Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)
Szépirodalmi rész
57 társammal együtt nyelem a port Bikkfafüreden és társain, a helyett, hogy otthon maradnék szépen a pompás budai hegyek tövében. Bikkfafüreden kaptam a komám levelét is pont délben; tehát épen jókor, hogy a két órai vonattal elutazzam hozzájuk. Félkettőkor már kiballagtam az állomásra. Kihalt volt teljesen; se hivatalnok, se szolga, se utas, egyszóval sehol egy teremtett lélek látható nem volt. Az igaz, hogy cudar meleg is volt. Eh, — gondoltam, — benyitok az irodába, és minthogy a gondolatot nálam hirtelen szokta követni a tett, tehát be is nyitottam. És ez volt a szerencsém, mert ha a váróteremben telepszem meg, akkor a lágy zephyr most holló fürteim helyett galambősz fürteimmel játszanék; már pedig a borbélyom is azt mondta, hogy nemcsak ő, hanem az egész fodrász ipartársulat büszke az én holló- fürteimre. Hogy miért, azt nem tudom; lehet, hogy csak a borbélyom, szokott ilyen nagyokat mondani. És hogy miként jutottam volna én a galambősz fürtökhöz, ha a váróteremben ütök tanyát, az mindjárt ki fog derülni; előbb azonban tártlizunk egy kicsit a főnök úrral. A tártlit a főnök proponálta; az ő agya ugyanis nem lustult el még végképpen a hűvös irodában; én nem tudtam volna proponálni semmit. De nemcsak ebben nyilvánult az ő észbeli működésének elevensége, hanem abban is, hogy alig tiz perc alatt háromszor hagyott matchben. Vele szemben ugyan nem ezt a magyarázatát adtam a dolognak, hanem azt mondtam, hogy már tiz év óta nem játszottam tártlit. Játék közben egyszer csak elkezdett a távirógép az ő monoton hangján kopogtatni. A főnök odament s nagy gaudiummal olvasta a hosszú papír szalagról, hogy Váriakon a vonat csatlakozás miatt fél órát késik. No még csak ez hiányzott a földi boldogságból, — mondám kedvetlenül, — miközben tovább folytattuk a tártlit, melyben most már én hagytam háromszor matchben a főnököt; lehet, hogy az iroda hűvössége hatott az én agyamra ily élénkitőleg; de az is lehet, hogy a vonatkésés miatt érzett boszuság frissített fel ennyire. A főnöknek azonban most sem mondtam -neg az igazat, hanem a tiz évből visszaszittam ötöt és azt mondtam, hogy a tarkereki plébánossal ezelőtt öt évvel szoktam néha tártlizni. A játék most már annál ádázabbul folyt tovább és talán a végkimerülésig is folytattuk volna, ha a távirógép ismét nem kopogtat. De kopogg f IÜME1 KÁOÉBEHOZflTflL ggBSa ipar- Pörköltkávé keverékei utolérhetetlenek. Saját villamos höl ég KÁVÉNAGYPÖRKÖLDE "W Scanned by CamScanner