Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-01-03 / 2. szám

Szekszárd "VicLélte_ — Tolnavármegye 1889. évr-e kiegészített bi­zottsági tagjai közt van: hivatalnok 41, birtokos és bérlő 19, tanító 4, jegyző 45, mérnök 2, ügyvéd 18, lelkész 18, föld míves 57, iparos 9, kereskedő 5, orvos 2, gyógyszerész 2, stb. = Tolnavármegye törvény hatóságának közigazgatási bizottsága folyó év január 14-én délelőtt 10 órakor ülést fog tartani. Újév napja a vármegyénél. Az ujév alkalmával szokásos tisztelgések az idén sem maradtak el. a vármegye, illetőleg a megyei, közigazgatás minden ágazata képviseletében díszes küldöttség jelent meg újév napján Sim out­sits Bélánál, a vármegye kiválóan szeretett alispánjá­nál. A küldöttség vezetője Madarász Elemér főjegyző távolléte miatt Ford ős Vilmos tiszti ügyész volt, a ki a közigazgatási tisztviselők tekintélyes karának élén a délelőtti órákban fogadtatott az alispán által. A küldöttség az alispán elfogadó termében gyülekezett, ahol csakhamar megjelent Simontsits Béla, kit a küldöttség vezetője lelkes szavakkal üd­vözölt, — sok mély érzelemmel tolmácsolt szavak­ban adván kifejezést mindama jó kivánatoknak, me­lyek az általa vezetett küldöttség minden tagjának lel­kében élnek e pillanatban. Erőt, kitartást kíván társul ama szép tehetségekhez, amelyeket a szeretve tisz­telt alispán rövid alig 1 évi működése alatt me­gyénk- közügyének javára és haladására érvényesí­tett s meleg szavakkal mindnyájok nevében boldog újévet kívánt. Sok vervvel elmondott szavait lelkes éljenek követték, melyek után az alispán a következő szép beszédet mondta: Szeretett tisztviselő társailu ! Tisztelt uraim! A pihenőt soha nem tartó végtelen időnek emberi korlátoltsággal mért egy é?e telt el ismét, s elérkezett az alkalom, mikor az egy testületet képező müveit emberek ré­szint érzelmeik által vezéreltetve,, részint az illem követel­ményeinek eleget teendő, mindazokat, kikhez valamely szent elől nem téveszthető kötelék csatolja, —jó kivánataikkal felke­resik. Minket is egy szent kötelék forraszt egygyé, Tolna­vármegye közigazgatásának szolgálata s az a testületi szel­lem, melynek minden egészséges, czéltudatos tisztikarban kifejlődve s irányadónak lenni kell. így gondolkodva tekinteni megjelenésüket s midőn az igen tisztelt barátom a vármegye tiszti ügyésze által tol­mácsolt uj évi üdvözlet iiket ti legmelegebben megköszönném és őszintén viszonoznám nem tehetem, hogy a bizalmas szí­vélyesség e perczében visszapillantást ne vessek a közel múltba. Fájdalmas és nehéz volt a rólunk lemül! 6y akfir a közélet szempontjából .tekintjük azt, akár az'egyéni érzelem mérlegén számolunk le vei?, mert oly pótolhatatlan veszte­ségeket mórt úgy a közre, mint az egyesekre, hogy. aljg-alig viselhetők el. A mi tisztviselői családi körünkben is üresen hagyott egy. helyet,' a .feledhetetlen emlékű Papé Gyuláét, kinek feddketlcn jellemmel párosult génialitása, kifejlett és irányt semmi körülmények közölt nem tévesztett kötelesség tudása, distingvált érzékkel karöltve érvényesült fényes tehetsége, természetessé teszik, ha az öröm jellegével bíró uj- évi:-egyOtt­létünk alkalmával is, legbensőbb kegyelettel , adózom, nem­csak vármegyénk, de az összes magyar közigazgatásnak is becsületére működött s oly felette korán eltávozott tisztvi­selőtárs emlékének. Hogy az elmúlt évben kifejtett tevékenységünk mily mérvben felelt meg a várakozásnak, előnyére vált-e az ügy­nek, melynek szolgálatába bennünket a vármegye bizalma emelt? — meghatározni egyedül a közélet megfigyelésére és ellenőrzésére hivatott tényezők feladata lehet: de, hogy a vármegye tisztikara kiven s eruyedetlen szorgalommal igyekezett kötelességének megfelelni s hogy ha van felmu­tatható eredmény azt elérni egyedül az önök kitartó íiiun- ' kásságának sikerült, — úgy vagyok