— Hát maga még csak most öntöz? För- medt rá a társaság vezére.

— Igenis kérem, azt hittem, eső lesz, mert

a béka ..........

— Maga ne higyjen semmit, hanem öntözzön idejében.

Vacsora alatt azon tanakodtunk, miféle büntetést kapjon a béka ? Határozatba ment, hogy a prófétai hivatalról el mozdittatik, egynapi böjtöt kap s miután a légy fogáshoz már nagyon hozzászoktunk, egyszersmind kineveztetik díszállattá.

Díszállati minőségben még sok derült perczet szerzett nekünk, de bármit vartyogott, jóslására többé mitsem adtunk.

Szeptember vége táján azonban, mikor reggelenként könnyű köd lepte meg a laposabb vidékeket s mikor az egyik bokor lassan sárgulni, a másik pirosodni kezdett, a mi bókánk is elkezdett sárgulni, étvágyát elvesztette s rá sem nézett az előtte zümmögő legyekre.

Bálint azt mondta, hogy szerelmes, én azt, hogy honvágy gyötri, — a többiek megegyeztek abban, hogy valami titkos betegsége van.

Egy hét leforgása alatt olyan sárga lett a mi békánk, mint az érett birsalma s a bőre megrán- ezosodott.

— Eresszük szabadon, különben itt hal meg szegény az üvegben, — lön az egyhangú határozat.

Egy esős détutánon aztán kivittük a veranda elé s a papir-fedőt levéve, oda állítottuk a dunsztos üveget a vitis pirosló levelei alá. Egy ideig nem mozdult, mint a rab, mely mindenben cselvetést lát, de csakhamar észrevette, hogy itt szökésre nyílik ut s felmászott az üveg szélére s körülnézett. A verandához pár lépésnyire nagy orgonabokor állott, azt választotta menekvése helyéül, mert arra felé ugrott le az üveg széléről, éppen mint a szökő rab, a mely legbiztosabban a sűrűben véli meghúzhatni magát.

Kezdetben lassau ugrált, de aztán óvatosan mászni kezdett, vonszolva sárga kis ránezos testét.

— Meglássátok, meggyógyítja a szabadság- levegője s csakhamar vidám brekegését fogjuk hallani — vélte a társaság humoristája.

A béka e pillanatban alig pár arasznyira volt a bokortól s ekkor történt a megrendítő katasztrófa, melyet elhárítani képesek nem valánk.

Az eső elől a bokorban keresett menedéket a szakácsné vén, malicziózus, nagyehetős kappanja, s a gyalázatos, mikor a mi szegény kis beteg békánkat látta közeledni, felugrott s csőrének egy csapásával kioltotta életét s aztán felkapta s iparkodott lenyelni. Kinek mi a keze ügyébe került, azzal rohant a gonosz kappan felé, mely gyorsan oldott kereket, nyomában a szakácsné egyél.) majorságával. Egymás szájából kapkodták ki szétmarczan- golt tagjait s pár pillanat alatt a béka eltűnt örökre.

Bálint a csíz maüefé vei agyondobott egy kap- pant, mi pedig szigorú parancsban kiadtuk, hogy baromfi többé az asztalra ne kerüljön. — Mindez azonban nem igen enyhítette bánatunkat és még sokszor, sokszor megemlegettük a kis békát, mely nekünk abban a nagy unalmas városban oly sok derűs pillanatot szerzett.

Hevesy Miklós.-wu-