Székes-Fejérvári Naptár, 1936
Szépirodalmi rész
— 27 — séges emberi jóság. Ma azt is megtudtam, hogy tehetségtelen, rossz iró | vagy. Rosszul tervelted ki az első és második felvonás közé a szünetet. Bántón, türelmetlenül, követelőzőn szólott újra a csengő. — Mennem kell. Gondolkozz kicsit, mi történt volna, ha öt perccel később kezdődik a második felvonás. Gondolkozz fölötte, érdemes. Elsimitotta haját, sminket, rúzst rakott az arcára, lebocsátotta köpenyét, elrendezte estélyi ruhája ráncait és elment. A férfi is követte. R szuffiták közül két rövid zörrenés hallott, azután a fölfelé futó függöny halk, várakozást jelző nesze. Kezdődött a második felvonás. Rápolti György felvette kabátját, kiment az utcára. Egy cigarettát akart elszívni, de útjába vetődött kis gépkocsija, mely magánosán, árván, elcsukott gépezettel állott a járda szélén. Hideg volt, késő őszi eső szemezett. Belül olthatatlan forróság gyötörte. Ellenálhatatlan láz fogta el: csak öt percet száguldani, rohanni cél nélkül, hiszen azonnal visszajön. Beült, kinyitotta a gépezetet és elindult. Sietett kifelé a népes utcákból, amig egyre fokozódó sebességgel a budai hegyvidéken haladt. Nem gondolt senkire, semmire. Az autó zaja, száguldása megfosztotta az éleslátástól, szivébe lopta, hogy a remekbe készült gépkocsin kívül nincs senkije, nincs semmije. — Hát ne legyen ez az egy se! — riadt leikébe az utolsó, tettre késztető gondolat. A halálkanyarnál tartott. Eleresztette a fékét, nagyot fordított a kormányon. A hűséges kormány, az engedelmes négy kerék hűségesen engedelmeskedett. A gépkocsi kilendült a biztos útról a csillagos ég felé, utolsót csikordult. kajsza kanyart irt le a levegőben és lezuhant a szakadékba. Még az utolsó pillanat várt Rápolti Györgyre. A bucsuzás pillanata, amely mindenkinek meghozza a gyönyört, a beteljesülést. É pillanat alatt boldogan, megenyhülve, mindent megbocsátva átélte a múltat, a lázas lobogások, láztalan küzdelmek és dacos félrevonulások idejét. Szép volt. Jó volt, hogy vége volt. A pillanat legutolsó százezredrészében siketitő tapsorkán árasztotta el. Tudta, mit jelent: most ért véget a diadalmas színdarab második felvonása. Most hívják, keresik, ünnepük, talán még az az egy is reágondo! ... Halálraváltan zuhant a földre, hogy ne keljen fel soha többé. Vége volt. És ez volt az igazi, a tökéletes siker : Nem élni többé. SZEPTEMBER. Öreg Irtó, meg HZ ispán Irta: CSÁKÁNY AMBRUS. Uj ispán került a pusztára, mert a Gyorsan ment a levél Pestre, jött a régi ispán gondolt valamit. A régi is- válasz sebesen fényképpel együtt, lápán azt gondolta, hogy félrevágja a togatás itt, látogatás ott, úgy ment minbüszke legénységét és akármilyen ma- den, mint a karikacsapás és mire észkacs agglegénynek indult is, meghá- revették a Ieskelódók, hogy mi készüzasodik. lődik, már újdonsült házastársak voltak. Az pedig nagyon könnyen ment. Erre aztán kibérelt egy mokány kis Elolvasta egypárszor a budapesti uj- tanyát, megköszönte urának az eddigi ság házasságrovatát s hamarosan meg- szolgálatot s elment maga-gazdájának találta a magáét. „. . . jónevelésü, vi- a tizenötezer pengővel, szolid kis fedéki urilány, gazdaságban járatos, férj- j leségével és az öreg édesanyjával, hezmenne . . . jelige: tizenötezer.“ Igen ám de mi lenne már most a