meggyőződve — nyu­godt lelkiismerettel elmondhatom. Ismételve köszönöm jó kivánafukat s kérem tartsák meg szerény törekvéseim részére támogatásukat' éz uj év­ben is. Azután a küldöttség minden egyes tagját ba­rátságosan üdvözölvén — meleg hangon köszönte meg a tisztikar szives megemlékezését. BÍRÓSÁGOK köréből. A szekszárdi kir. törvényszék folyó évi ja­nuár 2-án teljes ülést tartott Si.ebenfreud Béla elnök vezetése mellett, melynek első tárgya a fegyelmi bíróság megalakítása volt. Rendes tagokká lettek : M i k o s Géza és B orso d y György, pót­tagokká Ágoston István és Kiss Károly. Ezután felolvastál!ott ő Felségének azon leg­felső elhatározása, hogy H a 1 a s s y Károly tör­vényszéki bíró saját kérelmére nyugdijaztatott, to­vábbá az elnök részéről kiadott bírói működés alóli fölmentvény, melyek után meleg hangon megkö­szönte a derék birú munkásságát és támogatását, s őszinte sajnálataimf adott kifejezést Halassy Károly távozása felett. Elismerését ós köszönetét fejezte ki iránta és kérte, hogy tartsa meg ezentúl is barát- ■ ságos jóindulatában. A távozó biró mélyen meghatva, kények közt köszönte meg az elnök megemlékezését s kollegiális jóindulatát és kijelentette, hogy valóban nehezére esik megválni oly jeles testületiéi, melynek min­denkor igaz becsülését és szeretetét bírta ; de írfás- .részt maga is beállottnak látta az időt visszavonulni s. fiataloknak átengedni a tért, mert a kor befolyása alatt már érzi, hogy nem versenyezhet többi biró társaival a munka leküzdésében, s kéri, tartsák meg i jó emlékükben. , Az elnök megölelte a derék bírót, ki mélyen . megindulva hagyta el a törvényszéki termet. Halassy Károlyban a törvényszék egyik kiválóan igazság- szerető bírája lépett le az aktiv igazságszolgáltatás túréról; Ügyeit Závody Albin.vette át. 10(39 frt évi összeggel nyugdijáztatott. Kinevezés. Dicenty Géza végzett jogászt az elnök, pályázat mellőzésével kinevezte díjas joggya­kornokká, ki az esküt" már le is tette és a büntető osztályhoz osztatott be tanácsjegyzőnek. Az újév a törvényszéknél. A törvényszék összes bírái és jegyzői kara és a törvényszéki orvos, dr. Hangéi Ignácz újév napján tisztelgett Mikos Géza vezetése alatt Szie­he nfr e nd Béla törvényszéki elnöknél. M i k o s Géza volt a szónok, a ki beszédében az elnöknek ez évi működése alatt az igazságszol­gáltatás terén elért eredményeket sorolta fel s jó­lehet, hogy a kir. törvényszék bírói és fogalmazói kara eddig nem ismert fokozott erővel működött: ezt szívesen tették, mert felbátorítva lettek szeretve tisztelt elnökük munkát s fáradtságot nem kímélő eljárása által, a ki nemcsak administrativ tekintet­ben, hanem mint kiváló jogász a törvénykezés min­den ágában bevált. Erre általános éljenzés közt* kívánt az elnök­nek boldog újévet s ajánlotta biró és fogalmazói kart az elnök figyelmébe. Mire az elnök következőleg válaszolt: Mindég kétkedtem, ;valjon csakugyan elértem-e ezen egy évi itteni működésem alatt megnevezésre méltó eredményt az igaz ságszoföáItatás körül. Előttem szóló bátorított fel arra,hogy uios már magam is elismerjem, miszerint hivatalos állásom el- • foglalása alkalmával kitűzött czélomat részben elértem. Ezen eredményt azonban nagyobbára csakis munkatársaim fokozó­dott szorgalmának tulajdoníthatom, kik sem időt, seni fárad­ságot nem kiméivé, teljes odaadással igyekeztek a feltmdáP-#— munkát gyorsan s jól végezni. A kibocsátandó évi statisztika megismertetni fogja azon bámulatos eredményt, melyet a bí­rák és fogalmi személyzet vasszprgalma elérni engedett, mely annál nagyobb elismerést érdemel, minthogy a birák létszáma nyugdíjazás, illetve előléptetés folytán kettővel* csökkent, és daczára annak, nem állott be különöset az év végével feltor­lódott munkában nevezetes hátralék. Erezzük mindnyájan, hogy a teánk nehezedett munka mennyire sújtotta létünket s merítette ki erőnket s jóllétét „megfogyva bár, de törve nem" — oléállunk. az uj munkának, azon biztos reményben, _____________:__!