Székes-Fejérvári Naptár, 1935

Szépirodalmi rész

— 27 —

— Igazad' van drágám — mondta később a feleségének. Majd csinálunk valamit.

Äz asszony hálásan mosolygott férjére a könnyek közül.

2.

Faulairt alig tudott dolgozni másnap az irodában.

— Honnan vegyek pénzt ? Honnan vegyek pénzt? — folyton ez motoszkált a fejében.

— Paul bácsi még tizévig bírja — fűzte gondolatait a pénztárkönyv felett

— tehát kiesik. Ä sógor nem ad, pedig adhatna — ő is kiesik. Marad .. . marad . . . a . . . a . . . sorsjegy — kiáltotta hangosan.

Kollégái a hirtelen hangra csodálkozva ütötték fel a fejüket a vastag könyvekről és kíváncsian meredtekFaulairtra. Tekintetük, mintha ezt mondották volna.

— Szegény Faulairt!

De Faulairt nem törődött ezekkel a tekintetekkel. Mit törődött ő most a kollegákkal. Fontos, hogy meg van a pénz. Lesz uj lakás, habos háló, kék szalon ... És Elise, hogy fog örülni!

Délben alig tudtak ebédelni a rájuk szakadt nagy örömben. Ä leves elhült, a hús kiszáradt a nagy tervezgetésben.

Egész délután fűzték a jövő terv gyöngyeit. Kimérték a habos szekrények, az ágyak helyét és képzeletben berendezték a kék szalont.

— Uj csillárt is veszünk.

— Természetesen — hagyta helyben Foulairt és kezében lévő seprővel nagyot lökött a poros, fakó, vak csilláron.

Uzsonnakor a nagy tervezgetés közben az asszony hirtelen elsápadt, a kanál kiesett a kezéből.

— Elise ! — ugrott fel a férj.

— Francois! — dadogta Faulairtr.é

— és ha nem nyerünk?

Faulairtban megállt a lélekzet a nagy

I megdöbbenéstől. R homloka hirtelen verejtékezni kezdett.

— Mit mondtál ? — hörögte.

— Mi lesz akkor, ha nem húzzák ki a sorsjegyünket ? — kérdezte félénken az asszony.

— Mi lesz? Hát mi lenne? Semmi — mert kihúzzák. Biztosan tudom, hogy kihúzzák. Megmerek rá esküdni.

— Ugy-e, kihúzzák, Francois ? — ugrott a férje nyakába Faulairtné. Megálmodtam, hogy kihúzzák. Gyönyörű álmom volt. Fehér hattyúk úsztak hófehér tóban és fehér kalácsot vittek a; csőrükben. Csupa fehérség. Francois a fehér szin szerencsét jelent.

— Nekem mondod ? — vetetie oda a férj. — Ne félj semmit. Ha fehér volt, hát nyerünk.

És ebben maradtak. Terveztek, rendeztek tovább éjjel-nappal, szakadatlanul. Mindennek meg volt már a pontos helye.

R kopott bútorok között vidámul jártak. Már nem látták a repedt bútorokat, csak a habos áqyakat, a kék: foteleket.

Lassan múltak a napok. Ä fák leveleit az éjszakák köde befestette rozs* daszinüre. Rz izgalom pedig nőtt — lassan közeledett a húzás napja.

3.

Végre eljött a nagy nap. Véres szemekkel, fáradtan keltek fel azon a reggelen. Egész éjjel nem bírtak aludni.

Faulairt szabadságot kért erre a napra, hogy személyesen lehessen jelen a húzáson.

Nagy gonddal öltözködött. R régi zsakettjét vette fel. Igaz, hogy alig birt belebujni a szűk nadrágba — de hát ilyen alkalomkor csak zsakettet lehet felvenni.

— Jaj, de izgatott vagyok — rebegtefolyton, remegő szájjal az asszony. Jaj Francois! jaj Francois !

Rz ura csititotta.

— Ne izgasd magad. Gondolj csak az álmodra. Csupa fehérség.