Székes-Fejérvári Naptár, 1937

Szépirodalmi rész

28 — — Lehet, hogy igaza van — réve­dezett az asszony — én nem tudom, mi van vele és egészen tanácstalanul állok. — Higyje el tekintetes asszony, ott a hiba, ahol mondtam — erősködött Rontó. — Mondja csak meg a tekin­tetes urnák, hogy az öreg Rontó most kezdte meg a legjobb rizling borát és küldött egy kis kóstolót. Estére ott lesz az üveg. Elbúcsúzott és szokása ellenére ko­rábban indult borért. Másnap már ko­rán reggel leste a kertben az asszonyt. Mikor meglátta, az volt az első kér­dése : — Bevette-e a tekintetes ur az or­vosságot ? — Be-e ? . . . megitta és olyan kedve támadt tőle, hogy a hajnal ve­tette haza a kaszinóból. — Akkor meg is gyógyult ör­vendezett az öreg és sietett, hogy az orvosság hatásában gyönyörködhessék. A patikában jókedvűen fogadta a gyógy­szerész. — Köszönöm a kóstolót Rontó bácsi, — szólította meg — én sem hallgatok többet a doktorra, inkább megszököm Farkasok naplója. a Tavasszal a banda megbízott, hogy vezessem a farkasok naplóját. Az eset Rasputin odújában történt, vigasztalanul büdös füstfelhöben, mert már hetek óta szárított diófalevelet szívtunk újság­papírból. Az ablakon az utolsó hófoltok világoltak be nedvesen, más semmi, mert Lótusz ur, színházi szabó felesége kikapcsolta a petróleumot. Négyen voltunk. • Rasputin, ez az embernek tévedt szőke é* álmodozó szláv jegenye, Menyus, aki egy bőrgyárban volt ellenőr és örökké bagariaizagot árasztott, Prop­ter az elméleti társadalombölcsész és magam. Fiatalok voltunk, vad és véres­innen és eladom ezt a méregbótot, de nem kínzóm magamat tovább. — így van ez helyesen tekintetes uram; — szólalt meg kenetteljesen Péter. — Megérleli a jó Isten a vetést Péter-Pál napjára, akárhogy okoskodik is az ember. A doktor is meghal, ha megérik. Mérne érjünk meg mi jóked­vűen és mosolygósán, — mivelhogy a haláltól a savanyu ábrázolat sem ment meg senkit. Estére küldök még egy üveggel abból az igazi orvosságból... Tudja az enyémből! . . és ezzel el is köszönt. Ettől a naptól kezdve Rontó Péter még úgy sem tisztelte az uj doktort mint eddig. Dohogni kezdett ha látta és ilyen formát mondott. — Egy fiatal sem ér annyit, mint az öreg doktor ért! Végül is annyira belemérgcsedett a szivébe a patikus megkinoztatása, hogy még arra is rávetemedett, hogy utánna sörcentett a háza előtt elsiető doktor­nak és undorral mondta : —Többet tudok én.mintte nyavalyás ! Te megölted volna, de én meggyógyí­tottam a patikust!—és amit mondott el is hitte, mert ilyen ember volt az öreg. mama— irta baróti Géza. fogú kamaszok, Tavaszi hasonlattal a kökényvirághoz lehetett volna bennün­ket mérni. Sárgaporos, bozontos, fehér csomagok, akikből idővel feketéskék, keserű gyümölcs lesz. Ez a gyümölcs külön is vágott hozzánk. Propter sze­rint, ha ennek a pohos és nyálkaszerü társadalomnak különös kedvezménye folytán megérnénk fanyarok lennénk és feketék, mint kökény. Farkasoknak is magunk neveztük el magunkat, miután megállapítottuk, hogy ebben a rothadt világban csak mi va­gyunk igazi hívei a háborús szellem­nek. Vadul álmodtunk a háborúról, amelyből nem láttunk mást, csak har-

Next

/
Oldalképek
Tartalom