Székes-Fejérvári Naptár, 1929

Szépirodalmi rész

— 43 Mindezideig ő beszélt. Igazán megható volt az a gyermekes öröm, ami egész lényén el­áradt. Mielőtt a másik még szóhoz is juthatott volna, »arjába öltötte a karját és már cipelte is magával az autó felé. Deécsy csak most kapott észbe.-- Tulajdonképen mit akarsz te velem ? — M t! Viszlek magammal. — Hová? — Haza. Az enyéimhez. Tudnilik, mi most itt, a Hűvösvölgyben lakunk. — De most? Így? Az lehetetlen! Hiszen utiruhában vagyok ! — Baj is az! Azt hiszed, hogy ilyen kicsi­nyes kifogással menekülsz a karmaim közül? Olyan nincs!! Mit volt mit tenni, mint megadni magát. Itt igazán nem volt szabadulás. Az autóban a?tán dióhéjban elmondották egymásnak a három év történetét. Stoff Jancsi mindig a küllőidet jírta azóta. Volt tanulmányi utón odaát Amerikában is. Az ott szerzett tapasztalato t nyomán óriási j arányban kifejlesztette már addiu is virágzó ! csokoládé-, cukorka- és leasüteménygyárát. I Most újabban valami más, igen nagy dolog- ! ban töri a fejét, amd senkinek sem árul el,' amig siker nem koronázza a törekvését. Szó- i val dolgozott, dolgozik és dolgozni fog, ha Isten erőt ád neki. Ennyi az egesz . . . Deécsy tanulmányai elvégeztével a politikai pályára lépett. Képviselő volt, de még nőtlen. Mikor rákerü.t volna a sor, hogy ama Wim­mer kisaszonyt nőülvegye, nem tudta rászánni magát, mert leküzdhetetlen eilens envet érzett az izmos, hirtelen szőke leány iránt, aki két­ségbeesett igyekezettel kezd(e körülötte a há­lót fonni. Olyan szembetűnően kacérkodott, annyi izléstnlenséget követett el egymásután, hogy a női kegyekkel úgyis betelt ilju kétség­­beesett már csak a gondolatra is, hogy ez, a lányt kellene neki feleségül ve-nie Néhány heti lanyha udvarlás után, amibe c akis az anyja kedvéért kezdett, ki is jelen­tette az öregassz nynak, hogy csak búcsúzzék el szép álmaitól, mert Wimmer Dóra kisasz­­szonyt sohasem fogja mint menyét keblére ölelhetni. A nagyasszony le volt sújtva, meit hire járt, hogy a papa újabban egy szerencsés vállalaton megint tekintélyes összegeket nyert és efeletti örömében leánya hozományát meg­kétszerezte. De csügeedé^e nem laitott soká. | Küszöbön vo t a képviselőválasztás és ekkor j kitűnt, hogy fiának határ ozoti szerencséje van. ! A politika hullámai ugyanis oly magasra tor­­! nyosultak, a felzaklatott pártszenvedély oly ' erővel du t, különösen az ó kerületében, hogy i egyetlen fillér nélkül, óriási többséggel vá-SZIJGYARTÓ és NYERGES SZÉKESFEHÉRVÁR, VÁSÁRTÉR Elvállal mindenféle e szakmába vágó munká­kat a legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig. Javítások gyorsan és pontosan eszközöltetnek. Raktár mindenféle szivar, pénz és női kézitás­kában. Nagy válasz­ték mindenféle kész lószerszámokban és minden e szakmába vágó cikkekben, — nyeregszerek, ostor és ostornyelekben stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom