Székes-Fejérvári Naptár, 1936
Szépirodalmi rész
28 — lesz, ha paplant (Oeinherfiernétöl vesz iiicm: Júkal-utco 6 pusztával ispán nélkül ? Az uraság unosuntalan gyülésezni jár a parlamentbe és a megyeházára, az intézőnek jóindulatú csúza van ezért, nap mint nap, kilenc óráig alszik orvosi rendeletre. Ki legyen akkor ott a hajnali fejesnél ? Ki zárja ki a magtár ötfontos lakatját, ki porciózza szét a zabot a lovaknak, kukoricát a hízóknak és hát — mondjuk csak meg, úgy ahogy van — ki vezesse az egész gazdaságot ? Ki ? Hát az ispán, az uj ispán. Az intéző csak körülnézett egy kicsit a határban, könnyűszerrel talált egy facér ispánt s hamarosan le is szerződtette. Be is vált az uj ispán, csak egy rossz szokása volt: ritkán járt a szája anélkül, hogy ne káromkodott volna. Mert hogy a lelkiekkel nem sokat törődött, a hites dolgokat csak úgy ismerte hírből, mint szegény ember a gazdagságot. Azzal kérkedett, hogy akkor volt utoljára templomban, mikor megkeresztelték. Az emberekhez úgy szólt, mint a baromhoz szokás. A fiatalját úgy szólintgatta csak, hogy : Miska te, az anyád ... Az öregjét meg : hallja kend, vén huncut az apja keserves . . . Na, aztán az öreg Irtóban emberére talált. Egy nyárvégi napon kint barangoltam a Sárréten. A levegőben augusztusi sarju mézes ize érzett, mintha az égből szitálták volna alá ezt az édeskés finom illatot. Szanaszét kócos fejű öreg füzek gugoltak a réteken, mintha elfáradtak volna az időtlen álldogálásban és leülni szeretnének már, egyesek lenyujtott karokkal könyököltek, némelyik kiszakadt már a földből és elfeküdt mintegy végelgyengülésben, tátongó odvas ! szemmel szembenézve a gyilkos forró nappal. Nem messze egy nádas bolyhos taréja zizegett. A nádas megett rábukkantam öreg Irtó sárréti tehenesre és a gulyára. Régen láttam már az öreget, gondoltam odanézek egy-két szives szóra. Amint közeledtem feléje, látom ám, hogy a számandócsücske felől nagy botlóbálással törtet az ispán. Egyszerre értünk az öreghez. — Adjon Isten István bácsi! köszöntöttem. — Agyisten ! bökött a kalapjához. — De a keservit, ennek a melegnek, szuszogott mérgesen az ispán, inkább adna helyette az Isten egy kis jó esőt, az kéne most a sarjura, hogy izesedjék. Azt a világbarekedt . . . Elővette zsebkendőjét s megtörölte párnás piros arcát. Aztán úgy nézett az öregre, mintha az kérdezné: hát nem igaz ? De az nem szólt semmit, csak nézegette nagy nyugalommal a legelésző barmokat. Megkukult kend ? — hörkent fel az ispán. Beszéljen már az üstökit neki. Mitől zsíros a kend nadrágja ? Kend vén huncut, megfeji idekinn a teheneket, a tejtől zsirosodik el, mi ? — Mítül ? — kérdezte lassan az öreg, hát a piszoktul! — Mért hát az zsíros ? — Az ám, meg aztán ragadós is. Az ispán mégsem tágított. Uj hurt pendített. — Elkergette a bojtárt amint hallom. — Nem ide való volt. — Aztán szidtad-e legalább ? — Meglehet. — Apját-e, vagy anyját-e ? Mert ha az apja Istenét emlegette, akkor a boj-Ifrfimfrft HfáMAftl fehérnemüek, harisnyák, nyakkendők nagy választékwlllilllUl ItillUiy ban Székesfehérvár, Kossuth-utca 5. — Telefon: 397.
