Székes-Fejérvári Naptár, 1929

Szépirodalmi rész

— 46 olyan bolonditóan szép képeket ne tárjon eléje, amilyen éppen neki tetszett Az ébredés az ilyen álmokból természetesen kiábrándító és keserű volt. így jutott aztán arra a meggyőződésre, hogy hiába va’ó minden: Hiába dolgozik, hiába remetéskedik. A leány képét már ki nem űzheti a leikéből. Ez a szenvedély már, ugylátszik, végzetévé vált. Az őszi munkálatoknak vége vo't. Már csak vadászni lehetett, de ennek is gátat vetett né­hány napra a konok kitartással tomboló hideg eső, mely végképen elkeserítette. Nem, nem marad tovább! Látnia kellett Katót, egy leve­gőt szívni vele, különben belepusztul ebbe a sóvárgásba. Elfogadható ürügye volt rá: megnyílt az í őszi ülésszak és igv a házat, birtokot, min- j dent egy kipióbá t, megbízható ispánra hagyva elutazott. Természetesen, az első látogatása is Stoff Jancsinak szólt, akinek külön legénylakása volt az Erzsébet körúti bérpalotájukban. Megint nagyon megörültek egymásnak, de mintha ék verődött volna közijük, ami külö­nösen szegény Stoff Jancsit feszélyezte, ami­kor valóságos »ojástáncot járt, csakhogy a húgát va'ahogy bele ne keve je a társalgá­sukba. Nem, azután az első érthetetlen ku­darc után nem lehetett már szó róla, hogy kettőjüket összehozza. Ezt Deécsy Miklós is képtelenségnek tartotta. Így történt, hogy min­dig csak semleges helyen találkoztak, ahol Deécsy minden igyekezetével azon volt, hogy barátját még jobban magához láncolja Meg­tudta közben (Jancsi barátja egy óvatlan pil­lanatban mégis eláru ta). hogy az édesanyja és a húga nem utaztak Dé re, mintahogy nyá­ron tervezték volt. Miért, azt már nem tudta megmondani. Kata mostanában különben is nagyon szeszélyes. Minduntalan meglepi csa­ládját valami uj dologgal, mely merőben el­lenkezik eddigi hajlamaival. Eddig pl. rá nem volt vehető, hogy a társasági életben részt vegyen. Valóságos férfigyülőlő hangulatban volt mindig. Most? Kijelentette, hogy — min­denütt ott akar lenni! ... és meg is jelentek mindenütt, ahol a jó társaság együtt volt: színházban, hangversenyen, felolvasáson, tea­estélyeken, szóval — mindenütt . . . Természetes, hogy Deécsy is ott volt, ahol a körülrajongott lányt láthatta. Csak — láthatta . . . Mert mintha a jégburok, mely egykor a lelkére fagyott, idővel még kemé­nyedéit volna, Kata mindenegyes találkozás­nál megközelithetetlenebb volt számára. Deécsy p-dig már valóságos holdkórosává vált ennek a rendkívüli teremtésnek, akit úgy hitte, mindenáron meg kell törnie, különben ő megy tönkre ebben a reménytelen küzde­lemben. Azt tudfa, hogy Kata nem az a leány, akire a hivatásos nőhoditók agyonkoptatott fogá­saival hatni lehetne És ez természetes is. Hisz a csömörlésig jóllakhatott már a szol­­galelkü hódolók udvarlásával, akik egy nyá­jasabb mosolyáról talán a cirkuszi yonglerök mutatványaira is képesek le tek volna. Úgy érpzte, hogyha ennek a leánynak a lelkét békóba akarja hajtani, olyan magasra kell emelkedn e, hogy kényszerítse azt a büszke, szép teremtést, hogy felemelje a fejét, ha reá tekint! . . . És igy lett Deécsy Miklósból hírneves szó­nok, lelkes pártvezér és nagyon számottevő politikus, akinek a nevét ugyancsak felkapták és széltében-hosi^ában magasztalták, mint Magyarország egyik ősz opát, Mint valami római triumphatornak, egy diadalmenet volt az útja. Ha akart volna, tér­dig gázolhatott volna a rózsákb n is, nemcsak ,a babérban. De csodálatos! Amilyen jó cim­bora volt férfiakkal szemben, annyira távol- I tartotta magát a nőktől. Egyetlenegy sem d csekedhetett azzal, hog> lovagjául szegődött | volna, mert számára csakugyan nem létezett nő azon az egyen kivül, aki éppen azért gva- I korolt rá csodálatos varázst, mert sokat kel­lett szenvednie miatta. IV. Egy viharosnak Ígérkező ülés alatt történt, hogy Deécsy, aki szólásra volt feljegyezve, a karzaton Stoff Katót pillantotta meg a bátyja társaságában. A fiatal képviselőre, aki a reá várakozó nehéz feladattól úgyis izgatott volt, leigázó hatással volt ez a felfedezés. Szemei diadalmasan lángoltak fel. Kata tudhatta az ujságokb 1, hogy ő ma egyik monumentális beszédjét fogja elmondani a Házban. És mégis eljött! Vagy . . . talán éppen azért jött el ?! Nos, akárhogyan van is, ezt az alkalmat ki­aknázatlanul nem hagyja. Most végre meg­mutatja neki, hogy ki ő? Kivel bánt és bánik úgy, mint ahogy a megbélyegzetekkel szokás? Most igen! És kényszeríteni fogja őt, hogy lélekben meghajoljon előtte! ... Az előtte való szónok interpellációját befejezte. Ö kö­vetkezett. Mikor beszélni kezdett a hangjáin érzett a nagy elfogódás. De ez rövid ideig tartott. Felhevült agyán végigcikázott a gon­dolat, most, vagy soha! . . . És mint a hadvezér, kinek mindene az üt­közet kimenetelétől függ; úgy ment a küzde­lembe, elszántán, halálmegvetéssel. Beszélt . . . beszélt . . . Úgy, mint még soha. A sza'ai gyújtottak, mint a szikra, ha száraz harasztra hull. Szónoklatának ellentáll­­hatlan varázsával magával ragadta a Házat, úgyhogy, mikor elvégezte, mindenki, pártkü­lönbség nélkül s etett hozzá, hogy gratuláljon neki. Deécsy ilyen diadalt még nem aratott. Ezt ő is érezte, mert mielőtt helyére ült volna

Next

/
Oldalképek
Tartalom