Székes-Fejérvári Naptár, 1934
Szépirodalmi rész
— 27 — Hazai szenek I fűtésére eSJoW • 2 aknás káig» J hák, tűzhelyekKré m kályha gyárban II Bistga-u. .Tel. 488. nagyobb írónak tartani és ocsmány gazemberek azok, akik különféle támogatások igénybevételével elütötték szegény félreismert urhölgyet a Nóbeldijtól. A szerelmemet Olgának hívták. A keresztnevén. Vezetéknevét egy hires oláhkergetö negyvennyolcas tábornoktól örökölte a saját kijelentése szerint. Ez különösképen mély benyomást keltett bennem, mert én is, mint minden diák, merészen haladópárti, sőt erősen szabadságszerető voltam. (Akkor azért szerettem a nyári hónapokat olyan nagyon. Most azért, mert olcsóbb a főzelék, meg a tüzelő.) Azóta persze megtudtam, hogy a színészek részére van ilyen tekintetben bizonyos szabadság engedélyezve, amelyik épúgy eltakarja a Vandrák nevet, esetleg a Schwarczot is, mint a kabát a mellényt, amelyik tudvalevőleg nem a nagy nyilvánosság elé való öltözet, mert az ujját rendesen elfelejtik a szabók belevarrni. Később azonban annyira nekibátorodtam a nagy szerelemnek, hogy egy csöndesen alkonyodó délután meg mertem Olgának mondani: — Művésznő, olyan szép bokákat, mint a magáé, nem találtam az egész Gothai Almanachban. Ami igaz is, mert a Gothai Almanachot a mai napig sem láttam, még kevésbbé a belecsomagolt bokákat. Olgát meglepte ez a heves kijelentésem. Nyilván nem ismert ó sem másféle almanachot, csak az Egyetemes i Regénytárét 1892-ból, de amikor látta, hogy milyen szónoki ihletettséggel, mennyire a lelkemböl gyöngyöznek ezek a szavak, rögtön elértette, hogy valami szépet akartam mondani neki. Jutalmul pajkosan elmosolyodott és a homlokomra lehelt egy csókot. Azon az éjszakán nem tudtam aludni* Az első csók — ha csak a homlokomra kaptam is — annyira tüzelte a telkemet, hogy kénytelen voltam egész éjjel az ablaknál ülni. Mindenáron a holdat kerestem, mert azt olvastam a Romeo és Júliában, hogy enélkül nem romantikus a szerelem. Minthogy azonban a hold nem volt kegyes rámszórni a sugarait, kénytelen voltam megelégedni a sarki villanylámpával, amelyik viszont volt kegyes bágyadt világát rámszórni. Minden fénynek van árnyéka. Másnap megkaptam életem első szekundáját is. A másodfokú egyenletóől töbl> ismeretlennel. De bőven kárpótolt az, hogy ezzel szemben a saját egyenetlen életemből egy ismeretlennel ismerkedtem össze. Ebben a hevületben éltem tavaszig, amig el nem jött a bucsúelőadások ideje. De akkor úgy nekikeseredtem a világnak, hogy majdnem beálltam a hősszerelmeshez inasnak. Ettől a lépéstől csak az mentett meg, hogy neki nem volt szüksége inasra. Nekem annál nagyobb szükségem lett volna arra, hogy Olga közelében maradhassak. A búsulásra pedig volt okom elég. Először az, hogy néhány nap múlva el kellett válnom Olgától, a második pedig az, (ami aztán már neki is erősen fájt), hogy az igazgató csúnya rosszindulata folytán Olgának nem Írtak ki jutalomjátékot. Mélységes elkeseredésemet csak az enyhítette némikép, hogy az utolsó napon Ígéretet kaptam Olgától: fog válaszolni a leveleimre, ha küldök neki bélyeget. Abban a szegény háborús világban nem is kívánhattam volna, hogy a segédszinésznói fizetését ráragassza a nekem címzett borítékra, a remény pedig olyan örömet okozott nekem, hogy akár ajánlottlevélre való
