Székes-Fejérvári Naptár, 1937
Szépirodalmi rész
25 I Kályhát, tűzhelyet legolcsóbban KRÉN kályha gyárban whil. helyeztem egy jó állásba, ahol előtte állott az érvényesülés útja. Bíró uraim, titokban történt, sok álmatlan éjszakámba került, amig kieszeltem és legértékesebb képemet ajándékoztam a jószívű támogatónak Tudtam, hogy az atléta eljön hozzám, homokóra pontosságával számítottam ki a napot, az órát és a percet. Hálálkodott, mennyi szerencsét hoztam az életébe és, hogy csak nekem köszönheti közelgő boldogságát Kért, legyek a násznagya. Krisztus mégse voítam, sebes tenyeremen nem eregethettem át a hitetlen tanítvány ujjait. Mutattam összecsomagolt podgyászomat, még az nap utazom, uj átéléseket gyűjteni, mert nincs bennem az emberek elé szórható kincs semmi . . . Kérve kért, hogy maradjak legalább az esküvőjéig, de nem lehetett, akármint szerettem volna is a leányt menyasszonyi csipkében, az oltár előtt látni. Unszolt, kért tovább, hogy maradjak az esküvőig. Akkor megfogtam fehér tennisznadrágján az ezüst pántban végződő övét és először mondtam neki: Te! Te! Tudd meg, ha azt a leányt boldoggá nem teszed, pedig én tudni, látni fogom, hogy boldog-e. kitalálom, meqérzem, boldogtalansága besurran a szobámba, megöllek a nyílt utca során ! Fogadkozott, ígérgetett Félévig jártam a világot, amig hazajöttem. Itt kezdődött a szerencsétlenség, nem tudom, milyen véletlenségból, vagy végzetből, a műteremhez közel béreltek lakást. Reggelenként, mikor a műterembe jöttem, láttam az uj asszonyt kicsiny kosárral a legközelebbi piacra igyekezni, amikor estefelé hazamentem láttam friss tejet hozni a kávémérésböl. Köszöntöttük egymást, néha beszéltünk is pár közönyös szót, hónapokig . . .egy esztendőn át amig . . . egyszerre futottunk egymás elől, mert akkor már boros üveg bujdosott a hóna alatt. Hosszú, hosszú idő jött ... ültem a műteremben munkátlanul. Amig a tejes üvegek ideje járta, ontottam a festményeket, soha olyan magasra nem emelkedtem művészi pályámon, mint j akkor, de halálba készülő lett a palettámon a szin, örökre elköltöző fejem; ben a játékos gondolat a lopva-lopott boros üvegek korszakában. Egy reggel j aztán eltakarta előlem arcát a szegény asszony és száraz, ideges keze alatt tudtam, megihletfem a kékes daganatot, Ki kellett találni, azért voltam művész és művésznek lenni legszebb hivatás. Megverte ! Biró uraim megverte ! Aznap délután a nyílt utca során agyonlőttem a menekülő atlétát. A párisi Szalonban volt kiállítva egy aktom, azt írták akkor rólam, hogy a legtökéletesebb élő anatómus vagyok, el is találtam úgy a szivét, hogy azonnal meghalt. — Biró uraim. Statárium van. Azonnali halál vár a gyilkosra. Mondják ki az Ítéletet, nincs miért tovább élnem. Vigyenek a bitóhoz. De kérem az utolsó kegyelmet, ne szembesítsenek az özvegyei, az igazi áldozattal, aki I legtöbbet veszített. Mindakettótt. Rumot, konyakot TEHEL-nél HORTHY miKLÓS-TÉR.