___________(______________ Fo lytatás a mellékleten. A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. XT j évkor. Oh gyors időnek rohanó folyója, Piczin sajkánkon vitetünk veled; Örömeinket hahód elsodorja, Mint a beléd szórt rózsalevelet. Sziklák között vezet sokszor folyásod: Gondok sziklái közt mi életünk, Míg mély sírunkat egyszer csak megásod, PIol örömet, bút, mindent feledünk. Am hadd boruljon búra és örömre, Csöndes felejtés, a te szernfed'ód ! Szív dobbanása, állj meg mindörökre, Ne tudd még azt se, hogy voltál előbb! A küzdelemnél jobb az enyhe béke, A születés napjánál a halál; Fáradt utasnak biztos menedéke Képed, előttem mosolyogva áll. Csak egyet kérek én, halál, tetóled, Csak eyyet kérek tóled, Istenem, Hogy síri álmaimba is beszójed, Mi Vesztat'liz volt ár nyék-éltemen! Lomb hervadásban és virág nyílásban Dalt halljak rólad, égó szeretet, S' a négy folyóuál boldogulni lássam S szabadnak, oh hon, a te népedet! Sálit hu Károly. z én örökösö m. — Elbeszélés. — A „Szekszárd Vidéke“ számára irta: Szarvas Mariska. . . . Öolisc erőltesd Dezső ! Nem sikerülne el- érzékeny ülnöd, meg aztán mi az ördögnek is búsul­nál miattam ! ? Előbb visszatérek, mint képzelnéd ; átnézem azt az árva birtokot, hány szilvafa ődöng a határában, azután jövök. De mit is csinálnék én ott magamban ? Vadászni nem járok egyedül; ahhoz meg kévéssé vagyok euthusióta, hogy a vidék szép­sége elragadjon, lekössön. ■ — Adj kérlek égy kis tüzet! . . . — Köszönöm. Ne’ feledd, hogy a teke-asztal­nál revanche-al tartozom. Annak daczára, hogy hideg a levegő, febocsá- tom a kupé ablakát s rákönyökölve beszélgetek ba­rátommal. kinek déli alakjához pompásan simul a tiszti egyenruha. A hágcsóra lépve folytatja a tár­salgást, mialatt derültséget, színlel, ,a mi azonban, mint éli azt jól látom, nem szívből fakad, — sőt meg is vagyok erről győződve. • — Te Endre' bele. ne szeress ám olt holmi kis vadrózsába a vidéken ! A te idealisztikus fölfo­gásaidnál fogva ez nem lehetetlen. Visszahozd szi­vedet teljes épségben, mórt különben magad is ott maradsz valahol! Jót nevetek. Ráütök zsebemre, melyben a vadonatúj ügy­védi oklevél -pihen, mely még csak most tett „em­berré“. • — Isten mentsen ! Dehogy temetkeznék holmi kis városkába, nem akarok kikiáltott „jó partidé“ lenni, kit minden estélyre meghívnak a leányos házakhoz. Képeid, mennyi „ábrándot“, „kesergőt“ kellene végighallgatnom! Az ifjak’persze a mamák interventiója folytán megtennének bálelnökuek s tán a nőegylet még titkárjául is megválasztana. Dezső hangosan nevet á mintán az indulást jelző harmadik csengetés elhangzik, — leszáll a hágcsóról. — Viszontlátásra ! A szivemet ne féltsd. Jól mulassatok visszatértemig! Érkezésemről táviratilag értesitlek, — kijöjjetek a fiukkal. A vonat elindul tompa zakatolással. Bár perez múlva kiinn vagyunk a tisztáson. A főváros körvo­nalait elfedi á magasra szálló fiistgomoly. Leülök az ab Ükhöz s megkísérlem gondola­taimmal foglalkozni. Ez azonban nem sikerül. Utazni soha sem szerettem s most is rendkí­vül unalmasnak találom. Csak az egyforma modor­ban épült állomások futkosó utasaikkal; jámbor fa­lusiak, kik már egy óra óta lesik az érkező vona­tot, hogy le ne késsenek; testhez Simuló koczkás kabátos, nyakbanfüggö szivartáskával felszerelt utazó ügynökök, kik a. harmadik csengetésnél rohannak a kocsiba. Mindez untat. Az egész vitték, a meddig csak szemein el­lát, hóval fedett. Ha egy madárka rászáll valamely ágra, úgy Imii a fényes zúzmara, mintha ezüst liiui- zetii fátyolt lebbentenének. Mindez szép, de én nem vagyok •rajongó, s igy nem tudok lelkesülni. ValsPmely ábrándos iejü

Next

/
Oldalképek
Tartalom