Székes-Fejérvári Naptár, 1938
Szépirodalmi rész
— 26 — Hadifogság. NAPLÓ TÖREDÉKEK IRTA: VITÉZ )ÁNOS Szicília. Piazzar Armerina 1918. április 12. Levelet kaptam a feleségemtől. Azt írja, nem tudja, hogy a kisleányunk megéri-e a holnapot. Sírva, könnyek között írja a levelet. Két oldalon tüdőgyulladás. Az orvos semmit se mond. Nem biztat, még egy remény szálat se csillogtat. Már négy éjszaka nem aludt, nem vetette le a ruháját, csak ápol éjjel-nappal . . . A levél 8 nappal előbb kelt. Mi lehet szegény, beteg kis leányommal ? Él-e, vagy már meghalt? Talán el is földelték? Sötét, kétségbeejtő gondolatok, képek. Látom a Magdi leányomat, a kis csöppséget, lelkem virágát, a koporsóban, a földben. És szegény feleségem mérhetetlen fájdalmát csak az Ur-Isten enyhíti. Én itt hadifogságban. Hej de keserű, de fájdalmas élet, amire nincs orvosság, nincs lelki vigasz. És meddig tart még ? Egyszer, csak egyszer megszabadulni a fogságból és haza jutni ... de mikor ? Rettenetes kérdőjel. Egyedül vánszorgok a táborban, alig beszélek valakivel napokon át. Az a gondolat kapaszkodik föl bennem, nem érdemes élni. 1918. április 13. Nem aludtam az éjszaka. Magdi kis leányom súlyos betegsége elkergetett minden álmot a szememről. Különben is igen keveset alszom. Pedig szeretnék aludni. Az örökös vágy: otthon lenni, álom alatt valóra válik. Otthon vagyok, ezt álmodom. És egy ilyen álom pótolja az ébrenlét minden gyötrelmét. — Aki nem volt hadifogságban, az nem sejti, hogy mi az. Távol lenni a hazától, az otthontól, a családtól. Örökös kinos gondolatok, tépelődés, vágyakozás az otthon után, a kis lakás után, a feleség, a gyermek, a szülők után. Remegő, szinte őrületes vágyakozás. Minden pillanat ezt hozza, ezt érleli, erősiti. Az éjszakai kínzó gondolatok között megjelenik egy gondolat: próbálkozzam a hazamenéssel. De hogyan? Istenem ! hogyan ? Szökni ? A tengerbe ? Ott eltemetkezni? Olaszul csak keveset tudok beszélni. Megismernek, lefognak és becsuknak. Mint rokkant, talán kicserélnek. Testileg egészséges vagyok, a lelki betegséget senki se látja. Egyem szivart, komisz olasz szivart, vagy dohányt, mérgezzem meg a gyomromat, gyomorbeteg leszek, rokkant leszek és kicserélnek. Egyem szappant, vagy igyák szappanlevet, döglött legyeket szedjek össze és azokat egyem. Undorodjak meg az ételtől, mindentől, akkor mint a többieket engem is kicserélnek ... Nem tudom, — nem tudom, mit csináljak ? Ur-Isten, a Magdi leányom él-e még. Édes gyönyörűségem . . . jaj nem merek a halálra qondolni. Iqy is könnyes a szemem. Reggel kértem a kapucinus barátot, aki sokszor bejön a táborba, imádkozzék a beteg leányomért, igazán, szívből imádkozzék, könyörögjön. Én fáradt vagyok, nem tudok imádkozni. Megígérte. Igen jó lélek. Kezet is fogott velem és vigasztalt.
