Székes-Fejérvári Naptár, 1909 (37. évfolyam)
Szépirodalmi rész
82 Másnap csakugyan szárnyat kapott a hir a faluban, hogy »a falu szépe, Berkesné bennégett a házban«. , . Úgy beszélték, hogy ez az asszony volt apam lelkene a megoloje, s anyám halálának az okozója. Amidőn már kis vagyonkánkból az adósság miatt Kiforgattak s a jó emberek könyörületességére jutottunk, kik jószívűségükkel pótolták veszteségünket, s midőn már betevő falatunk sem volt, keresztapám adott élelmet s kamrájában helyet, hol meghúzhattuk magunkat. Apám ez idő alatt folytonosan szomorú volt. Nem csoda tehát, ha nagyon gyakran házon kívül töltötte az éjszakát. Így telt el egy ideig az idő, midőn egyszer apám szokatlanul tovább maradt; keresésére indultam. A csárdához az ut a temető mellett vezetett el, s hogy anyám keresztjére tekintettem, ott láttam előtte leborulva apámat. Hozzá mentem, szólitgattam, de ő nem felelt, csak bólintgatott fejével; rám sem nézett, majd keservesen elkezdett zokogni, majd ismét kacagni kezdett. Sebesen fel s alá járkált a sirhantokon, körmeivel elkezdte kaparni anyám sirhantját; szemei félelmesen, vadul forogtak, mint a sebzett vad tekintete. Mikor igy sokáig járkált a sirhantokon, egyszerre felkiáltott: »Tűz van! Megégett a ház!« Szegény apámnak megfordult az elméje. A szemünkből kihulló fájdalom csalta könnyek sem segíthettek nagy baján. Apám betegségével még jobban terhűkre lettünk az embereknek a faluban. Testvéremmel együtt igy jöttünk arra a gondolatra, hogy örökre elhagyjuk szomorúságunk tanyáját. Midőn legjobban gondolkoztunk sorsunk felett, egy buzakereskedő járt falunkban a vidékre búzát szállítani; ő megszánta családunkat s elhozott bennünket ide. Én dolgozom itt is, amott is, testvérem otthon van, igy tartjuk apánkat. Ez elbeszélés végével elértük a szegényes házat, ahol a szerencsétlen család lakott. Kíváncsiságból bementem a fiúval a házba, ott láttam a pisla mécs világánál az ablaknál kötögetni a leányt. Szép, nagy fekete szemeiből a fájdalom sugárzott ki. Az apa a konyhában a kemencénél foglalt helyet, merően nézett a hamvadó tűzre, majd rám tekintve felkacagott°s kiáltozni kezdett: »Tűz van! Megégett a ház!« Agyvelőm minden sejtje megborzadt e hangokon Mig élek, sohasem fogom elfelejteni a fiú könycseppjeit, a leány szép arcát, a fájdalom kifejezésével, s az örült dúlt vonásait, téveteg tekintetét, melyből a felébredt lelkiismeret gyötrelme kisugárzott & Scanned by CamScanner
