Székes-Fejérvári Naptár, 1935

Szépirodalmi rész

- 29 —

Szent István

székesfehérvári bazilikája.

Irta; BERTALAN BÓZSA leány gimnáziumi tanár

Nemzetünk sorsával sok ideig szoros kapcsolatban állott e templom. Fényesen tündöklőit jó néhány századon át, csodálatot és tiszteletet teremtve maga körül, de állandóan küzdött a rombolók és elemi csapások ellen. Több nagy pusztítást túlélt, sőt utána mindig újabb fénnyel gazdagodott, mig végre a közömbösség és kapzsiság eltörölte a föld színéről.

Szent István alapította. Midőn Székesfehérvárt az ország politikai fővárosává szemelte ki, ezt a templomot tette családi temetkező helyévé. Utódait itt koronázták meg 1527-ig, illetve 1539-ig. Itt őrizték a királyi jelvényeket és az ország legfőbb okmányait, lévén hites hely (locus credibile).

Mielőtt a bazilika leírásához kezdenék, szeretném egészen röviden vázolni történetét. 1000 körül kezdi építtetni István király. 1038-ban már anynyira készen volt, hogy ide temethették az alapitót. Ekkor kellett sürgősen felszentelni, lehetetlen tehát, hogy 1031- ben Imre herceget ide temették volna. Ideiglenes sírjáról és arról, hogy mikor került ide, hallgatnak a krónikák. III. Béla (1174 1185) átépíti, nyugatfelé megrövidíti, az eddiginél hatalmasabb tornyot épit a déli mellékhajó nyugati végéhez (valószínűleg az északihoz is, de az még nincs feltárva) és az eddig szabadon látszó tetőszerkezetet famennyezettel zárja le. 1295-ben leég, a helyreállításáról nem sokat tudunk. 1318-ban ismét leég, ekkor ólomtetővel látja el Róbert Károly, de az ólomtető nem védte meg, hanem, mint olvadt viasz, úgy folyt le a következő 1327. évi tűzvésznél. Ezután Róbert

Károly beboltoztatja, késő román stílusúvá építteti át a kor ízlésének megfelelően. Nagy Lajos családi mauzóleumot épit a déli mellékhajóba, itt állott vörösmárvány szobra is.

Bonfini krónikájából tudjuk, hogy Corvin Mátyás újra felépiti, 100.000 aranynál többet költve rá. Äz ő feljegyzéseikből határozottan késői gótikus stílusra kell gondolnunk. A meglévő metszetek is ezt a formát mutatják. Közben hozzáépítésekről is beszámolnak a krónikák. Legfontosabb Mátyás királyé, aki a bazilika keleti oldalán, de tőle függetlenül építi meg kápolnáját fejlett csúcsíves stílusban.

A sok tűzvészt nem tekintve, a végleges pusztulás a törökök ideiglenes kivonulása alkalmával, 1601-ben kezdődött, amikor egy része felrobbant. Az elpusztult részeket nem állították helyre, hanem köveiből a bástyákat javították ki. Amikor 1688-ban végleg kivonulnak a törökök, a bazilikának jó része még állott. Ezután a lassú haldoklás képét mutatja. Köveit széthordják, értékes tárgyait még inkább, bár a többszöri leégés és kirablás után nem sokat találhattak. Mégis a XVIII. században mép volt belőle anynyi, hogy Barnabeis felterjesztést intézhetett a királyhoz (I. Lipót) a helyreállításért, de még választ se kapott rá. Még 1777-ben, a fehérvári püspökség alepitásakor is volt belőle tekintélyes rész, a Nagy Lajos és Mátyás kápolnák egészen állottak. Jankovics Miklós a „Tudományos Gyűjtemény“ 1827. évfolyamában (46. lap) a Lajos kápolnáról ir, ahol az 1793—95. esztendőkben többször áhitatoskodott.