Székes-Fejérvári Naptár, 1929

Szépirodalmi rész

— 45 — Deécsynek. — Nagy örömet szerez vele Jan­csinak és — nekünk is. Nekünk is ? Deécsy, mielőtt elfogadta volna a meghívást, Katóra nézett, de egy hajszálnyit sem enge­dett merev magatartásából . . . Most aztán ő is teljes magasságában ki­egyenesedett. A szemeiben valami veszedel­mes láng gyulladt ki. Ha rákerült a sor, tud­tak ám az ö szemei is beszélni! Ez a dé-1 moni felvillanás például sohasem jelentett jót az asszonyokra nézve. Ez a tekintet kérlelhe­tetlen hadüzenet számba ment és ezt jelen­tette : — Jó! vigyázz !! Velem nem lehet csak úgy ' kényre-kedvre elbánni! Ha magad eben inge­relsz, nem ismerek könyörületet. Nem nyug­szom, amig békóba nem vertem a lelkedet, azután - Isten legyen neked i galma3! Szóval pedig ezeket mondta 1 — Szépen Köszönöm jóságát, nagyságos asszonyom, méllyé, félek, már eddig is visz­­szaéltem. Jancsi barátom saját felelősségére szedett fel úgyszólván az utcáról olyan öltö­zetben, mely ellenkezik a legelemibb illem­­szabályokkal is. Azonkívül még néhány kép­viselőtársammal kell okvetlenül találkoznom. Engedjék meg azért, hogy most búcsút ve­hessek. A fiatal házigazda csaknem sirvafakadt erre a határozott visszautasításra, melynek a hang­jából Kiérzett, hogy nincs ellene felebbezés. Néhány eredménytelen marasztási kísérlet után csak annyit tudott kivinni hogy bekísér­hesse őt autóján a szállodáig Legalább addig is együtt lehet vele Elbúcsúztak, anélküt, hogy a fiatal leány annyi figyelemben részesítette volna, mim egy közönséges, üzenetet hozó, lakájt szokás . . . Ilyen volt Stoff Kató és Deécsy Miklós első találkozása . . . III. Deécsy Miklós hadüzenete azonban egyen­lőre kár beveszett, mert csak egy apót tölt­­hetett a fővárosban. Táviratilag hívták az édesanyja halálos ágyához, akin hirtelenében nagyon veszedelmes operációt kellett végre­hajtani. Mikor pedig minderen túl volt és haza­­száliittatta az egyetlen lényt, aki közel állott hozzá: a családi kriptába, azon volt, hogy minél hamarabb túladjon mfg megmaradt agyonterhelt birtokán, melyhez nézete szerint most már nem volt miért ragaszkodni többé. Lázas igyekezettel kereste a vevőt, ki bár­mely elfogadható árért megszabadítaná őt a a vedlett falu ősi háztól minden hozzátarto­­zandóságával együtt. Megbízott embere nem­sokára elő is állott vele, hogy nagyon előnyös ajánlatot kapott, aki kész azonnal átvenni mindent, sőt tulirat is fizet érte, csakbogy hozzájuthasson. Ez a szertelen mohóság, különösen a „talár* nagyon gyanús volt Deécsynek. Csakugyan ki­sült, hogy az ajánlattevő nem más, mint Wim­mer papa, aki leányának akarta volna meg­venni az ősi kúriát nászajándékul. Dóra kapott az eszmén. Nagyon tetszett neki a gondolat, hogy mint uj asszony (egy elsze- 1 gényedett osztrák bárócska akadt ugyanis horgon) ott töltse a mézesheteit, hová őt a büszke magyar gavallér nem tat tolta méltónak, mint nejét, bevezetni. Ez a kő önséges gon­dolkozást eláruló tény, mely annyira „szappan- 1 szagú* volt megint, végre Deécsyt is feirázta apátiájából. A magyar ember imádattal határos szeretete a földje iránt a tizeakettedik órában mégis felébredt benne és bárcsak elenyészően cse­kély mar.dt meg számára ab jól, amihez jusst formálhatott, ezt a keveset most már minden­áron megakarta tartani. Sőt úgy kalkulált, hogyha itt megvethetné lábát és csak egy ki­csit szolgálna a szerencse, visszás? erezné hozzá mind-mind, ami az apái részén elúszott Dicséretére legyen mondva, hogy amióta Stoff Katát szinről-szinre látta, egy pillanatra sem gondolt rut alkura, legalább nem olyan érte­lemben, hanem csak mint szégyenfolt égette a lelkét. Ő maga akart dolgozni, erején feli! is, amig célt nem ér. Cak azért is!! Kellett neki ez a célkitűzés azért is, mert rémülten vette észre, hogy valami csodálatos» megfoghatatlan mohón szerelmes lett Stoff Katába, akit csak pillanatokra látóit és akkor is úgy bánt vele, hogy valahányszor eszébe jut, nekimenne a világnak dühében és szé­gyenében ! Mégis, akármilyen képtelenség le­­legy is ez a szerelem, e.vitatni nur nem lehet Lopva támadta meg Jöt a sértett büszkeség, vérig korbácso't ferfihiuság torz álarca alatt és mikor már öntudatra ébredt volna, késő volt ellene a védekezés. Nappal még csak ment va'ahogy. A birtokrendezéssel járó ren­geteg munkaközben alig gondolhatott másra. De jött az este, mikor legtöbbnyire egyedül volt az ürességtől kongó szobában és egyedül ült le az egyteritéses asztal mellé . . . Lehetetlen volt olyankor oda nem képzelni,, szembe vele azt a bűbájos leányt, talányos szemeivel, mely szemekből a gyűlölet egész orkánja zudult feléje. És mégis . . . Valami kimagyarázhatlan ösztön, vagy sejtés súgta neki, hogy jöhet még idő, amikor azokból a szemekből a csil­lagos ég minden üdvössége mosolyoghat rá. Nagyot dobbant ilyenkor a szive és a le­írhatatlan, édes vágyakozás elkísérte őt ál­mába is, amikor csakugyan semmit se tehe­tett ellene, hogy az álom szeszélyes istene

Next

/
Oldalképek
Tartalom