Székes-Fejérvári Naptár, 1938

Szépirodalmi rész

— 25

Szent István és a koldusok.

LEGEADA

Aki fáradott egész nap,

Jő az alkony, elpihenhet; Fáradott a jó király is,

Lelke mégsem áhit enyhet.

Éber gondja van reájok,

Kik nyomorba, bűnbe jutnak; Egyszerű mezt ölt magára, Ismeretlen indul útnak

Palotáját messze hagyja,

Kül megyen a városvégen, Koldusok ahol tanyáznak Kitaszítva, rongyban, éhen Gyűlölet honol szivökben, Káromlásra nyílik ajkuk; ÍTIegütődve hallja István, mégis szánakodva rajtuk.

All figyelve, lép közéjük,

Szól szelíden, oktatólag ;

Gyanú jut az idegennek,

Durva szó a zavarónak.

Hogy’ jön erre ? Itt mi dolga ? Háborognak a beszéden, — Könnyű néki, jó gúnyában, Jóllakotton, tagra épen!

A király vitába nem száll, Szent nyugalma rendületlen ; Kik szavába kételkednek,

Illeg akarja győzni tettben. Lám, tudatlan’ megvetették Aranyát a bölcs szavaknak: Alamizsnát oszt közöttük,

• Az ezüstön kapva kapnak.

De ki jót tesz, jót ne várjon! Hála, köszönet fejébe’

Követelve, fenyegetve Tolakodnak im’ feléje,

A kapottal bé nem érik; nem hiszik, hogy több ne volna ; Ide véle szaporán csak!

Vagy csúnyául lesz a dolga.

így az aljnép vér-szemet kap. Ez ököllel hadonászik,

Emeli a mankót az föl,

Ütni készül rá a másik.

Irta: REGŐCZI (EXrtER) GYŐZŐ

Kezdi orv-kéz, megtasziíja,

Esnek arra szembe néki;

Flézd ! az egyik, bősz meg ittas Ősz szakállát huzza, tépi.

megalázó bántalomtul Gerjed a király haragra,

És, mint nagy csatáin egykor, Kiegyenesül alakja.

Bárha aggott, vére hősi : ne kerülje sorsát egy se’ !

Fölkenett uralkodóját Büntetlen’ ne illethesse!

már feszül karjának izma,

Gyűl kemény szó ajakára, mikor im’ egy gondolatnak Gyúl leikébe' fénysugára.

Karjait kitárja égnek,

Ajakárul ima lebben ; nézi, hallja a pribék had,

Csoda tartja félelemben.

„Ismerek akaratodra,

Uram, ezt ki rám bocsáttad! méltató kegyed próbára Hivedet, öreg szolgádat.

Koronát ki tői fejembe,

Hogy vezessem hitre népem’: Kárhozatra oh ne hagyjad Ezeket sem a sötétben !‘

Esdekelve omlik arcra;

„A király!“ súgják körüíte; Szégyenükben elfutnának, mégis állnak megkövülve, mozdul valami szivökben, mit nem érezének eddig;

Csúszva térden, élve hitben Ualamennyiök vezeklik.

A király Ion szent örömben, mind hogy igy megigazúltak;

És maradt nagy gyámolója A szegénynek, nyomorultnak Csodatévő, áldott jobbját Lengi ma magasztos ének;

Hallja fönn, a boldogok közt Hő fohászát nemzetének.